2025 áprilisára 32 323 magyar állampolgárt tartottak nyilván Svájcban – derül ki a Svájci Migrációs Államtitkárság (SEM) friss adataiból. Ez 115 fős csökkenést jelent januárhoz képest, de a magyarok száma továbbra is 32 ezer felett stabilizálódik. A férfiak aránya végig meghaladta a nőkét: áprilisban 16 277 férfit és 15 096 nőt tartottak nyilván.

A legnagyobb visszaesés a nem állandó lakosként nyilvántartottak körében történt: számuk három hónap alatt 1258-ról 950 főre esett vissza, ami 308 fős csökkenést jelent. Ezzel párhuzamosan nőtt a hosszabb távú tartózkodásra jogosító letelepedési engedéllyel rendelkezők száma: januárban még 7397 fő tartozott ebbe a kategóriába, áprilisban már 7640. 

Ez arra utalhat, hogy sokan, akik korábban csak ideiglenesen tartózkodtak az országban, időközben tartós engedélyt kaptak. A tartózkodási engedéllyel élők száma enyhén, 29 fővel csökkent.  A teljes létszámot olyan tényezők is befolyásolják, mint a Svájcból való kiutazás vagy az állampolgárság megszerzése. 

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2024-ben 950 magyar állampolgár tért haza Svájcból – 600 férfi és 350 nő. Ez enyhe növekedés a 2023-as 874 főhöz képest. A hazatérők száma 2018 óta stabilan 700-950 fő között mozog, a férfiak aránya jellemzően meghaladja a nőkét. Nem kell arra gondolni, hogy tömegesen – vagy legalábbis a távozókét meghaladó mértékben – jönnek visza Magyarországra azok a magyarok, akik tartósan elhagyják az országot. A KSH szerint 2024-ben 41 300 magyar állampolgár hagyta el az országot, ami az eddigi legmagasabb kivándorlási adat. Tavaly 28 900 fő tért vissza, ami szintén rekord, de a kivándorlók száma így is meghaladta a visszatérőkét. A vándorlási egyenleg tehát negatív.

Az állami statisztikai hivatal arra jutott, hogy tavaly 1650 magyar állampolgár vándorolt ki Svájcba – 950 férfi és 700 nő. Bár ez enyhe csökkenés a 2023-as 1840 főhöz képest, hosszabb távon még mindig magas érték. A svájci kivándorlás a 2010-es évek eleje óta fokozatosan nő: a 2012-es 590 főről bő egy évtized alatt majdnem a háromszorosára ugrott. A KSH és a SEM statisztikái nem teljesen vágnak egybe, de ez a különbség módszertani okokból természetes. A KSH a kivándorlásokat hazai adminisztratív adatok – például a TAJ (azaz a társadalombiztosítási azonosító jel) megszűnése vagy hivatalos kijelentkezés – alapján méri, míg a SEM csak azokat veszi számba, akik Svájcban hivatalosan regisztráltak és tartózkodási engedélyt kaptak. Emiatt előfordulhat, hogy egy magyar állampolgár már elhagyta az országot, de csak később kerül be a svájci nyilvántartásba. 

A 2025. áprilisi adatok szerint Svájcban összesen 2  millió 431,1 ezer külföldi állampolgárt tartottak nyilván: a legtöbben Olaszországból (352 512 fő), Németországból (341 080 fő) és Portugáliából (210 887 fő) érkeztek. A Magyarországgal szomszédos országok közül Ausztria 49 307, Románia 41 939, Szlovákia 23 026, Horvátország 21 301, Szlovénia 9751, Ukrajna pedig 43 626 állampolgárral szerepel a nyilvántartásban. A horvátok száma várhatóan megugorhat, január 1-jétől megszűntek a horvát munkavállalókra vonatkozó külön kvóták, így ők korlátozás nélkül hozzáférhetnek a svájci munkaerőpiachoz.

Az elismert menekültek közül a legtöbben Eritreából (28 540 fő), Szíriából (17 078 fő), Afganisztánból (16 877 fő) és Törökországból (15 115 fő) érkeztek. Jelentős számban élnek Svájcban menekültként Srí Lanka-i állampolgárok is (4081 fő).

A svájci hatóságok két magyar állampolgárt tartottak nyilván elismert menekültként: egy férfit és egy nőt. Egyikük állandó, másikuk ideiglenes tartózkodási engedéllyel rendelkezik.

Poroltót akarnak a falra

Egy pillanatig sem lehet azon csodálkozni, hogy sokan szeretnének Svájcban élni, az ország a világ egyik legfejlettebb és leginnovatívabb piacgazdaságát építette fel. A nemzetközi innovációs rangsorokat 2015 óta vezeti, és 2020-ban a világ harmadik legversenyképesebb országának minősítették. Az OECD-tagállamok között Svájcnak a harmadik legmagasabb az egy főre jutó GDP-je, amely nominálisan meghaladja a 90 ezer dollárt – ez átszámolva több mint 31,6 millió forint. A szociális ellátórendszer különösen fejlett: a társadalmi kiadások a GDP 24,1 százalékát teszik ki. 

Bár az ország lakosságának negyede bevándorló hátterű, a migráció kérdése nem lejátszott ügy. A svájci kormány májusban megerősítette: törvénybe akarják iktatni azt a védzáradékot, amely lehetővé tenné az Európai Unióból érkező bevándorlás korlátozását, ha bizonyos mutatók – például a nettó bevándorlás, az ingázók száma, a munkanélküliség vagy a szociális ellátásban részesülők aránya – átlépnek egy meghatározott küszöböt. A védzáradék központi eleme a 2024 végén megkötött új EU-Svájc keretmegállapodásnak, amelyet a jobboldali Svájci Néppárt (SVP) hevesen bírál a nemzeti szuverenitásra leselkedő veszélyként. Beat Jans migrációs miniszter szerint a záradék szükséges biztosíték arra az esetre, ha a migrációs nyomás megnő:

„Olyan, mint a poroltó a falon – ha tűz van, gyorsan be lehet vetni, hogy ne legyen nagyobb baj.”

A kormány célja, hogy ezzel az eszközzel enyhítse a politikai ellenállást és elősegítse az egyezmény parlamenti elfogadását. A ratifikáció előtt még hosszú politikai folyamatot kell lezongorázni, akár több népszavazással. A tervek szerint, ha Svájc aktiválja a záradékot, az ügyet előbb egy közös svájci-EU bizottság tárgyalja, majd ha nincs megállapodás, egy választottbíróság dönthet. A migrációs államtitkárság szerint az elmúlt két évtizedben Svájc nyolc alkalommal is jogosult lett volna a záradék élesítésére.

A világhírű brit közgazdász, Paul Collier szerint Svájc hosszú ideig a társadalmi béke modellje volt, ám ez a siker most veszélybe kerülhet. Az Oxfordi Egyetem professzora, aki „Exodus – Bevándorlás és multikulturalizmus a 21. században” című bestsellerével nemzetközi vitákat robbantott ki, a Tages Anzeigernek azt mondta: „A fiatalok érzik, hogy veszítenek – ez veszélyes.” A lakhatás megfizethetetlenné válása, az ingatlanárak emelkedése és a generációk közötti egyenlőtlenségek feszültségeket szülhetnek. Különösen azok a fiatalok kerülnek hátrányos helyzetbe, akik nem örökölnek ingatlant. Collier ezért államilag támogatott, mérsékelt árú lakáshitelek bevezetését javasolja az első lakásvásárlók számára úgy, hogy ezeknek kifejezetten a „családi otthonokra” kell vonatkozniuk, nem luxusvillákra.

A migrációval kapcsolatban Collier arra figyelmeztetett, hogy: „Ha az emberek úgy érzik, hogy a dolgok kicsúsznak az ellenőrzés alól, pánikreakcióként támogatják a bevándorlás korlátozását.” Szerinte azonban Svájc nem zsúfolt ország, és van még tér a befogadásra – feltéve, hogy a társadalom képes kezelni az integráció tempóját. A gyors beilleszkedést például a szociális bérlakások tudatos elosztásával lehetne segíteni, ahogy azt Szingapúr is tette.

Collier a képzetlen bevándorlók integrációja mellett is érvelt: „Etikailag vállalható álláspont, ha a társadalom megfelelő arányban fogad be szegény embereket, de utána komolyan invesztál a képzésükbe.”