2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ez történt a libanoni és a gázai háborúban és ahhoz kapcsolódóan az éjjel.

  • Legkevesebb 24 ember életét vesztetette és csaknem 100 megsebesült, amikor izraeli légicsapás ért egy menekültszállásként használt mecsetet a Gázai övezet középső részén lévő Deir al-Balahban, közölte a gázai civil védelmi ügynökség a The Guardian szerint. Az ügynökség szóvivője, Mahmud Bassal azt mondta: a mecsetben, amely az Al-Aksza Mártírjai Kórház előtt található, otthonuk elhagyására kényszerült embereket helyeztek el. Ugyanezt állították a Reutersnek szemtanúk. AZ AP hírügynökség munkatársa a hullaházban 18 holttestet számolt meg, kórházi közlések szerint mindannyian férfiak voltak. Az izraeli hadsereg szerint azért vették célba a mecsetet, mert a Hamász parancsnoki központként használja azt. A gázai egészségügyi minisztérium korábban azt közölte, hogy – a tavaly október 7-i, csaknem 1200 áldozatot követelő Izrael elleni terrortámadás után indult – izraeli légicsapásoknak eddig 42 ezer ember esett áldozatul a Gázai övezetben, többségük nő és gyerek.

    Egy korábbi, 2024. október 4-i izraeli légicsapás színhelye a Gázai övezet középső részén fekvő Deir el-Balahban
    Egy korábbi, 2024. október 4-i izraeli légicsapás színhelye a Gázai övezet középső részén fekvő Deir el-Balahban
    Fotó: MTI/EPA/Mohamed Szaber
  • A helyi média szerint az eddigi legsúlyosabb légicsapásokat hajtotta végre Izrael Libanonban az éjjel. A légicsapások egy részét a bejrúti repülőtér közeléből jelentették, ahonnan az evakuáltakat szállító gépek felszállnak. Emellett robbanásokat jelentettek szerte a városból. Az izraeli légicsapásokban eddig összesen több mint kétezren vesztették életüket, köztük több mint száz gyerek. Izrael azt állítja, hogy a csapások a Hezbollah szélsőséges iszlamista szervezet ellen irányulnak.
  • Eddig legkevesebb négy libanoni kórház jelentette be, hogy felfüggeszti működését az izraeli légicsapások miatt, adta hírül a BBC. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a két hete tartó támadásokban minimum 37 egészségügyi intézmény rongálódott meg, és több tucat orvos vagy ápoló vesztette életét.      
  • Az amerikai külügyminisztérium szombaton azt közölte, hogy ezúttal 145 amerika állampolgárt evakuált Libanonból. Őket két járattal vitték el Bejrútból Isztambulba. Eddig összesen több mint 600 embert menekített ki az Egyesült Államok.

    (Forrás: The Guardian, BBC)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Politico: nagy fordulat készül Brüsszelben, jön a szigorítás
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 19:19
Az afrikai országoknak vissza kell fogniuk a migrációt, ha továbbra is szeretnének uniós fejlesztési támogatást kapni – ezt fogja javasolni az Európai Bizottság a jövő héten bemutatandó hétéves költségvetési terv részeként a Politico értesülései szerint.
Nemzetközi Putyin húzhatja a száját: újabb orosz pénzek landoltak Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 16:49
Befagyasztott vagyonokat adott át az EU.
Nemzetközi Huszárvágást tett a kormány – Orbán Viktorék uniós pénzeket szereznek?
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 16:37
Így meg lehet szerezni a forrásokat.
Nemzetközi Izraeli katonát támadott meg a Hamász
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 15:58
Megpróbálták kirángatni egy járműből.
Nemzetközi Váratlan helyről támadták meg Csehországot
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:28
Hackerek csaptak le.
Nemzetközi Trump megtette, amire régóta várnak
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 13:36
Mennek a fegyverek Ukrajnába.
Nemzetközi Itt az eredmény: eldőlt Ursula von der Leyen sorsa
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 12:21
Egyértelmű eredmény született.
Nemzetközi Újabb összecsapás Ukrajna és Magyarország között, súlyos vádak miatt rendelték be az ukrán nagykövetet
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 11:51
A külügyminisztérium államtitkára mellett Orbán Viktor is megszólalt az ügyben.
Nemzetközi Trump még egy dicsérettel is vérig tud sérteni – kínos baki a Fehér Házban
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 10:31
Megdicsérte az elnök a vele ebédelő vezető – csakhogy van egy kis gond.
Nemzetközi Miért izzik a levegő Brüsszel és Peking között?
Káncz Csaba | 2025. július 10. 10:18
Eszkalálódik a politikai feszültség Peking és az EU vezetői között. Peking ezért le akarja mondani az uniós vezetőkkel július végére tervezett kétnapos kínai csúcstalálkozó második felét. Káncz Csaba jegyzete.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG