3p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Oroszország elítéli az erőszak minden megnyilvánulását a politikai harc során - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml sajtótitkára a Donald Trump volt amerikai államfő és jelenlegi republikánus elnökjelölt-aspiráns ellen elkövetett merénylettel összefüggésben.

Igen érdekes kijelentéseket tett Moszkva, tudván azt, hogy Alekszej Navalnijt hogyan üldözték és miképpen halt meg, - számtalan sorstársához hasonlóan. Estek már ki emberek véletlenül ablakon, kaptak hirtelen szívinfarktust, vagy száműzték, esetleg repülőgépbalesetben hunyt el, mint Prigozsin.

"Oroszország mindig is elítélte, és mi is határozottan elítéljük erőszak minden megnyilvánulását a politikai küzdelem során" - mondta Peszkov.

A szóvivő szerint az elnökválasztási küzdelem során világossá vált, hogy Trump élete veszélyben forog.

"Miután számos kísérlet történt arra, hogy Trumpot eltávolítsák a politikai színtérről, előbb jogi eszközök, bíróságok, az ügyészség segítségével, a jelölt politikai hiteltelenítésére és lejáratására tett kísérletekkel, minden külső megfigyelő számára nyilvánvalóvá vált, hogy az élete veszélyben van" - fogalmazott.

Dmitrij Peszkov szerint Moszkva nem szereti a politikai erőszakot
Dmitrij Peszkov szerint Moszkva nem szereti a politikai erőszakot
Fotó: EPA/SERGEY GUNEEV/SPUTNIK/KREMLIN POOL

Peszkov azt hangoztatta, hogy Moszkva nem hiszi, hogy az elnökjelölt likvidálására tett kísérletet a jelenlegi hatóságok szervezték meg, de a történteket az a légkör idézte elő, amelyet ez a kormányzat teremtett a politikai küzdelem során. Mint mondta, a kormányzat a nemzetközi színtérről "akarva-akaratlanul átvitte munkamódszereit a belpolitikára", ahol szintén megjelent "az erőszakos döntések stílusa".

A szóvivő Oroszország nevében részvétét fejezi ki az elhunytak családjának, és mielőbbi felépülést kíván azoknak, akik megsebesültek a Trump elleni merényletben.

Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő a Rosszija 24 televízió műsorában azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államokban "az elnök elleni merényletkísérlet sajnos olyan hagyomány, amely kezd normává válni".  Emlékeztetett rá, hogy tucatnyi hasonló bűncselekményt követtek el amerikai államfők és elnökjelöltek ellen.

Zaharova a Telegram-csatornáján reagált Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés (GUR) parancsnokának szombati nyilatkozatára, amely szerint az általa vezetett szolgálat sikertelen kísérletet tett Vlagyimir Putyin orosz elnök meggyilkolására. A szóvivő rámutatott, hogy a merényletet amerikai  pénzből készítették elő és felvetette a költői kérdést, hogy az Egyesült Államok számára nem lenne-e jobb Ukrajna fegyverzése helyett a pénzt az amerikai rendőrség és más rendvédelmi szolgálatok finanszírozására fordítani.

Donald Trumpra a pennsylvaniai Butlerben tartott kampánygyűlésen lőtt rá egy 20 éves férfi. A merénylő több lövést is leadott a volt elnökre, aki csak könnyebben sebesült meg. Egy másik ember viszont meghalt a támadásban és ketten életveszélyesen megsebesültek. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) Trump elleni gyilkossági kísérletként kezeli az ügyet. A támadóval a helyszínen végeztek a hatóságok. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Emberi mulasztás miatt zuhant le az Air India londoni járata
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 08:16
Az előzetes jelentések szerint lekapcsolták a hajtómű üzemanyag-kapcsolóit az Air India 260 halálos áldozatot követelő katasztrófája előtt.
Nemzetközi Vizsgálat indult az X és Elon Musk ellen Franciaországban külföldi befolyás gyanúja miatt
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 19:46
A párizsi ügyészség hivatalos vizsgálatot indított az X közösségi média platform – korábban Twitter – és annak vezetősége, köztük Elon Musk tulajdonos ellen, miután felmerült a gyanú, hogy a vállalat algoritmusa külföldi befolyás érdekében torzíthatja a tartalomterjesztést.
Nemzetközi Donald Trumpot meghívták Kínába
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 19:16
Marco Rubio amerikai külügyminiszer és kínai kollégája Vang Ji „pozitív és konstruktív” tárgyalásról számoltak be malajziai találkozásuk után.
Nemzetközi Nagyon aggódnak az európai borászok
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 17:45
Úgy tűnik, nem részesülhetnek preferenciális elbánásban az EU és Donald Trump amerikai elnök kormányzata közötti kereskedelmi megállapodásokban – közölte pénteken az iparág fő lobbicsoportja.
Nemzetközi Meglepetés Kanadában
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 17:20
A vártnál jobban nőtt a munkahelyek száma, a munkanélküliségi ráta pedig az elemzők által várt emelkedés helyett csökkent.
Nemzetközi Tükörklauzulát követel az agrárminiszter a EU-Mercosur kereskedelmi megállapodásba
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 16:53
Nagy István szerint tönkretenné a gazdákat a megállapodás, különösen azért mert, Brüsszel egyidejűleg megnyitotta az uniós piacot az ukrán mezőgazdasági termékek előtt is.
Nemzetközi Az oroszok által lefoglalt egyetlen amerikai cég exportra készül
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 15:14
A Kreml korábban azzal indokolta az elkobzást, hogy a cég stratégiai szerepet tölt be Oroszország élelmiszerellátásában.
Nemzetközi Célkeresztben a kormány – újabb uniós forrásokat köthetnek jogállami feltételekhez
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 13:35
2028-tól jelentősen bővülne a feltételekhez kötött uniós források köre. Orbán Viktor Magyarországa, eurómilliárdok elvesztésével néz szembe az Európai Bizottság a jövő szerdán nyilvánosságra hozandó tervei szerint.
Nemzetközi Fájdalmas lépésre kényszerülhetnek a hollandok
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 12:48
A menekültügyi és fejlesztési kiadások csökkentésével érnék el a NATO védelmi kiadási célját.
Nemzetközi Szörnyű tévedés: drón helyett egy utasszállítót lőhettek meg az oroszok
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 10:36
Egy Minszkből Moszkvába tartó járat kaphatott légvédelmi rakétatalálatot.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG