3p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Alekszej Navalnij közeli szövetségese, Leonyid Volkov megfogadta, hogy "soha nem adja fel" a Vlagyimir Putyin elleni harcot, hogy a néhai orosz ellenzéki vezető "végső áldozata" - a halála - ne legyen hiábavaló.

Volkov először adaott tévéinterjújt litvániai otthona előtt, ahol száműzetésben él a márciusi brutális kalapácsos támadás óta. Azt mondta a BBC vasárnapi műsorába kerülő műsorban, hogy a támadás mögött az az üzenet állt, hogy "tudjuk, hol laksz és meg tudunk ölni".

Azt is mondta, hogy Navalnijt nem lehet helyettesíteni, de mindenki a feleségét, Julija Navalnaját látja az ellenzéki mozgalom új karizmatikus vezetőjeként, jóllehet az asszony soha nem akart ebben a közszerepben lenni.

A 47 éves Navalnij januárban halt meg hirtelen, miközben egy sarkvidéki börtönkolóniában tartották fogva politikai indíttatásúnak tartott vádak miatt. Volkov szerint barátja halála "nyílt seb a szívükben".

Alekszej Volkov először adott interjút azóta, hogy brutálisan megtámadták
Alekszej Volkov először adott interjút azóta, hogy brutálisan megtámadták
Fotó: Youtube

"Mindig is tudtuk, hogy Putyin ellen harcolunk, mint egy őrült, fasiszta diktátor ellen, aki nem ismer fel semmilyen vörös vonalat. Putyin több ezer embert ölt meg, legyenek azok politikai ellenfelek Oroszországban, Európában vagy Ukrajnában" - jelentette ki Volkov..

Navalnij barátja arra figyelmeztet, hogy „nincs olyan varázstrükk”, amely elűzhetné az orosz rezsimet.

Arra szólította fel a nyugati szövetségeseket, hogy küldjenek több fegyvert Ukrajnába, és a közelmúltbeli előrelépések ellenére ne fontolják meg a tárgyalásokat Oroszországgal. Szerinte "Putyin blöfföl, hogy sokkal erősebbnek mutassa magát, mint amilyen, és abban reménykedik, hogy ez elég lesz ahhoz, hogy Ukrajnát és nyugati szövetségeseit valamilyen tárgyalásra kényszerítse... senki ne hagyja magát becsapni blöffökkel!" - javasolja.

Volkov hozzátette, hogy Putyinra katonai, gazdasági és politikai nyomást kell egyszerre gyakorolni belülről és kívülről is.

"Ha van 50 dolog, amit megtehetünk, akkor mind az 50-et meg kell tennünk. Ha csak 49-et teszünk meg, az nem elég, mert ez a legnagyobb fenyegetés a világra, amit az elmúlt 80 évben láttunk."

Szó sincs arról, hogy Alekszej Volkov feladja a Navalnij Alapítványnál végzett munkáját. Szigorúbb szankciókat sürget Putyin szövetségesei ellen, mindent elkövet, hogy leleplezze a rezsim korrupcióját, és megpróbálják kihasználni a Kreml gyenge pontjait, valamint politikai támogatást akar kiépíteni.

Mint mondja: "Nem Alekszej Navalnij volt a Vlagyimir Putyin elnyomó rezsimje elleni politikai harc első áldozata, és lehet, hogy nem is ő lesz az utolsó".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Donald Trump megint bejelentett egy óriási importvámot
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 06:55
Washington 50 százalékos importvámot vet ki a rézre.
Nemzetközi Németország beidézte a kínai nagykövetet a vörös-tengeri incidens miatt
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 19:53
Berlin szerint a kínai akció veszélyeztette a vörös-tengeri hajózást védő katonai személyzet életét.
Nemzetközi Az EU túlzottdeficit eljárása többet megenged majd Magyarországnak is
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 19:01
Az Európai Unió Tanácsa aktiválta a Stabilitási és Növekedési Paktum (SGP) nemzeti kivételi záradékát 15 tagállam számára.
Nemzetközi Ideiglenesen lezárták az Akropoliszt, betiltottak többfajta munkavégzést
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 17:25
Görögország kedden több órára lezárta az Akropoliszt, miután a mediterrán térséget a nyár második komoly hőhulláma érte el, a hőmérséklet helyenként a 41 Celsius-fokot is megközelítheti.
Nemzetközi Az EU jóváhagyta a bolgár eurót – amit helyben elleneznek
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 16:39
Kedden jóváhagyták az EU pénzügyminiszterei azokat a jogszabályokat, amelyek lehetővé teszik Bulgária csatlakozását az euróövezethez.
Nemzetközi Az Európai Ügyészség vizsgálja a szélsőjobboldali uniós képviselők pénzügyeit
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 15:55
Az Európai Ügyészség (EPPO) vizsgálatot indított az Identitás és Demokrácia nevű, mára feloszlatott európai parlamenti szélsőjobboldali frakció állítólagos pénzügyi visszaélései miatt.
Nemzetközi Ezt jól kifőzték Indiában
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 14:51
Az ázsiai óriás 2026-tól kezdődően a főzőgáz mintegy 10 százalékát-az Egyesült Államokból kívánja importálni.
Nemzetközi A BRICS országokat még csak fenyegeti Trump a büntetővámmal
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 14:38
Egy forrás szerint a büntetővám csak akkor kerül bevezetésre, ha „Amerika-ellenesnek” ítélt politikát folytatnak a BRICS tagok.
Nemzetközi Orosz csoda: a belföldi turizmus lett a gazdaság motorja
Elek Lenke | 2025. július 8. 14:18
A digitális eszközök megteremtették az egyéni utazás lehetőségét, felpörgették az orosz turizmust. 
Nemzetközi Zelenszkij ritka jó hírt kapott Amerikából
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 13:10
Érkeznek a fegyverszállítmányok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG