7p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A Lancet egészségügyi szaklap bizottsága olyan kockázatokat vett sorra, amelyek a nemrég született gyerekek életében akár globális katasztrófát is okozhatnak. Vlagyimir Putyin változtatása az orosz nukleáris doktrínában különösen aggasztja a szerzőket, és az sem biztató, hogy az egészségben eltöltött évek száma lassabban emelkedhet a várható élettartamnál. A legnagyobb veszélyt azonban az amúgy jó célokat is szolgáló mesterséges intelligencia jelenti.

A mesterséges intelligencia rosszindulatú alkalmazása és az atomháború – ez a két esemény törölheti el az emberiséget a Föld színéről a következő 74 év során egy friss elemzés szerint. Mindkét forgatókönyv valószínűsége alacsony, de azzal számolni kell, hogy az AI akár biofegyverek készítését is segítheti, egy atomháború során pedig a Föld légkörébe kerülő részecskék nukleáris telet okozhatnak a túlélők számára.

A Lancet egészségügyi szaklap 35 tudósból álló bizottsága a vasárnapi berlini Világegészségügyi Csúcstalálkozón mutatta be globális kockázatelemzését. Elsősorban azokra a fenyegető tényezőkre összpontosítottak, amelyek veszélyt jelenthetnek a Föld népességének egészségére ebben az évszázadban, és politikai döntésekkel elháríthatók. Tekintve, hogy Magyarországon a születéskor várható átlagos élettartam férfiaknál 74 év, nőknél 80 év,

a nemrég született gyerekek jelentős részét már érinteni fogják az azonosított kockázatok.

Tovább élhetünk, de több betegséggel

A koronavírus-járvány vagy az ukrajnai orosz invázió már felhívta a figyelmet arra, hogy egy-egy váratlan esemény közvetlen és közvetett hatásai drámai mértékben befolyásolhatják az emberiség sorsát és az emberek egészségét. 

A Lancet kiadványának célja, hogy felhívják a döntéshozók figyelmét a rendszerszintű kockázatelemzésre és a felkészültség jelentőségére: ezért sem foglalkoztak például egy  meteorbecsapódás vagy szupervulkán-kitörés lehetőségével. Hozzáteszik, a kormányok tevékenységét sok helyen rövidtávú gondolkodás és protekcionizmus jellemzi, így pedig egymást is akadályozzák a megelőzhető válságokra való felkészülésben.

Két kockázat veszélyeztet az emberiség kihalásával, de további tizenöt is globális katasztrófát okozhat
Két kockázat veszélyeztet az emberiség kihalásával, de további tizenöt is globális katasztrófát okozhat
Fotó: Lancet

A bizottság 17 nagyobb, összefüggő kockázati tényezőt azonosított, és megvizsgálták, hogy azok mennyi, egészségben eltöltött évet vehetnek el az emberektől. Mindegyik esetben felállítottak egy legjobb és legrosszabb – de még valószínű – forgatókönyvet: például, a globális felmelegedés 1,8, de akár 4,4 százalékos hőmérsékletemelkedést is okozhat az évszázad végéig az iparosodás előtti szinthez képest.

A klímaváltozás mellett a jövedelmi egyenlőtlenségek, az elhízás, a gyerekkori alultápláltság, a háborúk, a járványok vagy az alacsony iskolázottság is szerepel az olyan kockázatok között, amelyek egyenként is nagyobb hatással lehetnek az emberiségre, mint a koronavírus-járvány volt az elmúlt közel hét év során. 

Minden fenyegetés ellenére a Lancet tudósai arra számítanak, hogy a születéskor várható élettartam emelkedni fog 2100-ig. Az egészségben eltöltött évek száma is, de lassabban: az elhízás, a magas vérnyomás egyre több embert érint majd, akárcsak a klímaváltozás következményei. Az évszázad végén azonban várhatóan kevesebben fognak dohányozni, és még több gyerek éli meg a felnőttkort, mint ma.

Több kongói lesz, mint amerikai

A tanulmány egyik fő megállapítása, hogy globális katasztrófa esetén a különböző térségek népességei egyenlőtlen mértékben viselik annak terheit. A magasabb jövedelmű régiókban az elhízás és a mentális egészség romlása számít nagyobb kockázatnak, az alacsonyabb jövedelmű régiókban pedig az iskolázottság hiánya okozhat súlyosabb problémákat.

A meglévő egyenlőtlenségek miatt az alacsonyabb jövedelmű csoportok sérülékenyebbek, kevésbé ellenállók a válságokkal szemben.

A mélyszegénységben élők száma ráadásul növekedni fog az évszázad végéig,

különösen azért, mert a szubszaharai térség népessége is meredeken növekszik.

Az elemzés szerint a bolygó egészségügyi állapota nagy mértékben függ attól, mi lesz ennek a térségnek a sorsa. Jelenleg minden hatodik ember él Afrika szubszaharai részén (a Föld népességének 15,4 százaléka), de ez az arány 36,7 százalékra nőhet az évszázad végére. Az éghajlati előrejelzések szerint ezt a területet érintheti az egyik legnagyobb mértékben a bolygó átlaghőmérsékletének emelkedése, és az itt élő gyerekek lesznek a legnagyobb arányban alultápláltak.

A veszélyek terheit egyre nagyobb arányban fogják viselni a szubszaharai térség lakói
A veszélyek terheit egyre nagyobb arányban fogják viselni a szubszaharai térség lakói
Fotó: Lancet

Bár a szubszaharai országok természetesen nem rendelkeznek atomfegyverekkel, egy esetleges világháború esetén az összeomló élelmiszer-ellátás ebben a térségben okozhatná a legtöbb halálozást a térség fiatal korösszetétele miatt. Külön globális kockázati tényezőként szerepel a fejlett országok által nyújtott humanitárius segélyek csökkenése, amely szintén a szubszaharai országok lakóit érinti legérzékenyebben.

Jelenleg a Földön élő 8,3 milliárd ember kétharmada a 17 legnépesebb országban él, amelyek közül tíz ázsiai és négy afrikai. 2100-ra jelentősen megváltozik ez a kép: addigra a népesség kétharmadát a 23 legnépesebb ország adja majd, és ezek között már nem lesz ott Irán, Vietnám vagy Japán. Az egyetlen, részben európai ország mindkét listán Oroszország.

A listán szereplő ázsiai országok száma eggyel csökken majd – az említettek helyét Afganisztán és Jemen veszi át –, a négy afrikai ország mellé pedig további hét állam csatlakozik, egyaránt a szub-szaharai térségből.

Például, Tanzánia és Angola népessége közel négyszeresére emelkedhet ebben az évszázadban, Elefántcsontparté pedig több, mint háromszorosára.

Nem beszélve a Kongói Demokratikus Köztársaságról, amely több mint 430 millió lakójával a világ öt legnépesebb országának egyike lehet: az évszázad végén többen élhetnek ott, mint az Egyesült Államokban.

Eközben Dél-Korea és Tajvan népessége kevesebb mint a felére csökkenhet, Ukrajnáé pedig akár a háború kitörése előtti szint egyharmadára. 

A Lancet tudósai szerint a Föld népessége 9 milliárd 510 millió fővel tetőzik, mindössze 38 év múlva. Ezt követően lassabb csökkenésnek indul, és nem sokkal 2100 után éri el ismét a jelenlegi 8,3 milliárd főt. 

A Föld népessége 38 év múlva indulhat lassú csökkenésnek
A Föld népessége 38 év múlva indulhat lassú csökkenésnek
Fotó: Lancet

Az AI fenyegetőbb az atomháborúnál

A mesterséges intelligencia kockázatait három típusba sorolja a tanulmány. A biológiai fegyverek készítése mellett a kritikus infrastruktúra (például egészségügyi, katonai vagy pénzügyi intézmények) elleni támadásokat és az emberi kontroll megszűnését is lehetséges forgatókönyvnek tartják.

Mivel a mesterséges intelligencia fejlesztése többnyire magánvállalkozások kezében van, a kormányok eddig csak követni tudták a fejlődést a szabályozásokkal, megelőző szerepük kevésbé jelentős. A Lancet szerzői ugyanakkor hozzáteszik, hogy az AI az egészségügy fejlesztésében is hatékonyan használható.

Nukleáris háború esetén az azonnali, egyértelmű következmények mellett az ellátási láncok összeomlásával és nyersanyaghiánnyal is számolni kell. Hosszútávú hatása a mezőgazdaságon keresztül érződne a legnagyobb mértékben, mivel a nukleáris tél évekig hűtheti a Föld hőmérsékletét, az élelmiszer-ellátás pedig az egész bolygón akadályokba ütközne.

A szerzők különösen aggasztónak nevezték Oroszország nukleáris doktrínájának 2024-es változását, amely szerint Vlagyimir Putyin elnök már „kritikus fenyegetés” esetén is atomfegyverrel válaszolhat. (A szöveg korábbi változatában még „az állam létezését fenyegető támadás” szerepelt.) Ennek ellenére a mesterséges intelligencia drámai mértékű terjedését és fejlődését nagyobb kockázatnak látják a nukleáris háborúnál.

A tudósok fontosnak tartják, hogy a vázolt problémákat önállóan egyik ország kormánya sem képes ellensúlyozni. Felkészültség szempontjából viszont országos szinten is hasznos lehet a törekvés a társadalmi felzárkóztatásra, a válságálló élelmiszer-ellátás és a gyors, hatékony, megfizethető egészségügyi ellátás kiépítésére, valamint egy cselekvési tervre gyors társadalmi, demográfiai változások esetére.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Alaszkában nem a hideg miatt rágják a körmüket az emberek
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 19:16
Rendkívül szoros a szenátorválasztás állása a korábban stabilan republikánus államban.
Nemzetközi Történelmi pofont kaptak Trumpék, de mire mennek ezzel a demokraták?
Litván Dániel | 2026. november 4. 11:02
Minden előzetes várakozást felülmúló győzelmet aratott a Demokrata Párt az amerikai félidős választásokon. De mi következik ebből?
Nemzetközi Muszlim szenátor is lesz az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:04
A demokrata Abdul El-Sayed legyőzte a Donald Trump amerikai elnök által támogatott Mike Rogers republikánus szenátorjelöltet a michigani szenátusi választáson.
Nemzetközi Elemző: az iráni háborúba buktak bele a republikánusok
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:54
Demkó Attila szerint a perzsa állam ellen indított háború okozta a republikánusok vereségét az amerikai félidős választásokon.
Nemzetközi Amerikai választások – történelmi tettet hajtott végre egy afroamerikai politikus
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:44
Wisconsin első afroamerikai kormányzójává választották David Crowley-t. 
Nemzetközi Amerikai választások – kíméletlen véleményt mondtak a demokraták
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:58
Donald Trump elnök növekvő népszerűtlenségével magyarázta a republikánusok szenátusi vereségét Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője az amerikai félidős választások után.  
Nemzetközi Egyszerre vétóval fenyeget és egyezkedne is Trump
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:03
Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal – jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott interjúja alapján.
Nemzetközi Mennybe mentek a demokraták? Így alakult át az amerikai törvényhozás egy éjszaka alatt
Kollár Dóra | 2026. november 4. 07:03
A félidős választás győztesei a demokraták.
Nemzetközi Beindult a választás utáni Trump-trollkodás
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:31
Donald Trump szerint elsöprő győzelmet arattak volna a republikánusok, ha ő is indul. 
Nemzetközi Nem csak egy pofon jutott Texasban a republikánusoknak
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:13
A kormányzó is demokrata lesz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG