Skizofrén gazdaságpolitika: mi lesz itt jövőre?

Török: kockázatemelő kockázatkerülés

Magyarország számára a gazdasági növekedés motorja az export – a romló külső környezet emiatt komoly kockázatot jelent a közeljövőben: hiába van néhány zászlóshajó-beruházás, ha az ezekre épülő iparágakban csökken a kereslet, így csökken a termelés is. A belső fogyasztás bővülésére jelenleg nincs esély, ha lenne is többletjövedelme a lakosságnak, azt kis mértékben megtakarításra, nagyobb mértékben a meglévő hitelek törlesztésére fordítja. A GDP bővülésére így kevés esély kínálkozik - mondta Török Zoltán, a Raiffeisen vezető elemzője.

Az ország problémája a kormány kommunikációja szerint is a jelentős eladósodottság, amely mind vállalati, mind lakossági viszonylatban jellemző. A hazai államadósság 1998 és 2004 között volt az EU által elvárt, 60 százalékos GDP-arányos szint alatt, 2010-ben azonban már 80 százalék körül jár (az új alkotmány által kitűzött 50 százalékos célt viszont még soha nem sikerült teljesíteni a rendszerváltás óta).

A magánnyugdíjpénztári vagyon volt az egyetlen eszköze a kormánynak az adósság csökkenésének, 2012-ben azonban ez az eszköz már nem áll rendelkezésre. A GDP számottevő növekedése nem reális várakozás, így csak az adósság csökkentése jöhet szóba – ami azonban róka fogta csuka-helyzetet eredményez, mivel épp a gazdaság bővülése ellen hat – véli Török.

Furcsa helyzet van Magyarországon: a kormány a kockázatcsökkentést hangoztatva hoz olyan intézkedéseket, amelynek eredményeként a magyar szuverén országkockázat, az 5 éves CDS-felár növekszik.

Kolosi: skizofrén gazdaságpolitika

Kolosi Tamás, a Kopint-Tárki elnöke szerint skizofrén gazdaságpolitika jellemzi az utóbbi egy-másfél évben a magyar kormányt. Egyrészt van egy kitűzött célrendszer, másrészt vannak az esetenként egészen más irányba mutató intézkedések.

Ennek oka, hogy a választások előtt úgy tűnt, hogy amennyiben a szerkezeti reformok Magyarországon valóban beindulnak, az IMF és az EU akár 6 százalék körüli hiánycélt is hajlandó tolerálni. A választások után azonban kiderült: a nemzetközi szervezetek semmiféle hiánynövelő intézkedést nem fogadnak el. A kormány így lehetetlen helyzetbe került, az eltervezett változtatásokkal esetenként szöges ellentétben álló intézkedésekre kényszerült a kabinet, amelyeket 8 éven keresztül tagadtak meg ellenzékből. „Öszödi gyakorlat” kezd kialakulni: úgy kellene bevezetni a tandíjat, a vizitdíjat, a megszorításokat, hogy azt ne hívják tandíjnak, vizitdíjnak, vagy megszorításnak.

Kolosi szerint a gond az, hogy semmiféle hatástanulmányok nem előzik meg a fontos döntéseket, a szakértői vélemények közül legfeljebb a támogatóakat veszi figyelembe a kormány.

Mellár: mi lesz itt jövőre?

Mellár Tamás egyetemi tanár, a KSH korábbi vezetője szerint a szerkezeti problémák megválaszolása az a terület, amelyen a legnagyobb kudarcot érte el a kormány. Az első néhány hónap alapmotívuma az adócsökkentés volt – amiről világossá vált, hogy zsákutcába vezet. Ennek korrigálásaként jött létre tavasszal a Széll Kálmán terv, ami már az államadósság elleni harcot tűzte zászlajára. A kormány a bevételek állítgatásával, bankadóval, egyes szektorokra kivetett válságadókkal, a magánnyugdíjpénztári vagyon államosításával igyekszik megteremteni magának a szükséges mozgásteret.

Ezzel együtt idén 7 százalék környékén lesz az államháztartási hiány, ami a nyugdíjvagyon miatt alakul csak 1 százalékos többletté – ekkora hiány felhalmozása ellenére mindössze 1,5 százalékos GDP-növekedést sikerül elérni, ami Mellár szerint felveti a kérdést: mi lesz jövőre? A nagy rendszerek átalakítása ugyanis elmaradt, pedig elengedhetetlen lenne.

Jövőre legalább kétkulcsos lesz az adórendszer, akárhogy is nevezzük – mondta Mellár. Ezzel viszont úgy hagynak kint 500 milliárd forintot a rendszerben, hogy annak egyáltalán nem lesz gazdaságélénkítő hatása, mivel a magas jövedelműeknél összpontosul.

A magas adósság összességében nem ellenség, hanem csak egy jelenség – ismételte meg korábbi álláspontját Mellár. Az ellene vívott harc rossz eszközökkel történik: a kormány úgy kapta meg a nyugdíjvagyont, hogy a nyakába vette a majdani nyugdíjasok ellátásának terhét, a devizatartalékból történő törlesztés pedig csak a bruttó államadósságot csökkenti, a nettóra nincs hatással.

Kolosi Tamás a kétezres évek első évtizedét tarja leginkább elvesztegetett időnek: az ország politikai értelemben kettészakadt jobb és baloldalra, ami annyira elmérgesítette a helyzetet, hogy ellehetetlenítette a nagy rendszerek átalakításához szükséges intézkedések meghozatalát. Ahelyett, hogy „túl sokat költ az állam”, valójában úgy hangzik: „irracionálisan költ a kormány” – véli a szakértő.

Privátbankár - Gáspár András