6p

Az amerikai elnök által bejelentett 25 százalékos vám a külföldi autókra súlyos csapást jelenthet Európának, hiszen az Egyesült Államok az európai és ezen belül a német autógyártók legfontosabb külpiaca. A negatív hatások alighanem Magyarországra is begyűrűznek majd – Gulyás Gergely szerint Brüsszel hibázott, mert nem csökkentette a vámokat. A kormány ígérete szerint egyéb amerikai megállapodásokkal próbálja majd „nullára kihozni” az egyenleget.

"Nagyon sajnálom az Egyesült Államok döntését, hogy vámokat fog bevezetni az európai autóipari exportra (…) A vámok adók – rosszul járnak a cégek, és még rosszabbul a fogyasztók, az Egyesült Államokban és az Európai Unióban egyaránt. (…) Az EU továbbra is szeretne tárgyalás útján megoldásokat találni, miközben védelmezni akarja a gazdasági érdekeit“ – így reagált Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke közleményében Donald Trump bejelentésére, miszerint az Egyesült Államok 25 százalékos vámot vezet be a külföldről importált autókra és autóalkatrészekre (a több országban gyártott észak-amerikai autók esetében pedig a nem az Egyesült Államokban gyártott rész értékére vonatkozik a vám az elnöki rendelet szerint).

America first

Az amerikai elnök jelezte, hogy az intézkedés április 2-án lép hatályba, és április 3-tól már szedni is fogják a vámot. Célja, hogy véget vessenenek az eddigi kereskedelmi egyenlőtlenségeknek – az Egyesült Államokba importált autókra eddig 2,5 százalék vám volt érvényben, az EU-ba importált autókra viszont 10 százalék –, és megerősítse az amerikai autóipart, egyúttal pedig munkahelyeket teremtsen.

Reményei szerint ugyanis ezt követően az autógyártók – a 25 százalékos vám elkerülése érdekében – az Egyesült Államokban hoznak majd létre gyártóbázisokat. „Azt hiszem, hogy az autóiparunk úgy fog virágozni, mint még soha” – fogalmazott.    

Donald Trump a Fehér Házban, miután aláírta a 25 százalékos vám kivetéséről szóló rendeletet
Donald Trump a Fehér Házban, miután aláírta a 25 százalékos vám kivetéséről szóló rendeletet
Fotó: MTI/EPA/Politico pool/Francis Chung

Trump szerint politikáját igazolja az is, hogy a dél-koreai Hyundai hétfőn bejelentette: 21 milliárd dollárt invesztál majd amerikai befektetésekbe. Ennek keretében új acélüzemet fog létrehozni Louisiánában, 1400 munkahelyet teremtve – az itt előállított újgenerációs acélt a cég két amerikai gyárában használják majd fel elektromos autók gyártására.

Az mindenesetre szinte biztos, hogy az importált autók árai emelkedni fognak, hiszen a gyártók a fogyasztókra próbálják majd áthárítani a vámok jelentette többletköltséget. Ez amerikai remények szerint növelni fogja a hazai gyártású autók iránti keresletet, ami szintén erősítheti az amerikai autóipart – korábbi esetek, például a Japánnal fennállt kereskedelmi konfliktus ugyanakkor azt mutatják, hogy az amerikai gyártók is kihasználják majd a lehetőséget, és szintén emelik majd bizonyos mértékig az áraikat.             

 A legfontosabb piac intett be

Elemzők szerint a mostani lépés az eddigi legsúlyosabb eszkalációt jelenti az Egyesült Államok többfrontos kereskedelmi háborújában, és súlyos globális gazdasági következményekkel járhat. Az intézkedés súlyát jelzi, hogy az Egyesült Államok tavaly mintegy 8 millió autót importált 240 milliárd dollár értékben.   

A lépés az amerikai piac legfontosabb autóexportőreit, tehát Mexikót, Dél-Koreát, Japánt, Kanadát és Németországot sújtja leginkább – nem csoda, hogy például a nagy német autógyártók (Mercedes, BMW, Volkswagen, Porsche) részvényei 4-5 százalékos mínusszal nyitottak a német tőzsdén.

Az Egyesült Államok az EU-s és ezen belül a komoly problémákkal küzdő német autóiparnak a legfontosabb piaca a FAZ statisztikái szerint

a német gyártók 2024-ben 445 ezer autót exportáltak az USA-ba 24,8 milliárd dollár értékben, az ott eladott európai autók csaknem 60 százalékát Németországban gyártották.

A Porschék csaknem harmadát, a BMW-knek pedig a hatodát az Egyesült Államokban adták el eddig, a Mercedesnek, a Volkswagennek és az Audinak (amely a Volkswagen Csoporthoz tartozik) pedig gyártóbázisai is vannak az Egyesült Államokban és Mexikóban.    

Összességében az EU autóexportjának csaknem negyedét értékesítette az Egyesült Államokban – tavaly például 38,4 milliárd euró értékben adtak el ott járműveket az európai autógyártók. 

Az autóipari vámok biztosan rossz hatással lesznek a mostanában visszatért európai optimizmusra, és különösen a német exportot sújthatják, valamint növelik a gazdaság további pangásának veszélyét – mondta Carsten Brzeski, az ING Research makrogazdasági vezetője a New York Times-nak.

A BMW pedig már korábban arra figyelmeztetett, hogy az egyre súlyosbodó vámháború egymilliárd dollárba is kerülhet a cégnek csak idén. „Ha túlzásba viszik a vámokat, az negatív spirálba taszíthatja a piac minden résztvevőjét. Ennek a játszmának nincsenek nyertesei” – jelentette ki Oliver Zipse, a BMW elnöke a Bloombergnek.

Nekünk is fájni fog

A várható negatív európai hatások persze nemcsak az autógyárakat, hanem a beszállítóikat is sújtják majd. És alighanem megérzik azt a német gyárak magyarországi érdekeltségei is. Azaz Donald Trump legújabb húzása az egyik fő európai szövetségesének, Magyarországnak is árt majd, hiszen a magyar exportot jelentős részben az itteni német autógyárak húzzák – 2023-ban a magyar kivitel több mint negyede ment Németországba.

Mi lehet a megoldás? A FAZ szerint az Európai Bizottságnak haladéktalanul tárgyalásokat kellene kezdeményeznie Trumppal, hogy „megakadályozzák a legrosszabbat”. A jövendőbeli német kormánynak pedig még többet kellene tennie annak érdekében, hogy versenyképessé tegye a gazdaságát.

Ezzel párhuzamosan Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón azt mondta: „tárgyalni kell az amerikaiakkal,” hiszen volt már példa arra, hogy Trump elhalasztott egy ilyen intézkedést. 

Szerinte az EU súlyos hibát követett el azzal, hogy az eddigi 2,5 százalékos amerikai vámmal szemben még mindig 10 százalékos vámok vannak érvényben az EU-ban az amerikai autókra.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy véli, hogy Brüsszelnek is 2,5 százalékra kellett volna csökkentenie a vámokat, vagy ki kellett volna mondania, hogy az európai és az amerikai vámok együtt mozognak.  

Arra a felvetésre, hogy miként lehet ezt a játszmát legalább „nullára kihozni” a magyar gazdaság szempontjából, azt válaszolta: külön tárgyalnak számtalan gazdasági együttműködésről az amerikaiakkal. Konkrétumokat nem közölt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Súlyos döntést hoztak Washingtonban – ez nagyon sok embernek fájni fog a világon
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:31
Az amerikai képviselőház éles politikai viták után péntek hajnalban elfogadta a külföldi segélyprogramok és médiatámogatások összesen 9 milliárd dolláros csökkentéséről szóló törvényt.
Nemzetközi Telefonált Zelenszkij – újabb francia szupergépeket kaphat Ukrajna
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 17:31
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közösségi oldalain nyilvánosságra hozta, hogy pénteken telefonon beszélt Emmanuel Macron francia elnökkel.  
Nemzetközi Megint lecsaptak az orosz drónok Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 17:07
Az orosz hadsereg dróntámadást hajtott végre péntek reggel, az éjszakai csapás után a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszk megyében lévő Kamjanszke járás ellen, egy férfi és egy nő életét vesztette, 11 ember pedig megsérült – közölte Szerhij Liszak, a régió kormányzója a Telegramon.
Nemzetközi Ki nem találná, melyik európai országban a legzsúfoltabbak a börtönök
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 15:31
Továbbra is növekvő túlzsúfoltság jellemzi az európai börtönöket, ami a tagországok egyharmadában komoly kihívást jelent – közölte az Európa Tanács pénteken.
Nemzetközi Illegális bevándorlás: szigorít az EU a schengeni határokon
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 14:46
Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta a schengeni külső határellenőrzés szigorítását és felgyorsítását lehetővé tevő úgynevezett digitális regisztrációs határigazgatási rendszer (EES) fokozatos elindítását hat hónapon belül – közölte az uniós tanács pénteken.
Nemzetközi Belgium is bekeményít a bevándorlókkal szemben
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 13:31
A belga szövetségi parlament csütörtök éjszaka elfogadta a családegyesítési szabályokat szigorító migrációs jogszabályt is, amelyet Anneleen Van Bossuyt menekültügyi és migrációs miniszter terjesztett elő.
Nemzetközi Izrael több helyen a földig rombolja, ami Gázából megmaradt
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:13
Izrael több ezer épületet rombolt le Gázában, mióta márciusban kilépett a Hamásszal kötött tűzszünetből, és az elmúlt hetekben egész városokat és külvárosokat – amelyek egykor több tízezer embernek adtak otthont – rombolt le.
Nemzetközi Megvan az oroszokkal szembeni 18. uniós szankciós csomag – az Orbán-kormány sem vétózott
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:40
Az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő szerint ez az eddigi egyik legszigorúbb retorzió.
Nemzetközi 16 éves választási korhatár: kitaposott utat követnének a britek – kedvet kaphat a Fidesz is?
Kormos Olga | 2025. július 18. 10:12
A brit kormány 16 évre csökkentené a választási korhatárt. Európában ez lenne a hatodik ország, ahol a fiatal szavazóknak nagyobb jogosítványt adnának. 
Nemzetközi Nagyon kiakadt az Orbán-kormányra a lengyel külügyminiszter
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 07:05
Radoslaw Sikorski szerint Magyarország barátságtalan cselekedet hajtott végre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG