8p

A kormányzó Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) először nem nyerhet harminc év folyamatos elsőség után. Mit rontottak el?

A közvélemény-kutatások szerint Dél-Afrika történelmi fordulópont elé néz a májusi országos választásokon, mivel a kormányzó Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) először elveszítheti többségét azóta, hogy hatalomra került.  Először az ország első faji megkülönböztetés nélküli országos szavazásán, az apartheid végén 1994-ben nyert - foglalja össze az új helyzetet az AP tudósítása.

Korábban Cyril Ramaphosa elnök önfeledten nézhetett a választások elé. Johannesburg 2019. Gianluigi Guercia/AFP/Getty Images
Korábban Cyril Ramaphosa elnök önfeledten nézhetett a választások elé. Johannesburg 2019. Gianluigi Guercia/AFP/Getty Images

Az ANC Afrika legfejlettebb gazdaságát irányította a demokrácia első 30 évében, a fehér kisebbségi uralom vége óta. Ám a néhai Nelson Mandela pártjának támogatottsága fokozatosan csökken, és elemzők szerint az idei választás vízválasztó lehet, amikor a vezető pártra adott szavazatok először eshetnek 50 százalék alá. Ez arra kényszerítené az ANC-t, hogy koalícióba lépjen – ez lenne az első ilyen eset Dél-Afrikában – azért, hogy kormányon maradjon, és Cyril Ramaphosa maradhasson az elnök. Nagyon kicsi az esélye, hogy az ANC teljesen kikerül a kormányból. Dél-Afrikában a választásokat ötévente tartják. A következő időpontját május 29-ére tűzték ki. Minden 18. életévét betöltött állampolgár jogosult szavazni, ha regisztráltatta magát.

A kormányzó ANC népszerűsége joggal olvad

Az ANC a dél-afrikai „rendszerváltás” után folyamatosan egyedül kormányzott, mindig a választók abszolút többségének támogatásával. Azonban népszerűsége folyamatosan csökkent. A legutóbbi, 2019-ben tartott választásokon 57,5 százalékos eredményt ért el. Az ország jelenlegi hangulatának jellemzésére Sandy Africa, a Pretoriai Egyetem politikatudományi tanszékének docense többek között kiemeli  a korrupció visszaszorításának sikertelenségét, ami csorbította az ország nemzetközi hírnevét és csökkentette befolyását.

„A bűnözés és az erőszak magas szintje miatt kétségbeesett hangulat uralkodik. Széles körű a frusztráció is a széteső infrastruktúra és a szolgáltatások pocsék színvonala miatt is” - foglalta össze a politikatudós Sandy Africa.

Az egyetemi tanár szerint, a 2024-es általános választás a fiatal szavazók megnyeréséért folytatott harc lehet. Ha ez a helyzet, akkor az ANC-nek friss imázsra van szüksége, amely kevésbé támaszkodik az apartheid-rezsim elleni  felszabadító mozgalom történelmére. Jobban kell tükröznie a potenciális támogatók érdekeit és törekvéseit: munkanélküli fiatalokét, az erőszak által fenyegetett nőkét, az anyagilag megszorult középosztályét, valamint a zsúfolt és borzalmas körülmények között élőkét - mondta a tanár.

A Palesztinával való szolidaritás sok választó szívét megnyerte. Fotó:Dirk Kotze/Gallo Images via Getty Images
A Palesztinával való szolidaritás sok választó szívét megnyerte. Fotó:Dirk Kotze/Gallo Images via Getty Images

Jobban fogunk élni - ígéri a kormánypárt

A kormánypárt választási kampányát február 24-én indította el a keleti KwaZulu-Natal tartomány tengerparti városában, Durbanben - számolt be róla a Reuters. A pátvezér Cyril Ramaphosa, aki az ország elnöke is egyben, természetesen az elmúlt három évtized sikereire építene, és megígérte, hogy megoldja a magas munkanélküliség, a bűnözés és a szegénységi égető problémáit. A város stadionjában tartott nagygyűlésen, ahol a tömeg az ANC fekete, zöld és arany színeibe öltözött, Ramaphosa megígérte, hogy „jobban fogunk élni”, már ha pártja ismét megnyeri a választást - emelte ki a BBC.

Afrika legiparosodottabb gazdasága több mint egy évtizede alig növekedett, 2012 óta átlagosan 0,8 százalékos bővülést ért el. A munkanélküliség 32,1 százalékra emelkedett 2023 negyedik negyedévében a négy évvel korábbi 29,1 százalékról - az elnök hivatali idejének elején. Emellett az ország egyre súlyosabb áramszünetekkel szembesült, mivel az állami energiaszolgáltató, az Eskom öregedő széntüzelésű erőműveket működtet.

Az Eskom hőerőműveinek áramtermelésével gondok voltak. Fotó: wikipedia
Az Eskom hőerőműveinek áramtermelésével gondok voltak. Fotó: wikipedia

Miután - Jacob Zuma 2018-as leváltását követően - megnyerte a választást a megújulás és a felépülés jegyében, Ramaphosa küzdött azért, hogy érdemi javulást érjen el a bűnözés, a korrupció és a gazdasági növekedés terén. A 71 éves elnök, aki második ciklusára készül, választási kiáltványban vázolta fel pártja prioritását. Ezek között szerepel egy foglalkoztatási program a munkanélküliség leküzdésére, a gazdasági növekedés ösztönzése, valamint a magas megélhetési költségek letörése a támogatott alapszolgáltatásokhoz való jobb hozzáférés révén. Azonban, mivel sok dél-afrikai kiábrándult a pártból - amire reagálni kellett - Ramaphosa elismerte, hogy „tévedéseket" követett el.

Az elnök figyelmeztetett, hogy „vannak olyan erők, amelyek arra törekszenek, hogy ezt a választást a demokrácia fejlődésének megsemmisítésére használják fel. Kulcsfontosságú, hogy együtt védjük meg nehezen kivívott szabadságunkat!” - mozgósított a pártvezér.

Demokrata kihívás jobbról

A domináló kormánypárt kihívói között két nagyobb pártot találunk. Kettejük közül a nagyobb a Demokrata Szövetség (DA), amely centristának definiálja magát és elődje a dél-afrikai fehérek pártja volt. A párt, amelyet John Steenhuisen vezet, az ország nyugati felében, ahol többen beszélik a volt gyarmatosító hollandok helyi nyelvváltozatából önnálló nyelvvé vált afrikaans nyelvet, sokkal népszerűbb. A brit parlament könyvtára által is idézett közvélemény-kutatások szerint a Demokrata Szövetség egyre nagyobb támogatottságot élvez. Tavaly hat hónap alatt hét százalékponttal nőtt, a márciusi 24 százalékról októberre 31 százalékra. A Demokrata Szövetség köré szerveződően hét ellenzéki párt fogott össze a kormányzó ANC megbuktatása érdekében. Bár mindegyik párt külön-külön indul a választáson, megegyeztek egy „közös jövőképben” Dél-Afrika kormányzására, ha együttesen megszereznék a mandátumok többségét. Választási megállapodásukat „moonshot” (holdra szállás) koalícióként is ismerik.

Legyőzlető az EFF és ANC állítja John Steeenhuisen DA-vezér. Fotó: BizNews
Legyőzlető az EFF és ANC állítja John Steeenhuisen DA-vezér. Fotó: BizNews

Választási pártkiáltványában a DA egy egyszerű üzenetet fogalmazott meg: „Hazánk válságban van” - írja a BBC. Kétmillió új munkahely létrehozását, az áramkimaradások megszüntetését és az erőszakos bűnözés felére csökkentését ígérték. A DA liberálisabb gazdasági megközelítést szeretne, beleértve a privatizációt is, különösen az energiaszektorban.

„Marxista-leninisták" támadnak balról

Az ANC egykori ifjúsági vezetője, Julius Malema által vezetett párt, a Gazdasági Szabadságharcosok (EFF) „a gazdasági emancipációt célzó radikális és militáns mozgalomnak” és „internacionalista felfogású antiimperialista és baloldali" pártnak írja le magát, amely a marxista-leninista hagyományból is merít.

Julis Malema az EFF vezére igen harcias. Fotó: BNN
Julis Malema az EFF vezére igen harcias. Fotó: BNN

Politikai elemzők szerint, írja a brit parlament, az EFF az ország harmadik legnagyobb politikai pártjává vált azáltal, hogy „ellopta az ANC köpenyét”, azaz a radikális ellenzék pozíciójába helyezte magát. Ongama Mtimka, a Nelson Mandela Egyetem munkatársa és Gary Prevost, a College of Saint Benedict és a Saint John's University emeritus professzora szerint „a földkérdésekre és a munkahelyekre való összpontosítása lehetővé teszi a fekete dél-afrikai szavazók számára, hogy az ANC-ről az EFF-re váltsanak anélkül, hogy megváltoztatnák politikai irányultságukat.”

A földkérdésnél érdemes egy kicsit elidőznünk, hiszen azt kommunista módon kívánják megoldani. A tüzes retorikájáról és rendíthetetlen elszántságáról ismert pártvezető Julius Malema kijelentette, hogy pártja ellentételezés nélkül kisajátítja a földeket. Talán nem véletlenül vádolták azzal, hogy az általa is énekelt „öld meg a búrt” nótát talán szó szerint értené. A közvetlen kisajátításokat célzó, radikális álláspont közvetlen kihívást jelent a jelenlegi kormánypárt, az Afrikai ANC számára, amelyet Malema azzal vádol, hogy akadályozza ennek az indítványnak a parlamenti elfogadását. A szegény feketék körében sokak számára csábító lehet az ingyen farmhoz jutás ígérete.

 

Mit mutatnak a friss számok?

A választói preferenciát a tavalyi év végén mérte fel a Change Starts Now új politikai formáció. A területi különbségeket is feltáró kutatás jobb értelmezhetőségéért vessünk egy pillantást Dél-Afrika tartományaira!

Az ország lakossága egyenetlenül oszlik el. Forrás: South Africa Gateway
Az ország lakossága egyenetlenül oszlik el. Forrás: South Africa Gateway

Hacsak nem történik valami váratlan, a választások utáni Dél-Afrika formája már meglehetősen világos - ismerteti a Change Starts Now felmérését a Witwatersrand Egyetem: egy megsérült és visszahúzódó ANC, jóval az 50 százalékos határ alatt - tavaly év végén 42 százalék a szavazni szándékozó regisztrált szavazók körében -, de az ANC még mindig nagyobb, mint bármely más párt. A DA (19 százalék) és az EFF (16 százalék) a szavazatok kevesebb mint ötödét szerezné meg. A régebbi kisebb pártok közül sokan haldokolnak, a maradék pedig apró töredékszavazatokon osztozik. Az elemzés feltárja hogy a kormányzó ANC majdnem minden tartományban elvesztette abszolút többségét, azonban Nyugat-Fokföld (Western Cape) kivételével még mindenütt vezet.

Az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) fénye megkopott. Forrás: Change Starts Now
Az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) fénye megkopott. Forrás: Change Starts Now

A települések különbségét is bemutatja a felmérés. Jól látható, hogy minnél kisebb a település, annál nagyobb a kormánypárt előnye. Azaz a régi hagyományokra építő ANC vidéken a legnépszerűbb.

A vezető párt vidéken még mindig népszerű. Forrás: Change Starts Now
A vezető párt vidéken még mindig népszerű. Forrás: Change Starts Now

 

A dél-afrikai egyetem egy Antonio Gramsci idézetet tett az elemzés ismertetőjének mottójául: „a régi világ haldoklik, az új most éli szülési fájdalmait” azonban a folytatását már nem tette hozzá: „a jelen a szörnyek ideje”.

Reméljük, nem így lesz.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij: Már minden ukrajnai erőművet ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 14:01
Nem kímélték azokat a létesítményeket sem, amiktől az atomerőművek működése függ.
Nemzetközi Trump hamarosan döntést hoz Iránról – „nem szeretném elpusztítani az országot, de lehet, hogy meg kell tennem”
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:26
Hamarosan eldől, merre tovább.
Nemzetközi Megszólalt Moszkva a béketárgyalásokról: Európa nem kell, de mi van Trump nagy bejelentésével?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:34
Egyelőre nincs miről beszélni Európával Dmitrij Peszkov szerint.
Nemzetközi Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:14
Két újabb olajszállító hajó gyulladt ki.
Nemzetközi Trump még készül valami nagy dobásra a választási vereség után? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
Litván Dániel | 2026. november 6. 10:28
Nem maradt más lehetősége az amerikai elnöknek, mint a külpolitikában alkotni maradandót. És nem biztos, hogy ezért a Közel-Keletig menne. De ki indulhat 2028-ban az elnökválasztáson? Mit mutatnak a „kék cunami” eredményei? Yaro Patrice külpolitikai szakértőt Litván Dániel kérdezte.
Nemzetközi Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:36
Aleksandar Vucic és Janez Jansa rúdja is kifelé áll az Európai Néppártból?
Nemzetközi Egyelőre nem dobbant Marco Rubio a süllyedő Trump-hajóról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:06
Cáfolta a híreszteléseket az amerikai külügyminiszter.
Nemzetközi Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:07
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Nemzetközi 548 embert mentett meg a haláltól a kaliforniai kormányzó
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:16
Egy tollvonással kiürítette a halálsort Gavin Newsom.
Nemzetközi Minden eldőlt Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:41
Hivatalos a végeredmény, indul az óra az Egyetemista Lista számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG