A salgótarjáni öblösüveggyár mintegy 100 volt és jelenlegi dolgozója szakadó esőben vonult a város főterére kezükben "Ne csak Budapest kapjon pénzt!´, "Salgótarján is élni akar", vagy "Az állami tulajdon nemzeti vagyon" feliratú táblákkal. Palkovics Imre elmondta: nem azért jött, hogy igyekezzen nyugtatni az embereket, hanem hogy meghallgatva őket, látva a helyzetüket, közvetíteni tudja azt, és hitelesen követelni, ami kijárna a salgótarjáni gyár kollektívájának. Emlékeztett arra, hogy a kormány munkahelyek teremtését tűzte ki célul.
Most itt a lehetőség, minimális állami pénz bevonásával a gyár talpra állítható lenne, és 3-400 munkahely keletkezne - mondta, hozzátéve: el kellene indítani azt a pályázatot, amivel technológiai újítást lehetne végrehajtani, és munkahelyteremtő pályázatokat kellene kiírni, mindez beleillene az Új Széchenyi Terv keretébe. A szakszervezeti vezető hangsúlyozta: a több mint 100 éves öblösüveggyár felelős gazdája nem lehet más, mint a magyar állam.
Kitért arra is: nagyon kemény munka az üveggyártás, de akinek csak ez az egy lehetősége van, hogy az életét méltó módon élhesse, ragaszkodik hozzá. Plantek Lászlóné, a Munkástanácsok Nógrád megyei elnöke úgy fogalmazott: arra kérik Magyarország kormányát, hogy figyeljen Nógrád megyére is.
Mint elmondta, a salgótarjáni gyárban "csak a gombot kellene megnyomni", és kiemelte, hogy egy évre 2 milliárd forintos megrendelése van a gyárnak.
Az R-Glass Hungary néven működő salgótarjáni öblösüveggyár 2009. szeptember 18-ától áll felszámolás alatt. Az eljárás megkezdésekor 277 embert alkalmazott, ma 12 dolgozója van. A gyár életében ez már a második felszámolás, a céget 2006 októberében négy sikertelen pályázat után vásárolta meg a losonci R-Glass.
MTI