2p

Ha az alatt a nemzeti hadsereg összevonását értik. 

Európai országok nem fognak közös hadsereget létrehozni az Oroszországból érkező fenyegetésekre reagálva – jelentette ki Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter szombaton késő este a TVP World állami televíziónak adott interjúban, erről a Reuters írt.

Korábban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy európai hadsereg felállításának szükségességéről beszélt, mondván: Európa többé nem lehet biztos az Egyesült Államok védelmében, és csak egy erős hadsereggel nyerheti el Washington tiszteletét.

Sikorski óvatosságra intett. „Óvatosnak kell lennünk ezzel a kifejezéssel, mert az emberek különböző dolgokat értenek alatta” – mondta. Kiemelte, hogy az uniós országok nem fognak nemzeti hadseregeiket egyesíteni.

„Ha ez alatt a nemzeti hadseregek egyesítését értjük, akkor ez nem fog megtörténni” – mondta.

A lengyel külügyminiszter ugyanakkor támogatta az Európai Unió védelmi képességeinek fejlesztését. „Az Egyesült Államok azt szeretné, hogy növeljük a védelmi erőfeszítéseinket. Ennek kell hogy legyen egy nemzeti és egy NATO-összetevője, de én hiszek egy európai, EU-s összetevőben is. Az EU-nak támogatnia kell a védelmi ipart, hogy növeljük a termelési kapacitásainkat, de szükség van egy valódi európai uniós haderőre is” – hangsúlyozta.

A miniszter megerősítette, hogy Lengyelország nem fontolgatja csapatok küldését Ukrajnába. „Ez nem lehetőség, mivel Lengyelország NATO-kötelessége a keleti szárny, vagyis saját területének védelme” – mondta.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Aggasztó jelek érkeztek Kínából
Privátbankár.hu | 2025. július 3. 06:38
Kína szolgáltatási szektora kilenc hónapja nem látott lassú ütemben bővült, gyengült a kereslet és az export.
Nemzetközi Ezekkel a kommunistákkal egyezett meg Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 19:05
Az Egyesült Államok és Vietnam az utolsó pillanatban létrejött megállapodással új kereskedelmi egyezményt kötött, amely számos vietnami exportcikkre csak 20 százalékos vámot vet ki – közölte Donald Trump amerikai elnök és a vietnami állami média szerdán.
Nemzetközi Orbáni úton Lengyelország: bekeményítenek a bevándorlókkal szemben
Wéber Balázs | 2025. július 2. 18:31
Tovább szigorít a bevándorláspolitikáján a centrista lengyel kormány: jövő héttől ideiglenes határellenőrzéseket vezet be az illegális migráció megelőzésére hivatkozva. Az Orbán-kritikus Donald Tusk a jobboldal vitorlájából fogná ki a szelet, és igazodik a változó közhangulathoz. Ha másban nem is, de ebben a kérdésben egy platformon van a magyar kormánnyal. 
Nemzetközi Perzselő hőhullám tarol Európában – halálesetek is vannak
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 18:12
Van, ahol már halálos áldozatokat is követelt az extrém hőség. 
Nemzetközi Nagyon szigorú csökkentési tervet írt elő az EU
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 17:21
Az Európai Bizottság az üvegházhatást okozó gázok nettó kibocsátásának 90 százalékos csökkentését javasolja 2040-ig, hogy az 1990-es szinthez képest elérni kívánt cél megvalósításával az Európai Unió 2050-re klímasemlegessé válhasson – jelentette be a versenypolitikáért felelős biztos Brüsszelben szerdán.
Nemzetközi Senki ne keresse Putyint és Hszi Csin-pinget a riói BRICS-csúcson
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 16:44
Putyin után a kínai elnök is bejelentette, hogy nem utazik Rióba a BRICS-csúcstalálkozóra.
Nemzetközi Ennek nem fog örülni Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 15:52
Az Egyesült Államokban a növekedésre számító elemzői várakozásokra rácáfolva, 2023 márciusa óta először csökkent a foglalkoztatottak száma júniusban az ADP munkaügyi adatfeldolgozó intézet szerdán közzétett adatai szerint.
Nemzetközi Dalai Láma: igenis tibeti hagyományok szerint választják meg utódját
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 13:47
A 90 éves vallási vezető születésnapja előtt posztolt közösségi oldalán. 
Nemzetközi Elismerték az oroszok, hogy ők lőtték le az azeri utasszállítót?
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 13:09
Egy levél és hangfelvételek bizonyíthatják, hogy orosz rakéta okozta a tragédiát.
Nemzetközi Putyin telefonált, Orbán Viktor boldog
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 12:36
Üdvözölte a legújabb fejleményeket a magyar miniszterelnök. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG