2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgadászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Korábbi hírek szerint az észak-koreai katonák gyakran inkább öngyilkosságot követnek el, mint hogy fogságba essenek.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombati közleménye szerint az ukrán hadsereg elfogott két észak-koreai katonát az oroszországi Kurszk régió területén. Az észak-koreai katonák a harcok során megsebesültek, de életben vannak, és már Kijevbe szállították őket, ahol az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SBU) hallgatja ki őket. Zelenszkij több fotót is megosztott az elfogott katonákról, és elmondta, hogy újságírók is beszélhetnek velük, erről a Telex írt.

Az ukrán elnök közlése szerint az elfogást ukrán különleges erők és ejtőernyősök hajtották végre. Zelenszkij hangsúlyozta, hogy ez azért is különleges eredmény, mert állítása szerint az oroszok és az észak-koreaiak rendszerint megölik a sebesült katonákat, hogy eltüntessék Észak-Korea részvételének bizonyítékait.

John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője korábban kijelentette, hogy az észak-koreai katonák gyakran inkább öngyilkosságot követnek el, mint hogy fogságba essenek.

Az SBU egy videót is közzétett, amelyen állítólag az elfogott katonák láthatók: az egyikük száján sérülés, míg a másiknak eltört a lába. Az ukrán szolgálat bemutatott egy orosz katonai igazolványról készült fotót is, amelyet az egyik fogoly magánál tartott. Az okmányt egy oroszországi tuvai személy nevére állították ki tavaly ősszel.

A biztonsági szolgálat közlése szerint dél-koreai tolmácsok segítségével hallgatják ki a katonákat, és biztosítják, hogy a nemzetközi előírásoknak megfelelő körülmények között tartsák őket fogva.

Nyugati és ukrán források szerint eddig 11 ezer észak-koreai katonát vezényeltek a kurszki régióba, ahol az ukrán erők a nyári offenzíva során jelentős területeket szereztek meg. Antony Blinken amerikai külügyminiszter múlt héten arról beszélt, hogy december végén több mint ezer észak-koreai katona vesztette életét vagy sebesült meg a térségben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij tárgyalt: napokon belül fontos találkozót tartanak
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 19:21
A brit miniszterelnök fontos támogató.
Nemzetközi Öngyilkos lett a miniszter, akit Putyin hétfőn kirúgott
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 17:13
Autójában találták meg.
Nemzetközi Lavrov: „Értékeljük a magyar vezetés kiegyensúlyozott politikáját”
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 11:29
Kormánypárti lapnak adott interjút az orosz külügyminiszter.
Nemzetközi Valami megmozdult Németországban, jó hírek érkeztek
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 11:06
Nem erre számítottak.
Nemzetközi Éles figyelmeztetés érkezett a világgazdaság helyzetéről
Káncz Csaba | 2025. július 7. 10:16
Amint a kormányok a hidegháború utáni időszak legmagasabb szintjére növelik a hadseregre fordított kiadásokat, a „költségvetési konszolidáció” a szociális szolgáltatások visszavágásával jár. A jelentés figyelmeztet, hogy ez óhatatlanul a politikai feszültségek növekedését vonja maga után. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi Drónokkal támadták meg Harkivot az oroszok
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 10:01
A támadásban összesen 27 ember sérült meg.
Nemzetközi Áradás Texasban: 78 áldozat, tucatnyi eltűnt
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 09:05
A sár és a törmelék nehezíti a keresést.
Nemzetközi „Nevetséges”– Musk pártalapítására reagált Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 07:27
Trump és Musk viszonya hónapok óta feszült.
Nemzetközi Befutott Donald Trump újabb fenyegetése
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 06:49
A részletekkel egyelőre nem bajlódott.
Nemzetközi Trump letette a fegyvert az asztalra és az ígéret szerint használni is fogja
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 06:14
Washington maximális nyomásgyakorlást alkalmaz annak érdekében, hogy a következő hetekben megállapodást érjen el kereskedelmi partnereivel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG