5p

A jövőre nézve árulkodó és Európa szempontjából is figyelemre méltó megjegyzéseket ejtett el Vlagyimir Putyin nemrég egy bizalmas üzleti találkozón. Ezek szerint nem lesz gyors megegyezés Ukrajna ügyében, a háború előtti idők egyhamar nem fognak visszatérni, az orosz hadsereg pedig hajlandó megállni – ha elismerik orosznak a már elcsatolt területeket.

„Hogy is mondjam, az elnök azt tanácsolta nekünk, hogy ne legyünk naivak, és értsük meg, hogy milyen sok ember és érdek érintett a jelenleg zajló folyamatokban” – mondta a Faridaily nevű Telegram-csatornának egy forrás, aki részt vett az orosz üzleti vezetők és Vlagyimir Putyin orosz elnök között kedden zárt ajtók mögött lezajlott beszélgetésen. Erre egy vezető üzleti lobbiszervezet, az Orosz Gyáriparosok és Vállalkozók Szövetségének évente megrendezendő kongresszusának peremén került sor.

Nem lesz gyors megegyezés

A Meduza orosz kormányfüggetlen lap által ismertetett cikk szerint forrásaik (közülük kettő személyesen vett részt a találkozón, egy pedig beszélt a résztvevőkkel) egybehangzóan azt állították, hogy Putyin azt mondta: ne várjanak gyors egyezséget az ukrajnai háború ügyében!

A bizalmas ülés egy másik résztvevője szerint az orosz elnök úgy vélekedett, hogy még ha el is törölnék az országa elleni szankciókat, az Egyesült Államok és szövetségesei még mindig találnának módokat a nyomásgyakorlásra. Egy harmadik pedig úgy összegezte Putyin mondandóját, hogy „nem lesz könnyű fordítani az egész gépezeten”, tehát a háborún és a szankciókon.                      

Már nem jönnek vissza a régi idők – Vlagyimir Putyin az Orosz Gyáriparosok és Vállalkozók Szövetségének kongresszusán
Már nem jönnek vissza a régi idők – Vlagyimir Putyin az Orosz Gyáriparosok és Vállalkozók Szövetségének kongresszusán
Fotó: MTI/EPA/Makszim Semetov

Az orosz elnök a kongresszus nyilvános részén is óva intette az üzleti vezetőket az idő előtti optimizmustól. Szintén arra figyelmeztetett, hogy a büntetőintézkedések nem fognak az egyik napról a másikra megszűnni.

Az orosz katonai agresszió kezdete, 2022. február 24-e után kivonult nyugati cégek esetleges visszatérésével kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, hogy „a dolgok már nem lesznek olyanok, mint régen.”

Az említett Telegram-csatorna forrásai a Putyinnal folytatott beszélgetésükből összességében azt szűrték le, hogy „a tárgyalások nehezek lesznek és el fognak húzódni”, az amerikai fél optimista nyilatkozatai ellenére is.

Putyin az esemény nyilvános részén arról is beszélt, nincs értelme abban reménykedni, hogy (egy esetleges megállapodás után) ismét teljesen szabad lesz a kereskedelem és a tőkeáramlás, és arra sem szabad számítani, hogy „a nyugati mechanizmusok megvédik majd a befektetők és a vállalkozók jogait.”

Odesszát nem kérik, ha... 

Az orosz Kommerszant értesülései szerint az orosz elnök területi kérdésekről is beszélt zárt ajtók mögött: 

Moszkva nem tart igényt Odesszára és Ukrajna más területeire, amennyiben  mind a 2014-ben elcsatolt Krím, mind a 2022 őszén elcsatolt területek (Herszon, Zaporizzsja, Luhanszk, Donyeck) oroszként lesznek elismerve a béketárgyalások keretében. Herszont és Zaporizzsját még nem tudta teljesen megszállni az orosz hadsereg.   

Egy másik fontos feltétele Moszkvának – tesszük hozzá –, hogy Ukrajna nem lehet a NATO tagja. 

Kijev a területeiről hivatalosan nem kíván lemondani, ugyanakkor egyre inkább úgy tűnik, hogy „ideiglenes jelleggel” gyakorlatilag hajlandó beletörődni az elvesztésükbe. Emellett biztonsági garanciákat szeretne kapni a Nyugattól arra, hogy Oroszország nem támadja meg ismét egy tűzszünet után.

A békeszerződés nem reális, a fegyverszünet talán  

Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő lapcsoportunk, a Klasszis Média műsorában, a Klasszis Podcastban nemrég arról beszélt, hogy „a tartós fegyverszünet alapvető kérdése a biztonsági garanciák kérdése, és nem a terület”. 

Hozzátette: Ukrajna NATO-tagságát rövidtávon biztosan „el kell felejteni”, ugyanakkor sok más módon is lehet garantálni keleti szomszédunk biztonságát. Ezt az európai országok például bilaterális egyezményekben is megtehetik.

A területi kérdésekkel kapcsolatban – Oroszország Ukrajna nemzetközileg elismert területének mintegy 20 százalékát birtokolja jelenleg – azt mondta: „ezt most nem lehet megoldani”, „békeszerződést most nem lehet kötni”.

Gyarmati István szerint egy hosszú évekig tartó fegyverszünet keretében a határokat gyakorlatilag a frontvonalakhoz igazítanák. 

Putyin egyébként azon a napon, amikor egyeztetett az üzleti vezetőkkel, telefonon tárgyalt Donald Trump amerikai elnökkel is. Egyelőre csak abban sikerült elviekben megállapodniuk, hogy Oroszország és Ukrajna 30 napig kölcsönösen lemond az energetikai infrastruktúrára mérendő csapásokról.

A harcok azonban azóta sem szünetelnek, sőt. Kijev és Moszkva például már kölcsönösen egymást vádolja azzal, hogy csütörtökön felrobbantotta a Szudzsa gázmérőállomást az oroszországi Kurszki területen.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Több magyar támogatja Ukrajna EU-tagságát, mint amennyi ellenzi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 11:01
45 százalék van mellette, 38 ellene.  
Nemzetközi Trump első 100 napja – merre viszi Amerikát?
Káncz Csaba | 2025. április 28. 09:31
Diplomáciai erőfeszítéseit eddig sorozatos kudarcok jellemzik, legyen az Ukrajna, avagy Gáza. Trump a mesterségesintelligencia-képességeket stratégiai tőkeáttételként kezeli, amelyet szelektíven kell bevetni a maximális előnyök érdekében, megvalósítva az „Amerika Mindenekelőtt” technológiai változatát, amely még a hagyományos partnereket is jobb esetben ügyfélnek, rosszabb esetben pedig ellenfélnek tekinti. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi Tárgyalt egymással az orosz és az amerikai külügyminiszter
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 08:35
Az ukrajnai válság rendezéséről tárgyalt telefonon Szergej Lavrov orosz és Marco Rubio amerikai külügyminiszter – közölte hétfőn az orosz diplomáciai tárca.
Nemzetközi Beismerte Észak-Korea, hogy katonákat küldött az ukrajnai háborúba
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 08:01
Ezt most először erősítette meg a kommunista diktatúra.
Nemzetközi Megkongatta a vészharangot Lengyelország elnöke
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 06:46
A kormánykoalíció „cselfogásai” miatt veszélyben van a májusi lengyelországi elnökválasztás törvényessége – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök vasárnap Lódz városában, ahol részt vett Karol Nawrocki, a fő ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával induló jelölt nagygyűlésén.
Nemzetközi Biztató bejelentést tett Washington az ukrajnai háborúról
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 06:17
Az ukrajnai béke közelebb van, mint korábban bármikor, de még nem érkezett el – hangoztatta Marco Rubio amerikai külügyminiszter vasárnap.
Nemzetközi Vámháború? Semmiség! Egy másik fronton vághatja igazán tönkre Amerikát Donald Trump
Litván Dániel | 2025. április 28. 05:44
Egy gazdasági pofonból még csak-csak talpra lehet állni, de ha megszűnik az amerikai tudományos-technológiai fölény, abból szinte lehetetlen. A Trump-adminisztráció a felsőoktatás és a tudományos kutatás ellen indított háborúja pedig pontosan ezzel fenyeget.
Nemzetközi Megvan az elítélt Le Pen lehetséges utódja
Privátbankár.hu | 2025. április 27. 16:50
Jordan Bardella vállalná a jelöltséget.
Nemzetközi Száz nap alatt nagyot esett Trump népszerűsége
Privátbankár.hu | 2025. április 27. 15:52
Egyetlen vizsgált politikai intézkedését sem támogatja a többség. 
Nemzetközi Az izraeli hadsereg 350 zsáknyi azonosítatlan emberi maradványt őriz
Privátbankár.hu | 2025. április 27. 13:53
Az október 7-i terrortámadásból származnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG