5p

Az amerikai elnök jelöltjének kiléte egy egészségügyi kulcspozícióra megkongatta a vészharangokat.

Nagyot változott a világ azóta, hogy Donald Trump még csak egy egyszerű üzletember volt, aki egyebek mellett a The Apprentice – a Magyarországon Az álommeló néven futó, Balogh Levente főszereplésével adott műsor – szigorú milliárdosaként tűnt fel az amerikai tévéken. Trumpből elnök lett, most pedig egy újabb tévécelebnek adna kulcsfeladatot.

Mehmet Oz neve így nem sokaknak lehet ismerős, ha azonban Dr. Oz-ként hivatkozunk rá, máris megváltozik ez, az amerikai talkshowceleb műsora ugyanis 13 évadot megért a képernyőkön. Oz egészségügyi karrierje során elsősorban nem orvosként dolgozott, hanem kutatóként, valamint többek közt a Columbia Egyetemen is tanított. Megítélése a kezdetektől fogva kérdéses egészségügyi szakemberként, ugyanis műsorában gyakran promotált kétes hatású gyógyszereket, megalapozatlan csoda-fogyasztószereket, emiatt 2015-ben amerikai orvosok egy csoportja egy nyílt levélben meg is próbálta eltávolítani az egyetemi professzori székéből – ezt azonban a Columbia megtagadta.

Koronavírus és a jó üzlet

A világjárvány kezdeti szakaszában Dr. Oz nyilvánosan támogatta a hidroxiklorokin nevű maláriaellenes gyógyszer alkalmazását a koronavírus kezelésére, 2020 márciusában és áprilisában többször is beszélt a szer állítólagos előnyeiről tévéműsorokban. Nem sokkal később Donald Trump elnök is nyilvánosan kiállt a gyógyszer mellett, sőt azt állította, hogy ő maga is szedi.

Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyeleti Hatósága (FDA) azonban 2020 júniusában visszavonta a hidroxiklorokin vészhelyzeti engedélyét. Az indoklás szerint ekkorra már egyértelművé vált, hogy a gyógyszer hatékonyságába vetett bizalom nem megalapozott, ráadásul a potenciális mellékhatások kockázata meghaladja az esetleges előnyöket. A hatóanyaggal kapcsolatban egyébként 2020-ban a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) is figyelmeztetést adott ki.

Mehmet Oz botrányát azonban tovább fokozta az, hogy kiderült, anyagi érdekei fűződtek a gyógyszer promotálásához: részvényekkel és érdekeltséggel rendelkezett legalább két olyan vállalatban, amelyek hidroxiklorokint szállítottak, így pedig sokakban felvetődött a kérdés, hogy vajon orvosi ajánlásai mennyiben szóltak valóban a betegek érdekében, és mennyiben befolyásolhatták az üzleti érdekei.

Az orvosceleb Dr. Oz nem hajlandó megvédeni az elérhető egészségbiztosítást?
Az orvosceleb Dr. Oz nem hajlandó megvédeni az elérhető egészségbiztosítást?
Fotó: MTI/EPA/Maansi Srivastava

Az amerikai egészségügy lőporos hordója

Brian Thompson, az UnitedHealthcare (UHC) biztosítócég vezérének lelövése után kirobbant internetes ünnepléshullám után nyilvánvalóvá vált az egész világ számára, hogy az amerikai egészségügyi rendszer robbanásközeli állapotban van, a biztosítócégek emberek millióira rónak elviselhetetlen terheket.

Az egészségügyi ellátás költségei meredeken emelkedtek az Egyesült Államokban, az egészségügyi kiadásokkal foglalkozó nonprofit portál, a KFF adatai szerint míg 2000-ben egy átlagos amerikai család ellátása 6438 dollárba került évente, ez az összeg 24 572 dollárra emelkedett 2024-re, azaz az eltelt 24 év alatt több mint 280 százalékos drágulás történt. További részletek korábbi cikkünkben:

A sokak számára egészen egyszerűen nem megfizethető egészségbiztosításokra megoldás a Medicaid. Ez egy olyan szövetségi szinten finanszírozott program, amely ingyenes vagy alacsony költségű egészségügyi ellátást biztosít a jogosult alacsony jövedelmű egyéneknek, köztük gyermekeknek, terhes nőknek, idős felnőtteknek és fogyatékkal élőknek. A programot a szövetségi és az állami kormányzat közösen finanszírozzák, az államok pedig rugalmasan kezelhetik a programot és a jogosultsági szabályokat. A becslések szerint 2024-ben legalább 600 milliárd dollár körül alakulhattak a Medicaid költségei, a ráfordított összeg pedig évről évre emelkedett a demokrata adminisztráció alatt.

A Trump által a Medicaid menedzseléséért is felelős egészségügyi vezetőnek jelölendő Mehmet Oz hozzáállása a programhoz azonban finoman is megkérdőjelezhető, ugyanis pénteki szenátusi megerősítő meghallgatásán nem volt hajlandó válaszolni arra, hogy ellenezné-e a Medicaid csökkentését – legyen szó akár finanszírozásról, akár a jogosultak körének szűkítéséről.

A Medicare és Medicaid Szolgáltatások Központjának (CMS) élére jelölt orvos többször is megpróbálta kikerülni a kérdést, és nem volt hajlandó igent, vagy nemet mondani arra, hogy mire készülne a programmal, csupán így fogalmazott: „biztosítani akarom, hogy a betegek ma és a jövőben is rendelkezzenek olyan forrásokkal, amelyek megvédik őket, ha megbetegednek”.

A Medicaid régóta szúrja a republikánusok szemét, a tervezett több mint ezer milliárd dolláros költségcsökkentést pedig nehezen tudnák meghúzni a megfizethető ellátási rendszer szétverése nélkül. Azaz az, hogy Trump CMS élére jelölt embere nem hajlandó egyenesen válaszolni, életveszélyes következményekre utal.

Ha pedig mindez nem lenne elég, Mehmet Oz 2022-es szenátori pozícióért folytatott kampánya alatt kiderült, hogy jelentős részesedésekkel rendelkezik az egészségbiztosítási piacon.

A UnitedHealth Group-ban befektetései 280 ezer és 600 ezer dollár között alakultak, míg a CVS Health-be 50 ezer és 100 ezer dollár közti összeg fektetett be. Mindkét vállalat a Medicare Advantage tervek fő szolgáltatója, amelyek a hagyományos Medicare magánkezelt alternatívái. A UnitedHealthcare a Medicare Advantage-szerződők 29 százalékát biztosította 2024-ben – az tehát, hogy Trump mindezek ellenére Dr. Oz-t jelölte, összeférhetetlenségről ordít.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Megmutatta a magyar állampolgárságú túszát a Hamász
Privátbankár.hu | 2025. április 23. 19:50
Legutoljára nagyjából egy éve tűnt fel hasonló videón.
Nemzetközi Nem akárki érkezik Magyarországra: mit keres itt Trump fia?
Privátbankár.hu | 2025. április 23. 18:57
Az üzletember hamarosan Magyarországra jöhet.
Nemzetközi Újra leülhet tárgyalni a háborúról Oroszország és Amerika
Privátbankár.hu | 2025. április 23. 18:39
Ukrajna nem lesz jelen.
Nemzetközi Erős földrengésről érkezett hír
Privátbankár.hu | 2025. április 23. 16:38
Megmozdult a föld Törökországban.
Nemzetközi Beütött a krach: rákényszeríti Amerika az akaratát az ukránokra?
Privátbankár.hu | 2025. április 23. 14:46
A Trump-adminisztráció külügyminisztere helyett csak egy ultimátumot küldött.
Nemzetközi Putyin elégedetlen és újabb fegyvereket rendelt
Privátbankár.hu | 2025. április 23. 14:14
Az orosz elnök nem elégedett a fegyverkezettségi szinttel.
Nemzetközi Több mint 130 drónt vetett be az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2025. április 23. 12:55
Tömeges dróncsapás ért több ukrán megyét.
Nemzetközi Hszi Csin-ping: a vámháborúk sértik a világ gazdasági rendjét
Privátbankár.hu | 2025. április 23. 11:54
A kínai elnök aggódik a világgazdaságért.
Nemzetközi Elhalasztották a szerdára tervezett londoni béketárgyalásokat Ukrajnáról
Privátbankár.hu | 2025. április 23. 11:25
Marco Rubio amerikai külügyminiszter jelezte, nem lesz ott.
Nemzetközi A Szent Péter-bazilikába viszik a felravatalozott Ferenc pápát
Privátbankár.hu | 2025. április 23. 10:20
Szombati temetésig lehet búcsút venni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG