Az amerikai haderőnek ezekben a hónapokban nem az a legnagyobb problémája, hogy milyen rakétái vannak, hanem az, hogy vannak-e még egyáltalán bevethető rakétái. A munícióhiányról lapunk is megemlékezett, de arról is írtunk már korábban, hogy az amerikai légierőnek bizony komoly gondja van a levegő-levegő rakétáinak hatótávolságával is.
Röviden: a kínai, de még az orosz légierő egyes rakétái is messze lekörözik az amerikai légierő gépeire szerelhető rakétákat abban a tekintetben, hogy mekkora a hatótávolságuk. Márpedig könnyű belátni, hogy ha egy amerikai gépnek mondjuk maximum 150 kilométer távolságból kell kilőni egy célpontra a rakétáit, míg egy kínai gép akár 200 kilométerről is képes támadni, az nem túl jó hír az amerikaiak számára, még akkor sem, ha természetesen nem csak ezen múlik egy összecsapás végkimenetele.
Márpedig az amerikai légierőnél évtizedek óta alapvetés, hogy minden szempontból minden potenciális ellenség fölé kell nőni. Nem csoda tehát, ha az évtizedes „szundikálásból” felébredve az amerikaiak most mindent elkövetnek, hogy legalább behozzák a lemaradást: a hétvégén váratlanul be is mutatott az amerikai haditengerészet egy új, eddig még nem látott eszközt.
Messzire száll
Az AIM-424 Malice névre keresztelt, a Raytheon amerikai hadiipari vállalat által gyártott rakéta egy kétfokozatú rakétahajtóművel felszerelt eszköz, tehát – kicsit hasonlóan az űrkutatásnál használatos rakétákhoz – van egy gyorsítófokozata, amely nagy sebességre gyorsítja és akár nagyobb magasságra emeli, majd az üzemanyag kifogyása után ez leválik. E megoldás előnye, hogy növeli a hatótávolságot és a sebességet, és a célpont felé közelítve, az első fokozat leválása után már nem „cipel” a rakéta plusz súlyt, hanem kisebb, könnyebb, jobban manőverező formában repül tovább.
Ugyan a haditengerészet kiadott specifikációkat is, ezeket nem feltétlenül érdemes készpénznek venni. Könnyen lehet, hogy egyelőre próbálják titokban tartani a pontos adatokat, különösen mondjuk a hatótávolság tekintetében.
Mindenesetre a hivatalos adatok szerint az AIM-424 hossza 4,11 méter, átmérője 34 centi, fesztávolsága 67 centi, súlya 680 kilogramm, hatótávolsága pedig több mint 460 kilométer.
Ez azt jelenti, hogy az eszköz befér egy F-35C vadászgép fegyveröblébe – és erről fényképet is közölt a haditengerészet. De jócskán nagyobb mint a haditengerészet jelenleg szolgálatban álló legnagyobb hatótávolságú levegő-levegő rakétái, az AIM-120 és a már a tesztelés végső fázisában tartó AIM-260.
Fotó: US Navy
A 450 kilométert meghaladó hatótávolság pedig a jelenlegi kínai csúcstartó, a Pl-17-es rakéta kategóriájába emeli az AIM-424-est, és verné az orosz R-37M-et. Nagy kérdés persze, hogy valós harci helyzetben melyik eszköz hogyan teljesítene (az R-37M Ukrajna felett ért már el sikereket, a kínai eszközöket élesben még nem vetették be).
A másik nagyon érdekes kérdés, hogy az AIM-424-es vajon bevethető lesz-e gyorsan mozgó, fordulékony célpontok ellen is. A Pl-17-es vagy az R-37-es ugyanis relatíve nagy súlya miatt vadászgépek ellen legfeljebb korlátozottan alkalmazható, igazi célpontjai inkább a frontvonalaktól korábban biztonságosnak hitt távolságban mozgó kiszolgálógépek, például légi utántöltők, légtérellenőrző gépek lennének.
Ha az AIM-424 kétfázisú felépítése lehetővé teszi számára, hogy 2-300 kilométeres repülés végén még cikázva üldözzön egy menekülni próbáló ellenséges vadászgépet, az nagy fegyvertény lenne – de erről egyelőre még semmit sem tudunk.
És hát az AIM-424 esetében az is kérdés, hogy mikor rendszeresíthetik. Az mindenképp biztató amerikai szempontból, hogy a rakéta már tesztelés alatt áll. De a tesztektől eljutni a bevethető, harckész állapotig, majd a pilótákat és gépeket is alkalmassá tenni egy új fegyver használatára, az bőven hosszú hónapok, talán évek kérdése is lehet – akkor is, ha minden jól megy.
És akkor még nem beszéltünk arról, hogy az érdemi hatás elérése érdekében fel is kellene halmozni legalább néhány száz darabot ezekből az új rakétákból, miközben a vevők már most is sorban állnak a hasonló gyártóeszközöket, hasonlóan képzett munkaerőt igénylő rakétákért.
Fotó: US Navy
Távlati célok
Az amerikai légierő közben más vasakat is tart a tűzben. Már szolgálatban áll a szintén a Raytheon által gyártott AIM-174 Gunslinger rakéta is, amely voltaképpen a haditengerészet által használt SM-6 légvédelmi rakéta levegőből kilőhető verziója, szintén 400 kilométert meghaladónak sejtett hatótávolsággal. (Ezzel a fő gond éppen az, hogy átalakított légvédelmi rakétaként egyrészt ugyanazokért az erőforrásokért verseng, mint mondjuk a Patriot rakéták, amelyekből nem tudnak eleget gyártani, másrészt nagy méretei miatt semmiképpen sem férne el egyik F-35-változat fegyveröblében sem, a felszerelése a szárnyakra pedig nagyban rontaná a gép „lopakodó” tulajdonságait.)
Ezen kívül az amerikai haderőnél gőzerővel zajlanak olyan, egyelőre szigorúan titkos programok is, amelyek célja egy még ezeknél is sokkal nagyobb, 1000-1500 kilométer hatótávolságú levegő-levegő rakéta kifejlesztése. Ha ezek megvalósulnának, az újra teljesen átírhatná a levegőben uralkodó erőviszonyokat (persze közben valószínűleg a kínai mérnökök sem üldögélnek majd ölbe tett kézzel).
Addig viszont az amerikai légierőnek már az is nagy előrelépést jelentene, ha az AIM-424-essel legalább a paritást elérhetné a nagy hatótávolságú levegő-levegő rakéták területén.
(TWZ)
Igaz, nem a napközbeni minimumon van. 
