A közös uniós hitelfelvétel megosztó kérdése

Ez az egyik legvitatottabb téma az EU vezetői között, elsősorban azért, mert a blokk két hagyományos kulcsszereplője, Franciaország és Németország élesen eltérő álláspontot képvisel. Párizs határozottan támogatja a közös hitelfelvételt, míg Berlin mereven ellenzi azt. A kérdés annyira megosztó, hogy egyes diplomaták szó szerint azt tanácsolták, egyelőre ne is beszéljenek róla: „Ha először a (közös)finanszírozásról kezdünk beszélni, akkor nem fogunk a többi kérdésről tárgyalni” – írja az Euractiv összegzésében.

A közös hitelfelvétel alapgondolata viszonylag egyszerű: az Európai Bizottság az EU nevében pénzt szerez a tőkepiacokról – vagyis EU-kötvényeket bocsát ki. Az így befolyt összeget háromféleképpen lehet felhasználni:

• közvetlen uniós szintű kiadásokra;
• hitelek formájában a tagállamoknak, amelyeket később az uniónak kell visszafizetniük;
• vissza nem térítendő támogatásokként a tagállamoknak.

Jelenleg is létezik közös uniós hitelfelvétel, de nem olyan formában, ahogyan azt a közös hitelfelvétel támogatói szeretnék. Két fontos példát érdemes kiemelni:

• ReArm Europe: az Európai Bizottság által nemrégiben bemutatott és a tagállamok által jóváhagyott terv, amely 150 milliárd euró értékben biztosít hitelt védelmi célú beruházásokra, például kibervédelemre és rakétavédelmi rendszerekre – ahol valószínű a közös hitelfelvétel;
• NextGenEU: a világjárvány utáni helyreállítási alap, amely 800 milliárd eurós hitelt és támogatást kínál a tagállamoknak zöld, digitális és egyéb kritikus beruházások finanszírozására (a védelmet kivéve) bizonyos reformokért cserébe. Itt megvalósult a közös hitelfelvétel.

Talán az egyik legfontosabb ok, amiért oly gyakran beszélnek mostanában a közös hitelfelvételről, az, hogy a NextGenEU 2026-ban jár le, de nem várható, hogy megújítják, tekintettel Németország, Hollandia és más „takarékos” (főleg északi) tagországok kitartó ellenállására.

A közös hitel mellett

A közös hitelfelvétel mellett érvelők több okot is említenek. Többek között is azért, mert Európának hatalmas befektetési szükségletei vannak, amelyeket sokak szerint csak több eurókötvény kibocsátásával lehet kielégíteni. Mario Draghi volt olasz kormányfő például a közelmúltban azzal érvelt, hogy az EU-nak legalább évi 750 milliárd euróval, azaz az EU éves GDP-jének 4,4 százalékával növelnie kellene a beruházásokat – és ezeket a beruházásokat legalább részben közös uniós adósságkibocsátásból kellene finanszírozni.

Az „eurobonderek” szerint közös európai célokat kéne finanszírozni: olyan projekteket, mint az infrastruktúra, az energiahálózatok fejlesztése vagy az alapkutatás, amelyek nem egyetlen tagállam érdekét szolgálják, hanem az egész EU gazdasági stabilitását – röviden európai közjavakat.

„Az európai közjavak... minden bizonnyal az egyik fő ok, amiért európai szinten kellene pénzt gyűjteni és európai szinten elkölteni” – mondta Philipp Lausberg, az Európai Politikai Központ vezető elemzője. „Európai szinten kell elkölteni a pénzt” – mondta Lausberg, hozzátéve, hogy a NextGenEU források nagy részét „a tagállamok... saját érdekeikre költötték”.

A közös hitelfelvétel fő, átfogó oka azonban az olyan beruházások elősegítése, amelyeket a tagállamok különböző okokból nem szívesen finanszíroznak.

A közös hitelfelvétel továbbá alacsonyabb hitelfelvételi költségekkel járna. Sok tagállam jelenleg lényegesen magasabb kamattal vesz fel kölcsönt, mintha azt a Bizottság tenné, a saját nevében. Németország és Hollandia ezzel szemben lényegesen alacsonyabb kamattal vesz fel hitelt, mint az EU – ez vitathatatlanul magyarázza a közös hitelfelvétellel szembeni ellenséges viszonyukat.

„Nem mondanám, hogy az alacsonyabb hitelköltség komoly érv a több uniós hitelfelvétel mellett” – mondta Darvas Zsolt, a Bruegel, a brüsszeli agytröszt vezető munkatársa. „Inkább azt mondanám, hogy az ok egyszerűen az, hogy az országok nem terveznek ekkora többletberuházást – [és] sok állami beruházásra van szükségünk.”

Továbbá „vannak konkrét országok – és Franciaország jut eszembe –, amelyek teljesen „eladósodottak” – mondja Maria Demertzis, a The Conference Board Europe gazdasági stratégiai és pénzügyi programjának vezetője. „Ha még több hitelt vennének fel, bajba kerülhetnek.” Így egy kapcsolódó érv a közös EU-adósság mellett az, hogy a blokk fiskális szabályai – amelyek a hiányt az éves GDP 3 százalékában, az adósságszintet pedig az éves GDP 60 százalékában korlátozzák – gyakorlatilag megtiltják a tagállamoknak ezek önálló átlépését. Nyolc tagállam, köztük Franciaország és Olaszország, már most is „túlzottdeficit-eljárás” vagy hivatalos megrovás alatt van költségvetési küszöbének átlépése miatt.

A közös hitelfelvétel ellenérvei

A közös hitelfelvétel ellenzői rámutatnak arra, hogy az első úttörő jellegű közös hitelfelvételi program – nevezetesen a NextGenEU – szerintük súlyos kudarcot vallott. A kritikusok a felhasználás alacsony szintjére hívják fel a figyelmet, még mindig több tízmilliárd eurót nem hívtak le, annak ellenére, hogy az alap jövőre lejár. Ezenkívül rámutatnak a rendszer magas szintű korrupciójára, valamint arra a tényre, hogy az túlzottan centralizált, és az EU régióinak minimális a beleszólása a felhasználásába.

A fő érv, amit a közös hitelfelvétel ellenzői felhoznak, az, hogy a pénzt végül is vissza kell fizetni. Így szerintük az eurókötvények kibocsátása csupán az elkerülhetetlen fiskális válság elodázása. Egyes tagállamok – különösen Hollandia – arra is felhívják a figyelmet, hogy 2028-tól a tagállamoknak évente nagyjából 30 milliárd eurót kell kifizetniük a felhalmozott NextGenEU adósság visszafizetésére, ami az EU szokásos költségvetésének körülbelül egyötödének felel meg.

A közös adósságkibocsátás a fiskális hatalom Brüsszelbe történő áthelyezését eredményezheti, ami egyesek szerint destabilizálhatja az EU-t – érvelt Enrico Colombatto a Torinói Egyetem közgazdaságtan professzor emeritusa a GIS oldalán.

Továbbá néhány tagállam, különösen Németország és Hollandia, hagyományosan ellenzi a közös adósságkibocsátást, attól tartva, hogy ez pénzügyi felelősségvállalást jelentene más országok adósságaiért – számolt be róla a Reuters.

Változhat a német hozzáállás?

A strukturális tényezők – beleértve Európa hatalmas beruházási igényeit, különösen a védelmi és éghajlati beruházások terén – azt jelentik, hogy ez a kérdés valószínűleg a belátható jövőben is napirenden marad. A tagállamok közötti megosztottság azonban továbbra is mélyen gyökerezik.

„Szkeptikus vagyok az eurókötvényekkel, mint olyanokkal kapcsolatban” – zárta röviden Jörg Kukies német pénzügyminiszter, amikor Brüsszelbe érkezett az eurózóna munkájára március elején. „Amire Németország nyitott, ha vannak közös európai érdekű projektek, az az európai költségvetésből történő finanszírozás” – magyarázza. Tehát „igen” a közös beszerzésre vagy a visszafizetendő európai hitelekre, de semmi többre – írta az EUNews.

Ugyanakkor vannak elemzők, akik szerint az, hogy Németország nemrégiben úgy döntött, feloldja az adósságfékjét, bizonyíték arra, hogy a dolgok hamarosan megváltozhatnak. „Valójában azt hittem, hogy a németek gyorsabban beleegyeznek a közös adósságba, mint az adósságfék megváltoztatásába” – mondta a fent idézett Demertzis. „De azt hiszem, eljutunk oda is” – tette hozzá.

A fegyverkezés finanszírozása – magyar vétó?

Az eurókötvényeket gyógyírként emlegetik az EU-tagokra nehezedő fiskális terhek megoldására, például az új európai fegyverkezési program kapcsán. A március 6-ai brüsszeli rendkívüli EU-csúcson a blokk 27 tagállama úgy döntött, hogy mintegy 800 milliárd eurót mozgósítanak arra, amit a vezetők „Európa újrafelfegyverzéséhez” szükségesnek minősítettek. Ebből az uniós országok mintegy 650 milliárd eurót saját államadósság-kibocsátásukkal tudnak finanszírozni.

A fennmaradó 150 milliárd euró várhatóan az EU költségvetéséből biztosított hiteltámogatás lesz, ami egy lépéssel közelebb vinné az tömböt a közös adóssághoz.

„Az, hogy szükség lesz-e közös hitelfelvételre, még kiderül” – mondta Jürgen Matthes, a németországi Kölnben található Gazdaságkutató Intézet (IW) Nemzetközi Gazdasági és Gazdasági Kitekintések Kutatóegységének vezetője. Clemens Fuest, a müncheni székhelyű ifo Intézet elnöke „nagyon valószínűtlennek” tartja, hogy a védelmi kiadásokat megosztott adósságból finanszírozzák – írta a Deutsche Welle.

Jens Boysen-Hogrefe, a Kieli Világgazdasági Intézet (IfW) munkatársa úgy látja, hogy a közös adósság „praktikus” a megosztott katonai kezdeményezések finanszírozásakor. A szakértő úgy véli, hogy az európai védelmi célú közös hitelfelvételben olyan EU-n kívüli országokat is be kell vonni, mint Nagy-Britannia és Norvégia, hogy a döntésekre ne vonatkozzanak az egyhangúság uniós elve. Ez megakadályozná, hogy az olyan országok, mint Magyarország, vétójoggal akadályozzák a haderőfejlesztést. Emellett az EU-tagállamok közös tulajdonában lévő Európai Beruházási Bank (EBB) is „kulcsszerepet játszhat” – mondta.

Egyelőre tisztázatlanok maradnak annak részletei, hogy Európa hogyan fogja finanszírozni az újrafegyverkezést – csakúgy, mint az, hogy a leendő német kancellár Friedrich Merz átgondolja-e a közös adósság határozott ellenzését.