2p

Elítélte Joseph Borrell európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő szerdán az előző nap Libanonban történt tömeges incidenst, amelyben szinte egy időben robbantak fel személyhívók, kiemelve, hogy bár a támadás vélhetően célzott volt, sok civil, köztük gyerek is áldozatául esett.

Borrell az MTI tusítása szerint kiemelte, hogy a támadás veszélybe sodorja Libanon biztonságát és stabilitását, továbbá növelheti a térségbeli egyébként is feszült helyzet elmérgesedését. Hozzátette: az ügyben telefonon egyeztetett az arab ország külügyminiszterével, Abdallah Bouhabibbal is.

"Ezrek sebesültek meg, köztük több százan válságos állapotban vannak, a kórházak az összeomlás szélére sodródtak

- olvasható az EU Külügyi Szolgálata (EEAS) közleményében.

A keddi támadás sebesültjei között sokan a Hezbollah síita milícia tagjai, illetve köztük van Modzstaba Amani iráni nagykövet is hírügynökségek jelentése szerint. A Libanonban jelentős befolyással bíró Irán-barát milícia Izraelt tette felelőssé a történtekért, és közölte, hogy a zsidó állam "méltó büntetést fog kapni gyilkos agressziójáért".

Vérfoltos autó ablakán tükröződik egy rendőr képe Bejrútban 2024. szeptember 17-én, miután több száz személyhívó robbant fel közel azonos időben Libanon-szerte és Szíria egyes részein. Legalább nyolc ember életét vesztette és 2750 megsebesült, többen a Hezbollah síita milícia tagjai.
Vérfoltos autó ablakán tükröződik egy rendőr képe Bejrútban 2024. szeptember 17-én, miután több száz személyhívó robbant fel közel azonos időben Libanon-szerte és Szíria egyes részein. Legalább nyolc ember életét vesztette és 2750 megsebesült, többen a Hezbollah síita milícia tagjai.
Fotó: MTI/AP/Huszein Malla

"Az Európai Unió felszólítja a feleket, kerüljék a háború kiszélesedését, amelynek súlyos következményei lennének a térségre és az egész világra nézve" - szögezik le a közleményben.

Az MTI összefoglalójából kiderül: az Iránból támogatott libanoni síita Hezbollah szervezet vezetője, Haszan Naszrallah sejk február 13-i televíziós beszédében arra figyelmeztette híveit, hogy okostelefonjaik veszélyesebbek az izraeli kémeknél, s felszólította őket, hogy a lehallgatás veszélyét rejtő telefonkészülékeiket törjék össze, ássák el vagy zárják ládába. Helyettük személyhívókat osztottak ki a Hezbollah tagjainak.

A támadásnak magyar szála is van: egy budapesti cég összefüggésbe hozható a felrobbant személyhívókkal.

Laptársunk, az Mfor pedig arról ír: Moszkvába vezethetnek a Hezbollah felrobbant csipogóit gyártó magyar cég szálai >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Minden képzeletet felülmúlt a borzalom – háborús összefoglaló
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 20:24
Légicsapások, gyerekek kioltott élete, olajdiplomácia a Közel-Keleten.
Nemzetközi Kijöttek az ukrán inflációs adatok: méregdrága az energia
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 19:40
Az élemiszerek esetében is pénzromlást mértek.
Nemzetközi Rémisztő veszteségekbe kerül az orosz előretörés Kelet-Ukrajnában
Wéber Balázs | 2024. október 10. 18:51
Bár Oroszország sorra jelenti be újabb települések elfoglalását a donyecki térségben, ez óriási áldozatokkal jár egy friss amerikai jelentés szerint. Az orosz erők gyakorlatilag létszámfölényüket érvényesítik az ukrán védelemmel szemben, amelyek veszteségei szintén nagyok.
Nemzetközi Ez sem nálunk történik: a minimálbért az inflációhoz igazítják
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 18:26
Már csak meg kell szavazni. 
Nemzetközi Robbanás volt az Európai Parlament vonatán
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 17:48
Evakuálták a képviselőket.
Nemzetközi Meghalt az ukrán újságírónő, akit az oroszok tartottak fogva
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 17:25
2023 nyarán tűnt el Ukrajna oroszok által megszállt területén.
Nemzetközi Vérfürdő: iskolát talált el Izrael Gázában
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 16:14
Legalább 28-an életüket vesztették, köztük nők és gyerekek.
Nemzetközi „Többször megvertek, órákon át lógattak a bilincseimnél fogva, és megerőszakolással fenyegettek”
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 15:16
Bár az erőszakmentes ellenállás híve volt, végül csatlakozott az ukrán sereghez.
Nemzetközi Remeghet Donald Trump térde, itt vannak a számok
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 14:01
Komoly előrelépést tett Kamala Harris.
Nemzetközi Magyar gondokat emlegettek az Európai Parlamentben
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 13:17
Ezt nem tesszük ki az ablakba.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG