1p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Nem úgy tűnik, hogy kisimulnak a dolgok. 

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint sem Ukrajna, sem a Nyugat nem mutat valódi hajlandóságot a béketárgyalásokra, hiába hangoztatják azok szükségességét, írja a Reuters

„Nincsenek gyakorlati lépések, amelyek azt mutatnák, hogy Kijev és a Nyugat valóban készen áll a tárgyalásokra”– idézi Lavrovot a külügyminisztérium honlapján közzétett nyilatkozat.

Lavrov szerint a Nyugat továbbra is fegyverekkel látja el Ukrajnát, ultimátumokat állít Oroszország elé, és jogi akadályok is nehezítik a tárgyalások megkezdését.

Vlagyimir Putyin decemberben kijelentette, hogy Oroszországnak nincsenek feltételei a tárgyalások megkezdéséhez, és kész tárgyalni bárkivel, beleértve Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt is. Ugyanakkor Putyin szerint Zelenszkij – akinek mandátuma a hadiállapot miatt hosszabbodott meg – csak akkor lenne jogilag érvényes tárgyalópartner, ha újraválasztanák.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Még szorosabbra fűzi a barátságot Oroszország és Észak-Korea
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 10:08
Feltétel nélkül támogatja Észak-Korea az orosz célok elérését Ukrajnában. Jönnek az újabb katonák?
Nemzetközi Ausztrália nem ad biankó háborús csekket
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 09:44
Majd akkor döntenek ausztrál katonák bevetéséről, ha aktuális lesz.
Nemzetközi Hatottak a bombák? Irán már tárgyalna
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 09:04
De biztosítékokat kérnek cserébe.
Nemzetközi Hátborzongató dolgok történhettek az Air India gépének pilótafülkéjében
Litván Dániel | 2025. július 13. 06:11
A Boeingnél ünnepelhetnek a katasztrófáról készült előzetes jelentés láttán. De mi játszódhatott le a végzetes másodpercekben a pilótafülkében?
Nemzetközi Háborús vészhelyzet: az EU már a készletek felhalmozásán dolgozik
Kormos Olga | 2025. július 12. 17:04
Az Európai Bizottság ismertette stratégiáját, amelyben vészhelyzet esetére gyógyszereket, generátorokat és nyersanyagokat tárolna.
Nemzetközi A Gatwick repülőtéren leszállt az első elektromos járat
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 15:23
Ezen a héten landolt az első elektromos járat a Gatwick repülőtéren.
Nemzetközi Katonai szakértő: Észak-Korea invázióra készülhet Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 14:45
Michael Clarke katonai elemző professzor szerint a világ nem hagyhatja szó nélkül Észak-Korea egyre bővülő kapcsolatát Oroszországgal.
Nemzetközi Tömeges ólommérgezés egy kínai óvodában
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 13:17
A legtöbb család a nagyobb városokban keres kezelést, miután egy helyi kórházban végzett tesztek sokkal alacsonyabb eredményeket mutattak, mint más intézményekben.
Nemzetközi Kudarc szélére kerültek a gázai tűzszüneti tárgyalások
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 10:21
Állítólag Izrael és a Hamász között megakadtak a tárgyalások. 
Nemzetközi Riasztó betegségben halt meg egy ember az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 10:01
Tüdőpestisben meghalt egy ember egy észak-arizoniai kórház sürgősségi osztályán – közölték a helyi egészségügyi hatóságok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG