4p

Meglehetősen furcsa módját választja több orosz régió a sok évszázada dúló alkoholizmus, illetve a részegen vezetés megfékezésére. A „jelentsük fel a másikat, mert pénzt kapunk érte” módszer meglehetősen rossz szájízű, bár lehet, hogy csak az európaiak számára. Oroszország bizonyos területein eddig is létezett ez a „megoldás”, a közelmúltban az Amúr régióban történt súlyos baleset után azonban várható, hogy még több helyen bevezetik.

A helyi önkormányzat vezetője, Vaszilij Orlov egy blagovescsenszki baleset után - amelyben egy ittas taxisofőr hibájából öten haltak meg - állt elő az első ránézésre meghökkentő ötletével. Ennek lényege, hogy minden, a rendőrség által megerősített szabálysértésért 2-5 ezer rubel (1 rubel a jelenlegi árfolyamon 4,24 forint) jutalom jár. Hasonló „ösztönző rendszert” már bevezettek, többek között a komi, vologdai, és nyizsnyij-novgorodi országrészekben, valamint a Jamalo-Nyenyec autonóm körzetben. 

Ami a dolog gyakorlati részét illeti, nehéz elképzelni, mindez hogyan működik. Mondjuk az ablakból kinézve miképpen lehet megállapítani, hogy a szomszéd két féldeci vodka után ül-e a volánhoz? Erről nem szól a tekintélyes Kommerszant című napilap cikke. Netán a tőle távozó barát miatt emeli fel a vendéglátó a telefont, miután fél délután együtt poharaztak? Arról nem beszélve, hogy ki, hogyan, mikor ellenőrzi az ittasságot, és annak mértékét? 

Drasztikus intézkedések az alkoholizmus ellen

Az intézkedés része az alkoholfogyasztás elleni küzdelemnek. A fent említett régió törvényhozó testülete olyan kezdeményezéssel fog hamarosan előállni, miszerint, hogy az Orosz Föderációban az ittas vezetésért kiszabott bírságot tízszeresére emeljék, a közügyektől való eltiltás maximális időtartamát pedig háromról öt évre. (Miközben soha ennyiféle, belföldi és külföldi szeszesitalt nem lehetett kapni Oroszországban, mint ma.)

De meg is valósítható?
De meg is valósítható?
Fotó: Depositphotos

Nem mintha eddig nem fordult volna elő, hogy akár taxisok is részegen vezettek volna Oroszországban, de a június 14-i baleset, úgy látszik, végképp kiborította a hatóságokat. A tettes, egy helyi taxis, beismerte a bűnösségét, a városi bíróság pedig letartóztatta. Akár 15 évig terjedő szabadságvesztést is kaphat.

Az eset után a regionális közlekedési és igazságügyi minisztérium, valamint a belügyminisztérium állami közlekedésbiztonsági felügyelősége ki fog dolgozni egy pénzügyi ösztönző mechanizmust, a feljelentő állampolgárok számára megjutalmazására.

A bűnösöket kipellengérezik

Az ösztönzési mechanizmus részletei még nem ismertek és az összeg mértéke se. Annyi biztos, hogy az efféle kifizetésekre forrást a regionális költségvetésből különítenek el. A területi önkormányzati vezető szerint a médián keresztül is rendszeresen tájékoztatni kell a lakosságot az efféle közlekedési szabálysértésekről. A társadalomnak tudnia kell, hány szabálysértő van, kik ők, hogy hívják őket, és be kell mutatni, nagy nyilvánosság előtt, a róluk készült fotókat – emelte ki.

Egyébként Oroszországban másutt már régóta létezik a közlekedési szabálysértőkről szóló feljelentés jutalmazásának gyakorlata. Az év elején az Altáj Köztársaság hatóságai bejelentették, hogy 500 ezer rubelt különítettek el erre a célra. A permi területen 5 ezer rubelt fizetnek egy ilyen infóért. A helyi költségvetésben idén 250 ezer rubelt szánnak erre a célra. Brjanszk környékén a jutalom a jogsértés veszélyességének mértékétől függ: ha a sofőrt ittas vezetésért vádolják, akkor az informátornak 3 ezer rubel jár, ha pedig ismételten ittas sofőrt buktatott le, már 5 ezer. Van, ahol nem pénzzel jutalmaznak, hanem moziba, színházba és állatkertbe szóló jeggyel.

Azért az oroszok némelyikében is felmerült, hogy ez a módszer visszaélésekre adhat okot. A lap a Blue Buckets mozgalom egyik koordinátorát idézi, aki, bár támogatja az informátorok jutalmazását, úgy véli, hogy a „jutalmazásnak” nem készpénzben kell történnie, és korlátozni szükséges az egy informátortól érkező üzenetek számát, a hamis bejelentésekért pedig vállalni a felelősséget. Példának felhozott egy olyan helyzetet, amikor az egyik helyi lakos úgy döntött, így áll bosszút a szomszédon, amiért az „ő helyén” parkolt.

Ami igazán visszatartó erő lehet, az a komolyabb pénzbüntetés, és ezt Oroszországban is tudják. Feltéve, ha tényleg alkalmazzák az ittas vezetésért kiszabott bírság tízszeresére emelését, és három helyett öt évre eltiltják az elkövetőt a közügyektől, akkor is, ha nem történt komolyabb baleset.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 20:03
Rengeteg ember pénze ragadt bent.
Nemzetközi Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 17:34
Több javaslatot is tett.
Nemzetközi Kiderült, mennyibe fájt az adófizetőknek a Szijjártó Péter útjára bérelt magángép
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:27
Még 2021-ben indult távol-keleti útjára a miniszter.
Nemzetközi Káosz az európai égbolton? Bombafenyegetést kapott több repülő
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 13:30
Az érintett gépeket átvizsgálják.
Nemzetközi Milliárdos támogatást kapott Brüsszelből Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:30
 658 millió eurót pedig védelmi célokra biztosítanak.
Nemzetközi Az oroszoknak kémkedtek, de lebuktak – őrizetben öt lengyel
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:22
A gyanúsítottak az orosz titkosszolgálatoknak dolgoztak.
Nemzetközi Izraeli választások: Ejzenkot gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfő-jelöltségéhez
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:50
Várhatóan Gadi Ejzenkot, az Egyenesen (Jasár) párt elnöke gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfői megbízáshoz Izraelben Jichák Hercog államfővel szerda este megkezdődött egyeztetéseken – jelentette a helyi média csütörtök reggel.
Nemzetközi Kőkemény támadást hajtott végre az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:26
Infrastrukturális és logisztikai létesítmények rongálódtak meg.
Nemzetközi Holtan találtak rá egy szállodában a bajor miniszterelnök-helyettesre
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:50
Aiwanger halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok.
Nemzetközi Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
Wéber Balázs | 2026. november 5. 05:46
Alexander Schönfelder, Németország új magyarországi nagykövete a Privátbankárnak adott nagyinterjúban beszélt többek között a magyarországi politikai váltásról, Magyar Péter közelgő berlini vizitjéről, a magyar külpolitikai fordulatról, a hazai német cégek hangulatáról és az új beruházási lehetőségekről, valamint a migrációról és a német belpolitikai kihívásokról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG