3p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az exit pollok szerint a határon billeg az RMDSZ, a kormányzó PSD pedig örülhet – de ez még nem végeredmény.

Meggyengült ugyan, de a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte a vasárnapi romániai parlamenti választásokat 26 százalékkal, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) pedig 5 százalékos eredménnyel parlamenti képviselethez juthat a belföldi urnazáráskor közzétett exit poll szerint.

A szavazóhelyiségeket elhagyók körében készített felmérések szerint második helyre a többi párt által szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) került, míg a jelenlegi parlament két, magát jobbközép erőként meghatározó pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek Meg Romániát Szövetséget egyaránt 15,5 százalékon mérték.

Rajtuk kívül két új párt juthat parlamenti képviselethez: Diana Sosoaca EP-képviselő SOS Romania pártja és a Fiatal Emberek Pártja (POT), amely az elnökválasztás első fordulójában élen végzett, az egykori Vasgárdával nyíltan szimpatizáló Calin Georgescut támogatta.

Eltérő értékelések

A szociáldemokraták jelzésértékűnek tekintik a vasárnapi romániai választások eredményét, a liberálisok nyitottak a koalíciós kormányzásra – derül ki a PSD és a PNL vezetőinek urnazárás utáni első nyilatkozataiból.

A parlamenti választások exit poll eredményeinek közzétételét követően Marcel Ciolacu miniszterelnök, a jelenleg is kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) leköszönő elnöke hangsúlyozta: a választók megerősítették, hogy továbbra is a PSD a legerősebb párt Romániában.

„Fontos jelzést küldtek a román választók a politikai osztálynak. Lényegében azt, hogy folytassuk az ország uniós pénzekből való fejlesztését, s ugyanakkor védjük az identitásunkat, a nemzeti értékeinket és a hitünket”

– közölte Marcel Ciolacu.

George Simion, a Szövetség a Románok Egyesüléséért (AUR) elnöke a szavazók igazságtalanságok elleni lázadásaként értékelte a választás exit poll eredményét.

„A mai napon a románok a saját kezükbe vették a sorsukat, fellázadtak az elmúlt évek igazságtalanságai ellen. (…) Hagyományos értékeink szóltak, a román nép nagyrészt a szuverenista erőkre szavazott” -

idézi George Simiont a G4media.

Ilie Bolojan, a PSD-vel mostanáig kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) ideiglenes elnöke szerint a parlament megosztott lesz, sok párttal, így koalícióra lesz szükség. „A PSD hajlandó részt venni egy ilyen koalícióban, (…) a tárgyalási alap pedig az a reformprogram lesz, melyet felvállaltunk” – idézi az Agerpres a korábbi nagyváradi polgármestert, Ilie Bolojant.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Politico: nagy fordulat készül Brüsszelben, jön a szigorítás
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 19:19
Az afrikai országoknak vissza kell fogniuk a migrációt, ha továbbra is szeretnének uniós fejlesztési támogatást kapni – ezt fogja javasolni az Európai Bizottság a jövő héten bemutatandó hétéves költségvetési terv részeként a Politico értesülései szerint.
Nemzetközi Putyin húzhatja a száját: újabb orosz pénzek landoltak Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 16:49
Befagyasztott vagyonokat adott át az EU.
Nemzetközi Huszárvágást tett a kormány – Orbán Viktorék uniós pénzeket szereznek?
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 16:37
Így meg lehet szerezni a forrásokat.
Nemzetközi Izraeli katonát támadott meg a Hamász
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 15:58
Megpróbálták kirángatni egy járműből.
Nemzetközi Váratlan helyről támadták meg Csehországot
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:28
Hackerek csaptak le.
Nemzetközi Trump megtette, amire régóta várnak
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 13:36
Mennek a fegyverek Ukrajnába.
Nemzetközi Itt az eredmény: eldőlt Ursula von der Leyen sorsa
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 12:21
Egyértelmű eredmény született.
Nemzetközi Újabb összecsapás Ukrajna és Magyarország között, súlyos vádak miatt rendelték be az ukrán nagykövetet
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 11:51
A külügyminisztérium államtitkára mellett Orbán Viktor is megszólalt az ügyben.
Nemzetközi Trump még egy dicsérettel is vérig tud sérteni – kínos baki a Fehér Házban
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 10:31
Megdicsérte az elnök a vele ebédelő vezető – csakhogy van egy kis gond.
Nemzetközi Miért izzik a levegő Brüsszel és Peking között?
Káncz Csaba | 2025. július 10. 10:18
Eszkalálódik a politikai feszültség Peking és az EU vezetői között. Peking ezért le akarja mondani az uniós vezetőkkel július végére tervezett kétnapos kínai csúcstalálkozó második felét. Káncz Csaba jegyzete.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG