2p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdásztól!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Visszaállíthatják Szerbiában a kötelező sorkatonai szolgálatot, az erről szóló jóváhagyást Aleksandar Vucic szerb elnök már alá is írta, de a kormánynak is jóvá kell hagynia. Így a Vajdaságban élő magyarok is zubbonyt húzhatnak, még ha csak 75 napra is.

Aleksandar Vucic szombaton jelentette be, hogy aláírta azt a jóváhagyást, amely szerint 75 napos kötelező sorkatonai szolgálatot vezetnének be Szerbiában. A köztársasági elnök reményét fejezte ki, hogy a kormány hamarosan elfogadja ezt a döntést. „Szeretném hinni, hogy mindannyian megértik, mennyire szükségünk van erős hadseregre, mennyi fegyvert kell még vásárolnunk, gyártanunk, előállítanunk. Nem az a vágyunk, hogy bárkit is megtámadjunk, és ezt nem is fogjuk tenni. Az viszont igenis a vágyunk, hogy elrettentsük mindazokat, akik minden nap, szüntelenül fenyegetnek bennünket” – hangoztatta Aleksandar Vucic.

A szerb elnök egy héttel ezelőtt jelentette be, hogy a férfiak számára 75 napos kötelező sorkatonai szolgálatot vezetnének be Szerbiában, míg a nők önként jelentkezhetnének a kiképzésre. Véleménye szerint a kötelező katonai szolgálatot úgy kellene bevezetni, hogy az ne ijessze el az embereket, ezért senki ne távozzon az országból. Mint mondta, 75 nap igazán rövid időszak, "ez a legkevesebb, amit bárki megtehet az országáért". Hozzátette: pénzügyi juttatást is kapnának a katonák a kaszárnyákban töltött idejük alatt, ami ugyan megterhelné a költségvetést, de többszörösen megtérülne.

A 2010-ben megszüntetett kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítását még januárban kezdeményezte a szerb hadsereg vezérkara, mert úgy ítélte meg, hogy a katonaság védelmi erejének növelése érdekében az aktív és a tartalékos állomány utánpótlására és fiatalítására van szükség, ezt pedig a kötelező sorkatonai szolgálat ismételt bevezetésével lehetne a leghatékonyabban elérni - írja az MTI.

Aleksandar Vucic aláírta
Aleksandar Vucic aláírta
Fotó: MTI

Milos Vucevic miniszterelnök tavaly még védelmi miniszterként beszélt arról, hogy voltaképpen nem is kellene ismét bevezetni a sorkatonai szolgálatot, mert az soha nem szűnt meg, "csak felfüggesztették", ezért ezt a felfüggesztést kellene visszavonni. Indoklása szerint szükség lenne a katonai állomány feltöltésére, ugyanis már 13 éve nincs kötelező sorkatonaság, ebből következően a tartalékos állomány is hiányos és elöregedett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Szlovák repülővel mentettek ki magyarokat Libanonból
Privátbankár.hu | 2024. október 5. 15:05
9 magyar és egy libanoni családtag került biztonságba.
Nemzetközi Katasztrófa fenyeget, ha a szennyezett víz eljut Kijevbe
Privátbankár.hu | 2024. október 5. 14:42
Az ukránok szerint az északi és keleti folyókat tudatosan szennyezik az oroszok. A halpusztulás már tény, az élővilág egésze súlyosan károsodhat. Még mindig nyögik a déli Herszon megyében lévő kahovkai víztározó felrobbantása miatti terheket.
Nemzetközi Őrületes esélyek az amerikai elnökválasztáson - itt vannak a legfrissebb számok
Privátbankár.hu | 2024. október 5. 13:32
Elképesztően szoros a verseny, csak a legbátrabb hazárdjátékosok mernének nagy összegben fogadni a végeredményre - bár az amerikaiknak van egy egész erős tippjük arra, ki fog nyerni.
Nemzetközi Félelmetes fegyverrel pusztíthattak el az ukránok egy orosz tankot - videó
Privátbankár.hu | 2024. október 5. 12:13
Egy videó tanúsága szerint "tűzokádó" drónnal csaptak le egy tankra.
Nemzetközi Amerika üzent Izraelnek: el a kezekkel az olajlétesítményektől!
Privátbankár.hu | 2024. október 5. 09:37
Joe Biden szerint az izraeliek még nem jutottak döntésre egy Irán elleni katonai csapásról, de az amerikai elnök a Fehér Ház sajtótájékoztatóján azt mondta, Izraelnek nem az iráni olajlétesítményeket kellene célpontnak választania.
Nemzetközi Amerika is légicsapást indított - elítélt egy izraeli támadást az ENSZ
Privátbankár.hu | 2024. október 4. 19:57
Pénteken is zajlottak az események a közel-keleti konfliktusban. Összefoglaló.
Nemzetközi Ukrajna gyilkolhatott meg egy kollaboránst
Privátbankár.hu | 2024. október 4. 17:41
Az orosz és az ukrán hatóságok is megerősítették, hogy pénteken autóbomba-támadásban meghalt az Oroszország által ellenőrzött dél-ukrajnai, zaporizzsjai atomerőmű biztonsági főnöke.
Nemzetközi A Hamász vezér nem bánta meg, az október 7-i támadást
Privátbankár.hu | 2024. október 4. 16:51
Közel egy évvel az Izrael ellen indított, rendkívül brutális támadás után sem bán semmit.
Nemzetközi Szijjártó Péter fontos bejelentést tett: magyarokat hoznak haza Libanonból
Privátbankár.hu | 2024. október 4. 15:25
Szlovákia segít a hazahozatalukban.
Nemzetközi Donald Trump megint nem fogta vissza magát
Privátbankár.hu | 2024. október 4. 14:34
A volt elnök nagyon csúnyát migránsozott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG