5p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Bonyolult európai politikai játszma zajlik Várhelyi Olivér jelölése körül, amelyben a spanyolországi árvizek is szerepet kapnak, de a Tisza Párt is.

Az európai uniós politikai játszmák központi szereplőjévé lépett elő Várhelyi Olivér, akit a magyar kormány az egészségügyi és állatjóléti portfólióért felelős biztosnak jelölt az Európai Bizottságba. Az ügy körül egészen érdekes törésvonalak rajzolódnak ki, csütörtökön a DK-s Molnár Csaba a Tisza Pártnak ment neki Facebook-bejegyzésében.

„Vagyis hiába kértük Magyar Pétert, hogy ne támogassák Várhelyit, Orbán brüsszeli kinyújtott kezét. Ők mégis ragaszkodnak Orbán lejáratott emberéhez, sőt néppárti információk szerint ők kérték ezt az Európai Néppárttól. Ők is tudják, hogy mekkora szégyen ez, mert a más ügyekben állandóan nyilatkozó, posztoló, kommentelő Magyar Péter ebben az ügyben egyetlen szót sem szólt”

- írta Molnár, aki mindezt a Politico információira, illetve a DK saját háttérinformációira alapozva írta.

De mit is írt pontosan a Politico? A lap szokásos reggeli brüsszeli hírlevelében valóban szóba kerül Várhelyi, de az innen kiolvasható kép azért sokkal árnyaltabb, mint ahogy Molnár lefestette bejegyzésében.

Veszélyben az alku

A helyzet valami olyasmi, hogy hosszú alkudozás után a Manfred Weber vezette Európai Néppártot képviselő, az Európai Bizottság elnökének újra megválasztott Ursula von der Leyen hosszas, az EPP mellett az európai Szocialisták és Demokraták (SD) frakcióval, illetve az EPP-től jobbra álló, Giorgia Meloni fémjelezte Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) frakcióval is megállapodott egy névsorról, amely az Európai Bizottság húsz biztosa, illetve hat alelnökét tartalmazza. Közülük 19 biztosjelölt már átment a bizottsági meghallgatásokon, azonban a hat alelnökjelöltről és Várhelyi Olivérről egyelőre elhalasztották a döntést.

Nagyobb erők csapnak össze Várhelyi Olivér jelöltsége körül
Nagyobb erők csapnak össze Várhelyi Olivér jelöltsége körül
Fotó: EPA/OLIVIER HOSLET

A jelöléseket először az Európai Parlament (EP) megfelelő bizottságainak kell jóváhagynia egyesével, majd az egész bizottságról egyben szavaz az EP, ahol meg kell szerezni az összes képviselő többségének támogatását.

A régóta zajló alkufolyamat egyes részleteit ismerjük, másokat nem, és valószínűleg oldalak tucatjait lehetne teleírni különböző vonatkozásairól, de a lényeg, hogy létrejött egy alku azokról a biztosokról és alelnökökről, akiket aztán Von der Leyen beterjesztett.

Csakhogy a létrejött alkalmi koalíció bal oldalán nagyon zúgolódnak a képviselők Raffaele Fitto, az ECR szerintük szélsőjobboldali jelöltje miatt, az ECR részéről pedig cserébe belekötöttek az SD által jelölt Teresa Ribera, a spanyol kormány ökológiai tranzícióért felelős miniszterének a jelölésébe.

Riberát például a több mint 200 halottat követelő valenciai áradások kapcsán is támadják Spanyolországban és parlamenti vizsgálóbizottság előtt is felelnie kéne az áradások előtt és közben tett intézkedésekért, illetve azok elmaradásáért, elképzelhető, hogy még mentelmi jogát is felfüggesztenék.

Jelenleg valahogy úgy áll tehát a helyzet, hogy az SD és az ECR kölcsönösen fenyegeti egymást az alelnökjelöltek, Fitto és Ribera elgáncsolásával, és balról a nagy elutasítottságnak „örvendő” magyar kormány jelöltjét, Várhelyi Olivért is belevették a kalapba: ha Riberát jobbról kiütik, akkor ők Fittót és Várhelyit nem hajlandók átengedni a meghallgatásokon. Az EPP – soraiban a Tisza Párttal – pedig a nehezen összehozott alkut és ezzel a parlamenti szavazáson a többséget félti, ezért mindkét felet próbálja rávenni arra, hogy nyeljék le a békát és szavazzák meg az összes alelnök- és biztosjelöltet.

A Politico szerint az EPP most azt az alkut ajánlotta fel, hogy mindenki szavazzon meg mindenkit, de Ribera ígéretet tesz arra, hogy amennyiben egy spanyol bíróság vádat emel ellene az árvizek kapcsán játszott szerepe miatt, akkor lemond.

Azonban például az EPP soraiban ülő spanyol néppárti képviselő, Esteban González Pons sem üdvözli ezt az alkut:

„A felelős minisztert jutalmazzuk, miközben még mindig holttesteket emelnek ki a sár alól? Csak én látom, milyen immorális ez?”

- mondta González szerdán az EP-ben. Cserébe az SD spanyol frakcióvezetője, Iratxe Garcia szerint a spanyol jobboldal dezinformációt és gyűlöletet terjeszt az áradások kapcsán, politikai ügyet kreálva a tragédiából.

A patthelyzet mindenesetre igen kínos Ursula von der Leyennek is, illetve azzal a veszéllyel is fenyeget, hogy az új bizottság a tervezett december eleje helyett csak januárban állna fel, miközben az uniónak gőzerővel kéne készülnie a januárban hivatalba lépő Donald Trump elnöksége jelentette kihívásokra is.

Amikor tehát az EPP, és benne a Tisza Párt is Várhelyi megszavazását szorgalmazza, az nem a magyar biztos személyének szól, hanem egy – mindkét oldalról keserű szájízt hagyó, de talán működőképes – alku felrúgását próbálják megakadályozni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Hatottak a bombák? Irán már tárgyalna
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 09:04
De biztosítékokat kérnek cserébe.
Nemzetközi Hátborzongató dolgok történhettek az Air India gépének pilótafülkéjében
Litván Dániel | 2025. július 13. 06:11
A Boeingnél ünnepelhetnek a katasztrófáról készült előzetes jelentés láttán. De mi játszódhatott le a végzetes másodpercekben a pilótafülkében?
Nemzetközi Háborús vészhelyzet: az EU már a készletek felhalmozásán dolgozik
Kormos Olga | 2025. július 12. 17:04
Az Európai Bizottság ismertette stratégiáját, amelyben vészhelyzet esetére gyógyszereket, generátorokat és nyersanyagokat tárolna.
Nemzetközi A Gatwick repülőtéren leszállt az első elektromos járat
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 15:23
Ezen a héten landolt az első elektromos járat a Gatwick repülőtéren.
Nemzetközi Katonai szakértő: Észak-Korea invázióra készülhet Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 14:45
Michael Clarke katonai elemző professzor szerint a világ nem hagyhatja szó nélkül Észak-Korea egyre bővülő kapcsolatát Oroszországgal.
Nemzetközi Tömeges ólommérgezés egy kínai óvodában
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 13:17
A legtöbb család a nagyobb városokban keres kezelést, miután egy helyi kórházban végzett tesztek sokkal alacsonyabb eredményeket mutattak, mint más intézményekben.
Nemzetközi Kudarc szélére kerültek a gázai tűzszüneti tárgyalások
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 10:21
Állítólag Izrael és a Hamász között megakadtak a tárgyalások. 
Nemzetközi Riasztó betegségben halt meg egy ember az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 10:01
Tüdőpestisben meghalt egy ember egy észak-arizoniai kórház sürgősségi osztályán – közölték a helyi egészségügyi hatóságok.
Nemzetközi Egyre rosszabb bőrben van az orosz gazdaság
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 09:37
Oroszország külkereskedelmi többlete májusában 8,7 milliárd dollár volt, kisebb az egy évvel korábbi 12,1 milliárd dollárnál – áll az orosz jegybank jelentésében.
Nemzetközi Zelenszkij: az Egyesült Államok újraindítja fegyverszállítmányait
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 09:02
Folytatódik a fegyverszállítás Ukrajna részére, újabb szankciók jöhetnek Oroszország ellen – jelentette be Zelenszkij.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG