A biztosítási piac szereplőinek nagy lehetőség a nyugdíjpiac. Magyarországon és Európában nemcsak gazdasági, hanem nyugdíjválság is van. A nyugdíjpiacon a nagy elvárásokból nagy csalódások lettek, a nyugdíjalapok erodálódtak, a társadalmak egyre jobban elöregednek - kezdte Smorenberg az aktuális helyzetkép felvázolásával.
Nem vitás, hogy innovatív megoldásra van szükség. Egyre inkább tudatosítani kell az emberekben az öngondoskodás szükségességét, mobilizálni kell a munkaerőt, hiszen csakis a bérből lehet későbbre félretenni.
Egy igencsak diverzifikált közös piacon kell a biztosítóknak érvényesülnie. A nyugdíjak kapcsán szükségtelen az európai szintű standardizálás - inkább a kockázatokat kellene kiegyensúlyozni, egyre több pilléren kell állnia a nyugdíjrendszereknek, és ki kell ezeket a pilléreket egyensúlyozni. Az állami rendszerekben még fontos a szolidaritás, a magánkasszák által kezelt rendszerekben azonban már nem - Smorenberg szerint ez pedig gond lehet.
A második pillért jelenthetnék a vállalati nyugdíjalapok, de úgy tűnik ezt a cégek nem akarják felvállalni - itt erős és határozott állami fellépésre lehet szükség. Példaként említette a szakértő a kanadai modellt, ahol a kkv-szektor tagjainak kötelezővé tették az alapok feltöltését.
A MABISZ konferenciáját Orbán Viktor nyitotta meg. A miniszterelnök szerint Magyarországon nincs hitel- vagy biztosítóellenesség, aki ilyet állít, az "szamárságot" mond. Tudja, hogy a biztosítási szakma most el van keseredve, de küzdeni kell a reménytelenség ellen. Részletek >> |
Nagy segítséget jelenthetne persze ezen befektetések átláthatósága - ez ugyanis megteremthetné rá az alapot, hogy a lakosság tudja követni befizetéseit, és folyamatosan tudja, hogy mennyi is van a "nyugdíjszámláján". Ehhez azonban még sok feltételnek kell teljesülnie, nem fog egyik napról menni. Ez a bizalom miatt is nagyon fontos - az átlag kevésbé bízik a pénztárakban, biztosítókban, mondván, úgysem látják be, mikor lesz hasznuk, vagyis nyugdíjuk a befizetésekből. Erre példaként mondta el Smorenberg, hogy Hollandiában a közösségi médiát is aktívan használják az emberek, hogy kiderítsék egy-egy pénzügyi termékről, hogy az milyen is. A közvetítők helyett így olyanoktól szerzik be az információt, akik már használnak bizonyos - nyugdíjcélú - pénzügyi szolgáltatást.
A szakértő szerint az is nagy gond, hogy az átlag állampolgárnak kevés ismerete van a pénzügyekről, így nem is vállalnak felelősséget saját anyagi sorsukért. Az elöregedő társadalmakban ráadásul a fiatal generációkat nem igen érdekli, miből lesz majd később nyugdíjuk.
Újra ki kell találni a nyugdíjakat - Smorenberg szerint az embereknek a sorsukat a saját kezébe kell venniük, mert máshogy nem fognak boldogulni.
Privátbankár - Zsiborás Gergő