Uniós bíróság előtt az Erste és az Allianz ügye

 

Az ügy hátterében az áll, hogy egy szövevényes kereskedelmi ügylet keretében egy bécsi cég a tulajdonában álló részvényekből álló biztosítékot nyújtott az Erste Banknak arra az esetre, ha a banknak az említett ügyletből fizetési kötelezettsége származna. Mivel a bank fizetési kötelezettsége később beállt, ezért igényt tarthatott a biztosítékul nyújtott részvényekre. E részvényeket aztán a Legfelsőbb Bíróság egy döntése nyomán a magyar állam köteles volt megvenni, és az általa fizetett vételár lépett biztosítékként a részvények helyébe. A részvények vételárát a magyar állam bírósági letétbe helyezte, majd annak megszerzése érdekében az Erste Bank bírósági eljárást indított Magyarországon. Miután időközben Ausztriában felszámolási eljárás indult a bécsi cég ellen, ezért a magyar bíróságok előtt felmerült az a kérdés, hogy a magyar állam által a cég részéről biztosítékként nyújtott részvények ellenértékeként letétbe helyezett pénz tekintetében lehet-e egyidejűleg Magyarországon is bírósági eljárást folytatni, tekintettel arra, hogy az osztrák jogszabályok kizárják a felszámolás alá került cégekkel szembeni párhuzamos perindítás lehetőségét.

 

Az ügyben eljáró Legfelsőbb Bíróság azzal a kérdéssel fordult az Európai Bírósághoz, hogy a jelen esetben alkalmazhatóak-e a fizetésképtelenségi eljárásról szóló uniós rendeletnek azok a szabályai, amelyek iránymutatást adnak arra, hogy az osztrák eljárástól függetlenül a magyar bíróságok dönthetnek-e az Erste Bank követelésének biztosítékát képező és Magyarországon található pénzösszeg tekinttében. A rendelet alkalmazhatósága ugyanis a Legfelsőbb Bíróság szerint kérdéses, mivel hazánk az ausztriai felszámolási eljárás megindításakor még nem, viszont a letéti pénz megszerzése iránti magyarországi eljárás megindításakor már az Európai Unió tagja volt.

  

 

A magyar és az uniós versenyjog is tiltja a piaci verseny kizárására, korlátozására vagy torzítására irányuló vagy ilyen hatással járó megállapodásokat. A gazdasági versenyhivatal 2006 decemberében hozott határozatában megállapította, hogy 2000. és 2005. között több, a magyar piacon tevékenykedő biztosító társaság és autójavító vállalkozás, valamint ez utóbbiak egyesülete versenyellenes megállapodásokat kötöttek. E megállapodások keretében az érintett biztosítók az általuk biztosított járművek javítása után az autójavító műhelyeknek fizetendő javítási óradíj mértékét a javító, mint az adott biztosító társaság közvetítője által a társaság javára kiközvetített biztosítások számától és arányától is függővé tették. E megállapodások hozzájárultak ahhoz, hogy a javítási óradíjak emelkedjenek, ami pedig végső soron a fogyasztók által fizetendő casco biztosítási díj összegét növelte meg, valamint kihatással volt a kötelező gépjármű felelősségbiztosítások díjaira is.

 

Az érintett biztosítók és autójavítók a versenyhivatal határozatát bírósági úton támadták meg, az ügyben eljáró Legfelsőbb Bíróság pedig azzal a kérdéssel fordult az Európai Bírósághoz, hogy a biztosítók és az autójavítók, illetve ez utóbbiak egyesülete közötti, említett megállapodások az uniós jog értelmében a piaci versenyt kizárására, korlátozására vagy torzítására irányuló megállapodásoknak minősülnek-e. A Legfelsőbb Bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelmében kifejti, hogy bár a jelen ügyben a magyar piacon belül érvényesülő megállapodások versenyellenes jellegét kell megítélni a magyar versenyjog szabályai alapján, e szabályokat azonban az uniós versenyszabályozás mintájára fogadták el. Következésképpen a Legfelsőbb Bíróság szerint az azonos fogalmak Unión belüli egységes értelmezése érdekében szükséges, hogy a magyar szabályok alkalmazása előtt az azok alapjául szolgáló Uniós rendelkezéseket a luxembourgi bíróság értelmezze.

 

 

A Bizottság a magyar ÁFA törvény adóvisszaigénylési szabályai miatt indított kötelezettségszegési eljárást hazánk ellen. E szabályok szerint a cégek az államkasszába befizetendő ÁFA összegéből levonhatják a beszerzéseik után megfizetendő ÁFA-t, és amennyiben a levonható ÁFA összege meghaladja a befizetendő adóét (nagy gyakorisággal pl. exportőröknél), úgy a vállalkozás a különbözet visszatérítését kérheti az államtól. Abban az esetben viszont, ha a cég valamely beszerzése ellenértékét a hozzá kapcsolódó ÁFA-val együtt ténylegesen még nem fizette meg üzleti partnerének, úgy az ezen ügylet keretében felszámítandó ÁFA összegével csökkentenie kell az államtól visszaigényelhető adó összegét. Az el nem számolt ÁFA összege ekkor csak a következő adómegállapítási időszakban lesz visszaigényelhető, de csak akkor, ha a vállalkozás időközben kiegyenlítette a kérdéses beszerzés számláit.

 

A Bizottság szerint a magyar szabályozás nincs összhangban a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló uniós irányelvvel, mivel lehetővé teszi a cégek adóvisszaigénylési joga érvényesítésének vég nélküli elhalasztását, annak ellenére, hogy az irányelv ezt csak egy alkalommal engedi meg. Ráadásul a magyar szabályozás oly módon sújtja az adóvisszaigénylési jog gyakorlásának elhalasztásával a vállalkozásokat, hogy közben a cégeket már az általuk szállított áruk vagy nyújtott szolgáltatások ellenértékének kézhezvétele előtt kényszeríti az ÁFA megfizetésére úgy, hogy az adó értékét az ügylet megfizetéséig az ügyletben részt vevő mindkét féltől elvonja. Mindezzel a magyar jogszabály indokolatlan terhet hárít a vállalkozásokra, azok pénzügyi likviditását és profitabilitását csökkentve.

 

Mivel az ügyben a hazánkkal folytatott tárgyalások nem vezettek eredményre, ezért a Bizottság az Európai Bírósághoz fordult. Az ügyben az uniós főtanácsnok 2011. május 26-án ismertetett indítványában úgy vélte, hogy a ki nem fizetett beszerzésekhez kapcsolódó ÁFA visszatérítését kizáró magyar szabályozás nincs összhangban az uniós joggal. Ítélethirdetés 2011. július 28-án lesz.

 

 Az állam bezzeg elszámolná az áfát

A vonatkozó uniós szabályozás értelmében a támogatott projektekhez kapcsolódó, visszaigényelhető hozzáadottérték-adó (áfa) viselése nem támogatható az EU Kohéziós Alapból. Magyarországon – a magántőke bevonásával megvalósuló utak kivételével – a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) az országos közutak – ideértve az autópályákat is – építtetője. A cég 100%-os állami tulajdonban van, az elkészült autópályákat pedig ellenérték nélkül adja át a Magyar Államnak, amely aztán egyéb állami cégek bevonásával ÁFA-val terhelt díjat szed az úthasználóktól.

 

Magyarország 2008. december 3-án nyújtotta be a Bizottságnak az "M43 autópálya Szeged és Makó közötti szakasza” című nagyprojekt támogatására vonatkozó kérelmét. Ebben a magyar hatóságok az áfát mint támogatható költséget vették figyelembe, mivel álláspontjuk szerint a NIF sajátos helyzeténél fogva nem tudja továbbhárítani és visszaigényelni az általa megfizetett forgalmi adót, tehát annak terhét ténylegesen viseli. Márpedig az uniós szabályok szerint a nem visszaigényelhető áfa viselésére nyújtható támogatás EU-s forrásokból.

 

A Bizottság szerint az áfa megfizetése az adót tartalmazó díjak formájában végső soron az autópályák használóira hárul, így a beruházás fázisában felmerült áfából eredő költségek igenis visszaigényelhetőek, függetlenül attól, hogy hazánkban az autópályák építtetője és üzemeltetője nem ugyanaz a cég. A Bizottság ezért úgy határozott, hogy az így felmerült áfa viselésére nem nyújtható uniós támogatás. Magyarország a Bizottság e határozatát megtámadta a Törvényszék előtt.

 

Ugyanezen problémakör jelentkezik vasútépítésnél is. Magyarország 2008. december 18-án nyújtotta be a Bizottságnak a „Budapest-Kelenföld – Székesfehérvár – Boba vasútvonal átépítése, I. szakasz, 1. ütem” című nagyprojekt támogatására vonatkozó kérelmét. Ebben a magyar hatóságok az áfát mint támogatható költséget vették figyelembe, mivel álláspontjuk szerint a NIF sajátos helyzeténél fogva nem tudja továbbhárítani és visszaigényelni az általa megfizetett forgalmi adót, tehát annak terhét ténylegesen viseli. Márpedig az uniós szabályok szerint a nem visszaigényelhető áfa viselésére nyújtható támogatás EU-s forrásokból.

 

A Bizottság szerint az áfa megfizetése az adót tartalmazó díjak formájában végső soron a vasúti pályahálózat használóira hárul, így a beruházás fázisában felmerült áfából eredő költségek igenis visszaigényelhetőek, függetlenül attól, hogy hazánkban a vasúti pályahálózat építtetője és üzemeltetője nem ugyanaz a cég. A Bizottság ezért úgy határozott, hogy az így felmerült áfa viselésére nem nyújtható uniós támogatás.

 

 

A Mol és a magyar kormány 2005-ben megállapodást kötöttek, amelynek értelmében a Mol által a kitermelt szénhidrogének után fizetendő bányajáradékok a Mol legtöbb magyarországi szénhidrogénmezője tekintetében 2020-ig változatlan összegűek maradnak.

 

A magyar bányászati törvény 2008 elején hatályba lépett módosítása a bányajáradék jelentős emeléséről rendelkezett, ami viszont az említett megállapodás által nyújtott kedvezményeket nem érintette.

 

2010 júniusában a Bizottság megállapította, hogy a megállapodásnak és a bányászati törvény ezt követően történt módosításának együttes hatása azt eredményezi, hogy a Mol mentesül olyan pénzügyi terhek megfizetése alól, amelyeket a versenytársaknak meg kell fizetniük, és hogy ennélfogva tisztességtelen versenyelőnyhöz jut. A brüsszeli szerv szerint az alacsonyabb összegű bányajáradék fizetésének formájában megjelenő kedvezmény az uniós joggal össze nem egyeztethető állami támogatásnak minősül, amelyet Magyarországnak vissza kell fizettetnie a kedvezményezettel.

 

A Bizottság határozata szerint az állami támogatás összege 2008 tekintetében 28 444,7 millió forintot és 2009 tekintetében 1 942,1 millió forintot tesz ki. 2010-et illetően az állami támogatás összegét Magyarországnak kell kiszámítania addig az időpontig, amíg abból a MOL részesülhetett. A Mol a Bizottság határozatát megtámadta a Törvényszék előtt. A következő eljárási cselekmény a tárgyalás lesz, melynek időpontját azonban még nem tűzték ki.