2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A demokrata jelölt nem fog megszólalni, miközben Donald Trump útja szinte teljesen nyitott az újraválasztás felé. 

Kamala Harris és Tim Walz kampányának menedzsere hazaküldte az alelnök támogatóit, Harris nem fog megszólalni kedd éjszaka, szerdán fog beszélni. Hivatalos végeredmény így amerikai idő szerint kedd éjszaka biztosan nem fog születni, ez ugyanis arra utal, hogy a demokraták az utolsó csatatérállam-szavazatok megszámlását várják, ugyanis matematikai esély még van Harris győzelmére.

Donald Trumpból ismét Superman lett?
Donald Trumpból ismét Superman lett?
Fotó: EPA/CRISTOBAL HERRERA-ULASHKEVICH

Donald Trump ünnepel?

Mindeközben a vártnál több államban is lényegesen jobban szereplő Donald Trump cikkünk írásakor az elektorok közül 246-ot magáénak tudhat, szemben a Harris által megszerzett 210-el, és csak a „billegők” végeredményét várja, addig a Demokrata Párt berkeiben egy egyre szűkülő esélyben reménykednek. 

Milyen államokat szerzett meg eddig Donald Trump?

Georgia, Észak-Karolina, Alabama, Arkansas, Florida, Iowa, Texas, Indiana, Kentucky, Louisana, Mississipi, Missouri, Montana, Nebraska 1-3, Nyugat-Virginia, Észak-Dakota, Dél-Dakota, Ohio, Oklahoma, Dél-Karolina, Tennessee, Utah, Wyoming.

Milyen államokat szerzett meg eddig Kamala Harris?

Colorado, Connecticut, Delaware, Illinois, Kalifornia, Maryland, Massachussets, New Jersey, New York, Nebraska 2, Rhode Island, Vermont, Washington, Hawaii, Új-Mexikó, Oregon, Washington D.C (a főváros nem állam, hanem Columbia körzet része).

Joe Biden fejét követelik?

Ha valóban Donald Trump nyeri az amerikai választásokat – és lássuk be, erre jelenleg nagy az esély –, akkor Kamala Harris népszerűtlensége, és alelnöki kudarcai mellett a Demokrata Párt berkeiben azzal is el kell majd számolni, hogy a magát 2020-ban az átmeneti időszak elnökének aposztrofáló Biden hogyan gondolhatta, hogy újraválasztásért küzdene. Ugyanis egyáltalán nem kizárt, hogy több államban a szűk, néhány százalékos vereség ilyen alakulásához Joe Biden elképesztően gyenge újraválasztási kampánya vaskosan hozzájárult. Arról nem is beszélve, hogy pártja végül a szenátusi többséget is elbukta. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Még szorosabbra fűzi a barátságot Oroszország és Észak-Korea
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 10:08
Feltétel nélkül támogatja Észak-Korea az orosz célok elérését Ukrajnában. Jönnek az újabb katonák?
Nemzetközi Ausztrália nem ad biankó háborús csekket
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 09:44
Majd akkor döntenek ausztrál katonák bevetéséről, ha aktuális lesz.
Nemzetközi Hatottak a bombák? Irán már tárgyalna
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 09:04
De biztosítékokat kérnek cserébe.
Nemzetközi Hátborzongató dolgok történhettek az Air India gépének pilótafülkéjében
Litván Dániel | 2025. július 13. 06:11
A Boeingnél ünnepelhetnek a katasztrófáról készült előzetes jelentés láttán. De mi játszódhatott le a végzetes másodpercekben a pilótafülkében?
Nemzetközi Háborús vészhelyzet: az EU már a készletek felhalmozásán dolgozik
Kormos Olga | 2025. július 12. 17:04
Az Európai Bizottság ismertette stratégiáját, amelyben vészhelyzet esetére gyógyszereket, generátorokat és nyersanyagokat tárolna.
Nemzetközi A Gatwick repülőtéren leszállt az első elektromos járat
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 15:23
Ezen a héten landolt az első elektromos járat a Gatwick repülőtéren.
Nemzetközi Katonai szakértő: Észak-Korea invázióra készülhet Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 14:45
Michael Clarke katonai elemző professzor szerint a világ nem hagyhatja szó nélkül Észak-Korea egyre bővülő kapcsolatát Oroszországgal.
Nemzetközi Tömeges ólommérgezés egy kínai óvodában
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 13:17
A legtöbb család a nagyobb városokban keres kezelést, miután egy helyi kórházban végzett tesztek sokkal alacsonyabb eredményeket mutattak, mint más intézményekben.
Nemzetközi Kudarc szélére kerültek a gázai tűzszüneti tárgyalások
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 10:21
Állítólag Izrael és a Hamász között megakadtak a tárgyalások. 
Nemzetközi Riasztó betegségben halt meg egy ember az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 10:01
Tüdőpestisben meghalt egy ember egy észak-arizoniai kórház sürgősségi osztályán – közölték a helyi egészségügyi hatóságok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG