1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Az MSZP közös nyilatkozat elfogadását javasolja a Fővárosi Közgyűlésben arról, hogy Budapestnek szüksége van a 4-es metróra - mondta Steiner Pál.
Az MSZP közös nyilatkozat elfogadását javasolja a Fővárosi Közgyűlésben arról, hogy Budapestnek szüksége van a 4-es metróra - mondta Steiner Pál, a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője.

A beruházás esetleges leállítása, illetve felfüggesztése felmérhetetlen károkat okozna Budapestnek és az egész országnak, egyben kockáztatná 250 milliárd forint uniós támogatás megszerzését - olvasható a kiosztott nyilatkozattervezetben, amelyet annak kapcsán fogalmaztak meg, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke egy zártkörű tanácskozáson, a kiszivárgott hírek szerint, a nyugdíjak befagyasztásáról és a nagyberuházások leállításáról beszélt.

Steiner Pál szerint szükséges, hogy az ellenzék is színt valljon a csütörtöki közgyűlési ülésen.

Ezt azzal indokolta, hogy április 24-ei közgyűlésen a Fidesz és a KDNP képviselői nem szavaztak a projekt állásáról szóló tájékoztatóról. Ebből megállapítható - folytatta -, hogy már április végén azon gondolkodtak, hogy a 4-es metró körül kialakult egyetértést "megrengetik".

Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes a metró Köztársaság téri, épülő megállójánál elmondta: remélhetőleg még nyáron benyújtják Brüsszelnek a pályázatot, és ebben az időszakban kifejezetten fontos, hogy a legnagyobb ellenzéki párt elnökétől is "olyan hangok érkezzenek Brüsszelbe", miszerint  kiáll a beruházás mellett.

Úgy vélte, a 4-es metró beruházás nemcsak a főváros, hanem az ország egyik legfontosabb közlekedésfejlesztési beruházása is.

Elmondta, hogy a Fővárosi Közgyűlés elfogadta a Keleti Pályaudvarig építendő, egyes szakaszra szóló európai uniós pályázatot, amely 292 milliárd forintról szól, ennek közel 68 százalékát, 224 milliárd forintot várnak uniós forrásból. Hozzátette: jelenleg a kormánnyal tárgyalnak a pályázatról, amit a kabinet jóváhagyása esetén még nyáron benyújtanak Brüsszelnek.

Kérdésre válaszolva Hagyó Miklós közölte: a jelenlegi kalkulációk szerint 517 milliárd forintba kerül a teljes 4-es metró beruházás. Az állam és a főváros közötti, a metróberuházás finanszírozására kötött szerződés 320 milliárd forint - tette hozzá.

Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke azt mondta: Orbán Viktor a nyugdíjasok és - a 4-es metró építésének leállításával - a fővárosiak megbüntetésére készül.

A kormánypárti képviselő azt mondta: 1998-ban a Fidesz a választási kampányban egyszeri nagyarányú adócsökkentésről beszélt, kormányra kerülve azonban a nyugdíjszámítási szabályok megváltoztatásával és a 4-es metró beruházás leállításával megbüntette a nyugdíjasokat és a budapestieket. Tíz év után most újra erre készül - fűzte hozzá.

Sajtóhírek szerint Orbán Viktor, a Fidesz elnöke április végén a filmművészeti egyetemen, Kéri László politológus kurzusán a nagyberuházások átmeneti leállításáról beszélt, és azt is mondta: ha kormányra kerülnek, az első két évben megszorításokat terveznek, például befagyasztanák a nyugdíjakat, de utána tízéves programot hajtanának végre, a középrétegekre, az aktívakra támaszkodva.

Orbán Viktor a Blikknek adott, a lap szombati számában megjelent interjújában az állami beruházásokról szólva közölte, azok nagy része nem más, mint "állami umbulda". Úgy fogalmazott: "A következő kormánynak nincs választása, hogy akar-e tenni ez ellen valamit, vagy sem, hanem kötelessége kivizsgálni: hogyan eshet meg az, hogy egy 300 milliárdos beruházásnak a vége 5-700 milliárd forint".  A beruházásokat meg kell csinálni, metróból is több vonal kellene - tette hozzá. Mint mondta, "azt kell megvizsgálni, hogy ilyen áron szabad-e folytatni az építkezéseket".

Befagyasztott nyugdíj: a többséget kirázza a hideg
Orbán: Tíz év, egymillió új munkahely
MSZP: Orbán mondja meg, mit tervez!
Jön az Orbán-botrány?
Orbán "őszödi beszéde": lekörözte Gyurcsányt is?
"Gyurcsány és Orbán uralja Magyarországot"

MTI

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG