
A 380 oldalas összefoglaló Magyarországgal foglalkozó fejezete szerint egyebek mellett a politikai akarat hiánya, a széleskörű előítéletesség és "a nem rokonszenvező" büntetőjogi rendszer miatt nem érvényesül a nők jogainak védelme.
Lakásvásárlás akár 0% önerővel, június 30-áig jelentősen csökkentett egyszeri költséggekkel! |
Az ENSZ-bizottság ugyancsak kifejezte aggodalmát a nők elleni, családon belüli erőszakról szóló külön törvény hiánya miatt, és megismételte aggályait azért is, mert a nemi erőszak meghatározása az erő alkalmazásán, és nem a beleegyezés hiányán alapul - áll az Amnesty International szerdai londoni jelentésében.
A magyarországi fejezet külön megemlíti E. Zsanett esetét. Az ismertetés szerint a 21 éves nőt "állítólag öt rendőr megtámadta", és jóllehet a rendőrség "állítólag kezdetben elkente az ügyet", az öt rendőrt előzetes letartóztatásba helyezték, de néhány hét múlva elengedték. Decemberben az ügyészség megszüntette a vizsgálatot a rendőrök ellen, E. Zsanett ügyvédje azonban fellebbezett a döntés ellen - áll az AI ismertetésében.
A jelentés a romák helyzetével kapcsolatban felidézi, hogy egy éve az ENSZ Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogi Bizottsága aggályosnak nevezte a roma lakosság folytatódó diszkriminációját. A romákat megkülönböztetés érte a foglalkoztatásban, a lakásügyben - ez utóbbi kérdésben a nem megfelelő körülményeket, a mind gyakoribb kényszer-kilakoltatásokat, és a szociális lakáskiutaláshoz jutás diszkriminatív akadályait említi a jelentés.
Az ismertetés szerint a diszkrimináció formái között van az egészségügyi ellátási hozzáférés megtagadása, a kórházi elkülönítés és a nyújtott egészségügyi ellátás "alacsonyabb színvonala". Az oktatásban meglévő diszkriminációt tanúsítja a elkülönített iskolákba járó roma gyerekek magas száma - áll a jelentésében. Az emberi jogi szervezet szerint a rendőrség nem tudta megvédeni az ellentüntetők támadásaitól a tavaly júliusi budapesti büszkeség-felvonulás résztvevőit, akiket tojásokkal, üvegekkel, Molotov-koktélokkal dobáltak meg, és többen megsérültek.
A rendőrség jelen volt, de "beszámolók szerint gyakorlatilag tétlen maradt" - áll az Amnesty International szerdai jelentésében. Végül nyolc feltételezett elkövető ellen indult büntetőeljárás, de az ügyek a tavalyi év végén még folyamatban voltak.
Az Amnesty International éppen e hónap közepén adott ki külön felhívást arról, hogy az európai kormányoknak biztosítaniuk kell a leszbikus, homoszexuális, biszexuális és transznemű embereknek a jogot önazonosságuk ünnepléséhez a büszkeség-felvonulások áprilistól novemberig tartó időszakában és más nyilvános rendezvényeken.
A szervezet szerint a melegjogi aktivisták a törvény előtti diszkriminációmentes egyenlőség üzenetét viszik ki az utcára. Mégis "gyakrabban akadályozzák meg őket abban, hogy ezt biztonsággal megtehessék, mint ahányszor nem", és sok országban, mindenekelőtt Kelet-Európában, a büszkeség-rendezvények részvevői túlságosan sokszor szembesülnek fenyegetésekkel és a hatóságok ellenséges hozzáállásával.
A részvevőket szidalmazzák, leköpdösik, üvegekkel, tojásokkal, ürülékkel dobálják, sőt ököllel bántalmazzák, és ezt esetenként a rendőrség tétlenül nézi - állt az szervezet minapi felhívásában.
Kemény kérdések: házasság, szex, abortusz?
Bírálat Magyarországnak: bűnösök szabadlábon?
A melegeknek is járhat özvegyi nyugdíj
Kína nem tudná mivel helyettesíteni a halálbüntetést
Kiképzés kizárólag nőknek
Állásodba kerülhet a másságod
MTI