2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt a Fehér Házban pénteken.

Biden úgy fogalmazott, hogy az offenzíva "előbb, mint később" fog bekövetkezni, de megjegyezte, hogy a titkos információkat nincs módjában megosztani. Hangsúlyozta azt is, hogy az Egyesült Államok elkötelezett Izrael védelme iránt. Kijelentette: "Irán nem ér el sikert".

 Arra a kérdésre, hogy mit üzen Iránnak, az elnök annyit mondott, Ne!, amivel arra utalt, hogy ne lépjék meg, amit terveznek
Arra a kérdésre, hogy mit üzen Iránnak, az elnök annyit mondott, Ne!, amivel arra utalt, hogy ne lépjék meg, amit terveznek
Fotó: EPA

Az amerikai védelmi minisztérium illetékesei korábban pénteken arról számoltak be, hogy az Egyesült Államok további katonai eszközöket irányított a közel-keleti régióban állomásozó egységeihez erősítésként.
    
John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs koordinátora szintén pénteken közölte, hogy az Egyesült Államok felülvizsgálta a Közel-Keleten állomásozó katonai erejének elhelyezkedését az Irán által Izrael felé megfogalmazott fenyegetés miatt. Egy újságíróknak tartott beszélgetésen - kérdésre válaszolva - úgy fogalmazott, felelőtlenség lenne, ha az erők elhelyezkedését nem tekintenék át ebben a helyzetben, illetve bizonyos "kiigazítások" már történtek is.

Hangsúlyozta: az amerikai adminisztráció hírszerzési forrásai is megerősítik, hogy az Irán által jelentett fenyegetés hiteles és valós veszély Izrael számára, de rámutatott arra, hogy iráni vezetők nyilvánosan is megfogalmazták Izrael elleni szándékukat. Közölte, folyamatosan egyeztetnek az izraeli féllel annak érdekében, hogy biztosíthassák, Izrael képes megvédeni magát egy ilyen jellegű támadással szemben. Arról is beszámolt, hogy a Középső Parancsnokságot vezető Michael Kurilla tábornok Izraelben tartózkodik, ahol közvetlenül tárgyal. (MTI)
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Emberi mulasztás miatt zuhant le az Air India londoni járata
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 08:16
Az előzetes jelentések szerint lekapcsolták a hajtómű üzemanyag-kapcsolóit az Air India 260 halálos áldozatot követelő katasztrófája előtt.
Nemzetközi Vizsgálat indult az X és Elon Musk ellen Franciaországban külföldi befolyás gyanúja miatt
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 19:46
A párizsi ügyészség hivatalos vizsgálatot indított az X közösségi média platform – korábban Twitter – és annak vezetősége, köztük Elon Musk tulajdonos ellen, miután felmerült a gyanú, hogy a vállalat algoritmusa külföldi befolyás érdekében torzíthatja a tartalomterjesztést.
Nemzetközi Donald Trumpot meghívták Kínába
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 19:16
Marco Rubio amerikai külügyminiszer és kínai kollégája Vang Ji „pozitív és konstruktív” tárgyalásról számoltak be malajziai találkozásuk után.
Nemzetközi Nagyon aggódnak az európai borászok
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 17:45
Úgy tűnik, nem részesülhetnek preferenciális elbánásban az EU és Donald Trump amerikai elnök kormányzata közötti kereskedelmi megállapodásokban – közölte pénteken az iparág fő lobbicsoportja.
Nemzetközi Meglepetés Kanadában
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 17:20
A vártnál jobban nőtt a munkahelyek száma, a munkanélküliségi ráta pedig az elemzők által várt emelkedés helyett csökkent.
Nemzetközi Tükörklauzulát követel az agrárminiszter a EU-Mercosur kereskedelmi megállapodásba
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 16:53
Nagy István szerint tönkretenné a gazdákat a megállapodás, különösen azért mert, Brüsszel egyidejűleg megnyitotta az uniós piacot az ukrán mezőgazdasági termékek előtt is.
Nemzetközi Az oroszok által lefoglalt egyetlen amerikai cég exportra készül
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 15:14
A Kreml korábban azzal indokolta az elkobzást, hogy a cég stratégiai szerepet tölt be Oroszország élelmiszerellátásában.
Nemzetközi Célkeresztben a kormány – újabb uniós forrásokat köthetnek jogállami feltételekhez
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 13:35
2028-tól jelentősen bővülne a feltételekhez kötött uniós források köre. Orbán Viktor Magyarországa, eurómilliárdok elvesztésével néz szembe az Európai Bizottság a jövő szerdán nyilvánosságra hozandó tervei szerint.
Nemzetközi Fájdalmas lépésre kényszerülhetnek a hollandok
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 12:48
A menekültügyi és fejlesztési kiadások csökkentésével érnék el a NATO védelmi kiadási célját.
Nemzetközi Szörnyű tévedés: drón helyett egy utasszállítót lőhettek meg az oroszok
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 10:36
Egy Minszkből Moszkvába tartó járat kaphatott légvédelmi rakétatalálatot.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG