4p

Az amerikai nagykövet úgy véli, hogy Magyarország még sosem volt annyira izolálva nemzetközileg, mint manapság. Egy amerikai lapértékelés szerint a magyar kormányfő élvezi, hogy ő Trump kedvenc európai szövetségese, és teljesen beállt mögé az elnökválasztási kampányban. Ez azonban egy miniszterelnök részéről – mint egy elemző lapunknak fogalmazott – „diplomáciai hazárdjáték”.

„Úgy vélem, hogy Magyarország még sosem volt jobban izolálva a szövetségeseitől és partnereitől, ezen belül az Egyesült Államoktól” – jelentette ki David Pressman, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete a The Washington Postnak.

Szerinte Orbán Viktor legutóbbi megnyilatkozásai és egyre mélyülő kapcsolata Vlagyimir Putyin orosz elnökkel „egy olyan országot tükröznek vissza, amely az európai partnereitől és szövetségeseitől való izoláció útját választotta, minden látható ok nélkül.”

Az amerikai lap a közelgő amerikai elnökválasztás apropójából írt Orbán Viktor politikájáról, és ezzel kapcsolatban szólaltatta meg a hazai kormányt rendszeresen bíráló amerikai nagykövetet. (Október elején éles kritikával illette a kormányt Julia Gross német nagykövet is.) 

Egy húron pendülnek

A lap kiemeli, hogy Donald Trump és Orbán Viktor kölcsönösen kiáll egymás mellett. A volt amerikai elnök, Kamala Harris demokratapárti elnökjelölt riválisa a kampányában is dicsérte a magyar kormányfőt, az elnökjelölti vitán még idézte is őt.

Orbán Viktor és Donald Trump idén júliusban, a volt amerikai elnök otthonában Mar-o-Lagóban
Orbán Viktor és Donald Trump idén júliusban, a volt amerikai elnök otthonában Mar-o-Lagóban
Fotó: X/Orbán Viktor

„Kemény kezű vezetőnek hívják. Erős ember, és okos” – mondta Orbán Viktorról, majd hozzátette: „Nézze csak, mit mondott Orbán Viktor. Azt mondta, hogy ’Donald Trump a legtiszteletreméltóbb személy, tőle tartanak a leginkább. Amikor Trump volt az elnök, nem voltak konfliktusaink'.”                   

Ezzel párhuzamosan a magyar kormányfő sem csinált titkot abból, hogy ismét Donald Trumpot szeretné az elnöki székben látni.

Sőt, Strasbourgban,  a szerdai európai parlamenti (EP) ülés előtt tartott nemzetközi sajtótájékoztatón újságírói kérdésre egyenesen úgy fogalmazott: újraválasztását pezsgővel ünnepelné meg.

Orbán Viktor eleve egy Trumptól kölcsönzött, Európára áthangszerelt idézettel vette át a magyar uniós elnökséget („Tegyük ismét naggyá Európát”), és ugyanezzel a felkiáltással zárta az EP-ben szerdán elmondott beszédét is.

Idén júliusban, úgynevezett békemissziója keretében pedig személyesen találkozott és tárgyalt is szövetségesével annak otthonában, a floridai Mar-a-Lagóban az ukrajnai béketeremtés lehetőségeiről. „A jó hír, hogy meg fogja oldani” – írta Orbán Viktor anno a közösségi oldalán, részletek említése nélkül (Trump korábban többször azt mondta, hogy megválasztása esetén egy nap alatt véget vetne a háborúnak).    

A Washington Post kiemeli: Orbán Viktor élvezi azt a szerepet,  hogy ő Trump kedvenc európai szövetségese, és azzal, hogy egy az egyben beállt mögé a mostani kampányban, „eltért a standard diplomáciai protokolltól.”

Diplomáciai hazárdjáték

Yaro Patrice külpolitikai szakértő lapcsoportunk, a Klasszis Média műsorában, a Klasszis Podcastban nemrég szintén arról beszélt, hogy ez az egyértelmű állásfoglalás „nem megszokott dolog.” Az természetes, hogy ha egy jobboldali vezető örül egy másik jobboldali vezető győzelmének, de az már korántsem az, hogy "egy ország, főleg egy kis ország" vezetője „felteszi minden lapját” az egyik jelöltre – szerinte egy kormányfőnek nem szabadna ennyire nyíltan állást foglalnia senki mellett sem.

Példaként felhozta, hogy Keir Starmer munkáspárti miniszterelnök nyilvánvalóan nem szimpatizál a republikánus jelölttel, de kormányfői kinevezése után rögtön azt mondta: nem érdekli, ha elítéli a bíróság Trumpot, ha ő lesz az elnök, vele fog együtt dolgozni.      

„Amit Orbán Viktor csinál, az egy diplomáciai hazárdjáték (…) és a nyeremény nem igazán komoly” – fogalmazott Yaro Patrice.

Ha Trump győz, rövidtávon biztosan rendeződnek a magyar-amerikai kapcsolatok, ugyanakkor a Republikánus Párt és a Fidesz között „komoly stratégiai nézetkülönbségek" vannak például az ukrajnai háború kérdésében, hiszen a Republikánus Párt többsége "atlantista és oroszellenes".

Ha pedig Kamala Harris nyer, azaz a demokratapártiak maradnak hatalmon, akkor még rosszabbá válnak a két ország közötti kapcsolatok. És ez „nagyon nagy kár lenne” – véli a külpolitikai szakértő.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kiderült, mennyibe fájt az adófizetőknek a Szijjártó Péter útjára bérelt magángép
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:27
Még 2021-ben indult távol-keleti útjára a miniszter.
Nemzetközi Káosz az európai égbolton? Bombafenyegetést kapott több repülő
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 13:30
Az érintett gépeket átvizsgálják.
Nemzetközi Milliárdos támogatást kapott Brüsszelből Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:30
 658 millió eurót pedig védelmi célokra biztosítanak.
Nemzetközi Az oroszoknak kémkedtek, de lebuktak – őrizetben öt lengyel
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:22
A gyanúsítottak az orosz titkosszolgálatoknak dolgoztak.
Nemzetközi Izraeli választások: Ejzenkot gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfő-jelöltségéhez
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:50
Várhatóan Gadi Ejzenkot, az Egyenesen (Jasár) párt elnöke gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfői megbízáshoz Izraelben Jichák Hercog államfővel szerda este megkezdődött egyeztetéseken – jelentette a helyi média csütörtök reggel.
Nemzetközi Kőkemény támadást hajtott végre az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:26
Infrastrukturális és logisztikai létesítmények rongálódtak meg.
Nemzetközi Holtan találtak rá egy szállodában a bajor miniszterelnök-helyettesre
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:50
Aiwanger halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok.
Nemzetközi Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
Wéber Balázs | 2026. november 5. 05:46
Alexander Schönfelder, Németország új magyarországi nagykövete a Privátbankárnak adott nagyinterjúban beszélt többek között a magyarországi politikai váltásról, Magyar Péter közelgő berlini vizitjéről, a magyar külpolitikai fordulatról, a hazai német cégek hangulatáról és az új beruházási lehetőségekről, valamint a migrációról és a német belpolitikai kihívásokról.
Nemzetközi Alaszkában nem a hideg miatt rágják a körmüket az emberek
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 19:16
Rendkívül szoros a szenátorválasztás állása a korábban stabilan republikánus államban.
Nemzetközi Történelmi pofont kaptak Trumpék, de mire mennek ezzel a demokraták?
Litván Dániel | 2026. november 4. 11:02
Minden előzetes várakozást felülmúló győzelmet aratott a Demokrata Párt az amerikai félidős választásokon. De mi következik ebből?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG