4p

Az elmúlt napok hírei kapcsán durrant el néhány vezető orosz politikus agya.

A Nyugaton érzett kilátástalanságra utalnak azok az amerikai hivatalos bejelentések, amelyek szerint Kijevnek engedélyezni kell orosz területen lévő célpontok támadását - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című vasárnapi műsorában.

"Az én értelmezésem szerint ezek a kijelentések bizonyos értelemben a reménytelenséget tükrözik, és azt a felismerést, hogy a szokásos tisztességes eszközökkel, amelyeket a nemzetközi jog szerint még a harci cselekmények során is alkalmaz, nem fogják elérni a céljukat. Ez agóniára hasonlít"

- mondta Lavrov.

A tárcavezető szerint az Egyesült Államok célul tűzte ki Oroszország megerősödésének megakadályozását és feltartóztatását. Mint mondta, amerikai politikusok komolyan beszélnek arról, hogy Oroszországot "dekolonizálni" vagy "feldarabolni" kell.

"Amikor megmutattuk, hogy ezt nem tűrjük, és nem hagyjuk, hogy Ukrajnát a biztonságunk elleni közvetlen fenyegetésként használják fel, eszközként arra, hogy a történelmi orosz földeken mindent elpusztítsanak, ami orosz, akkor kezdtek el ilyen döntéseket hozni" - hangoztatta

Korábban Lavrov azt állította, hogy amerikai és más nyugati fegyvereket valójában már vetettek be orosz területen, elsősorban polgári infrastruktúra és a lakónegyedek ellen.

A The New York Times című amerikai lap május 23-án arról számolt be, hogy Antony Blinken amerikai külügyminiszter javasolni szándékozik Joe Biden elnöknek, hogy oldja fel annak tilalmát, hogy az ukrán hadsereg amerikai fegyverekkel mérjen csapát orosz területre.

Varsó is megkaphatja a magáét

Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese az X-en vasárnap közzétett angol nyelvű posztjában arra figyelmeztetett, hogy "egy külügyminiszternek, még egy olyan országénak is, mint Lengyelországnak" meg kell értenie: egy orosz célpontok elleni amerikai csapás a világháború kirobbanását jelentené. A volt elnök és kormányfő Radoslaw Sikorski lengyel külügyi tárcavezetőnek a The Guardian című brit lapnak adott interjúját kommentálta, amelyben a miniszter azt állította, hogy Washington a háborús övezetben lévő orosz kontingens hagyományos fegyverekkel való megsemmisítésével fenyegette meg Moszkvát abban az esetben, ha Oroszország atomfegyvereket vetne be Ukrajnában.

Medvegyev megjegyezte, hogy amerikai részről eddig semmi ilyesmi nem hangzott el, mivel ők óvatosabbak, mint Varsóban és hangot adott feltételezésének, hogy Sikorski ezzel a "gazdáira" akart ráijeszteni. Emlékeztetett rá, hogy Andrzej Duda lengyel elnök nemrég kifejezte abbéli szándékát, hogy amerikai harcászati atomfegyvereket kíván telepíttetni Lengyelországban. Az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese szerint így Varsó nem fog ebből kimaradni és

"valószínűleg megkapja a maga részét a radioaktív hamuból".

Medvegyev feltette a költői kérdést, hogy a lengyelek valóban ezt akarják-e.

Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlementi alsóház elnöke vasárnapi Telegram-bejegyzésében hangot adott álláspontjának, hogy hivatali idejének lejártával Volodimir Zelenszkij megszűnt Ukrajna törvényes elnöke lenni és, hogy a vele kötött bármilyen megállapodás érvénytelen. Azzal vádolta meg Zelenszkijt, hogy a hatalma elvesztésétől tartva törölte az idén elnökválasztást az országban, és azt fejtegette, hogy szerinte ebben az esetben minden hivatkozás a hadiállapotra ellentmond Ukrajna alkotmányának.

Az orosz házelnök szerint a "bábdiktátornak" nincs joga mozgósítást elrendelni, az embereket háborúba küldeni, és a katonai szolgálatra mobilizált ukrán állampolgároknak ma haza kell térniük. Megismételte, hogy Moszkva szemszögéből Ukrajna már 2014-ben megszűnt jogállamként létezni, amikor "Washington és Brüsszel véres államcsínyt hajtott végre Kijevben, nácik keze által", azokat pedig, akik a fordulattal nem értettek egyet, "rács mögé vetették, megölték, élve elégették".

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Ezekkel a kommunistákkal egyezett meg Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 19:05
Az Egyesült Államok és Vietnam az utolsó pillanatban létrejött megállapodással új kereskedelmi egyezményt kötött, amely számos vietnami exportcikkre csak 20 százalékos vámot vet ki – közölte Donald Trump amerikai elnök és a vietnami állami média szerdán.
Nemzetközi Orbáni úton Lengyelország: bekeményítenek a bevándorlókkal szemben
Wéber Balázs | 2025. július 2. 18:31
Tovább szigorít a bevándorláspolitikáján a centrista lengyel kormány: jövő héttől ideiglenes határellenőrzéseket vezet be az illegális migráció megelőzésére hivatkozva. Az Orbán-kritikus Donald Tusk a jobboldal vitorlájából fogná ki a szelet, és igazodik a változó közhangulathoz. Ha másban nem is, de ebben a kérdésben egy platformon van a magyar kormánnyal. 
Nemzetközi Perzselő hőhullám tarol Európában – halálesetek is vannak
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 18:12
Van, ahol már halálos áldozatokat is követelt az extrém hőség. 
Nemzetközi Nagyon szigorú csökkentési tervet írt elő az EU
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 17:21
Az Európai Bizottság az üvegházhatást okozó gázok nettó kibocsátásának 90 százalékos csökkentését javasolja 2040-ig, hogy az 1990-es szinthez képest elérni kívánt cél megvalósításával az Európai Unió 2050-re klímasemlegessé válhasson – jelentette be a versenypolitikáért felelős biztos Brüsszelben szerdán.
Nemzetközi Senki ne keresse Putyint és Hszi Csin-pinget a riói BRICS-csúcson
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 16:44
Putyin után a kínai elnök is bejelentette, hogy nem utazik Rióba a BRICS-csúcstalálkozóra.
Nemzetközi Ennek nem fog örülni Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 15:52
Az Egyesült Államokban a növekedésre számító elemzői várakozásokra rácáfolva, 2023 márciusa óta először csökkent a foglalkoztatottak száma júniusban az ADP munkaügyi adatfeldolgozó intézet szerdán közzétett adatai szerint.
Nemzetközi Dalai Láma: igenis tibeti hagyományok szerint választják meg utódját
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 13:47
A 90 éves vallási vezető születésnapja előtt posztolt közösségi oldalán. 
Nemzetközi Elismerték az oroszok, hogy ők lőtték le az azeri utasszállítót?
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 13:09
Egy levél és hangfelvételek bizonyíthatják, hogy orosz rakéta okozta a tragédiát.
Nemzetközi Putyin telefonált, Orbán Viktor boldog
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 12:36
Üdvözölte a legújabb fejleményeket a magyar miniszterelnök. 
Nemzetközi Irán kitiltja a nemzetközi ellenőröket az atomlétesítményeiből
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 12:07
Ha nincs biztonság, nincs ellenőrzés sem.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG