2p

A rendőri erősítések és az elnöki látogatás ellenére sem javult a helyzet a lázongó szigetcsoporton.

Megkezdődött a hétvégén az európaiak evakuálása a zavargások sújtotta Új-Kaledóniáról - közölte a Franciaországhoz tartozó, csendes-óceáni szigetcsoport főbiztossága.

A helyzet

"továbbra is nagyon nehéz a szigetlakók számára",

különösen a székhely, Nouméa térségében - ismertette Marie Guévenoux tengerentúli területekért felelős miniszter. Hozzátette: továbbra is érvényben van a rendkívüli állapot.

Emmanuel Macron francia elnök a héten Új-Kaledóniára látogatott, hogy megpróbálja lecsillapítani a kedélyeket, ám úgy látszik, ez nem igazán sikerült.

A két hete kitört zavargásokban eddig heten vesztették életüket. Az erőszakba fulladó tiltakozások azt követően törtek ki, hogy a francia kormány szavazati joggal ruházta fel a terület több ezer olyan lakosát, aki legalább tíz éve él ott, és ezt az őslakosok a központi befolyás növelésére tett kísérletként értékelték. A központi kormányzat jelentős csendőri erősítést vezényelt a térségbe a helyzet lecsillapítására.

Szombaton mindenek előtt turistákat menekítettek ki nouméai repülőtéren keresztül katonai gépekkel Ausztráliába, illetve Új-Zélandra, ahonnan majd kereskedelmi járatokkal utazhatnak tovább. A legtöbb érintett francia állampolgár. Canberra és Wellington már kedden megkezdte saját állampolgárai kimenekítését.

(via MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Ezekkel a kommunistákkal egyezett meg Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 19:05
Az Egyesült Államok és Vietnam az utolsó pillanatban létrejött megállapodással új kereskedelmi egyezményt kötött, amely számos vietnami exportcikkre csak 20 százalékos vámot vet ki – közölte Donald Trump amerikai elnök és a vietnami állami média szerdán.
Nemzetközi Orbáni úton Lengyelország: bekeményítenek a bevándorlókkal szemben
Wéber Balázs | 2025. július 2. 18:31
Tovább szigorít a bevándorláspolitikáján a centrista lengyel kormány: jövő héttől ideiglenes határellenőrzéseket vezet be az illegális migráció megelőzésére hivatkozva. Az Orbán-kritikus Donald Tusk a jobboldal vitorlájából fogná ki a szelet, és igazodik a változó közhangulathoz. Ha másban nem is, de ebben a kérdésben egy platformon van a magyar kormánnyal. 
Nemzetközi Perzselő hőhullám tarol Európában – halálesetek is vannak
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 18:12
Van, ahol már halálos áldozatokat is követelt az extrém hőség. 
Nemzetközi Nagyon szigorú csökkentési tervet írt elő az EU
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 17:21
Az Európai Bizottság az üvegházhatást okozó gázok nettó kibocsátásának 90 százalékos csökkentését javasolja 2040-ig, hogy az 1990-es szinthez képest elérni kívánt cél megvalósításával az Európai Unió 2050-re klímasemlegessé válhasson – jelentette be a versenypolitikáért felelős biztos Brüsszelben szerdán.
Nemzetközi Senki ne keresse Putyint és Hszi Csin-pinget a riói BRICS-csúcson
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 16:44
Putyin után a kínai elnök is bejelentette, hogy nem utazik Rióba a BRICS-csúcstalálkozóra.
Nemzetközi Ennek nem fog örülni Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 15:52
Az Egyesült Államokban a növekedésre számító elemzői várakozásokra rácáfolva, 2023 márciusa óta először csökkent a foglalkoztatottak száma júniusban az ADP munkaügyi adatfeldolgozó intézet szerdán közzétett adatai szerint.
Nemzetközi Dalai Láma: igenis tibeti hagyományok szerint választják meg utódját
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 13:47
A 90 éves vallási vezető születésnapja előtt posztolt közösségi oldalán. 
Nemzetközi Elismerték az oroszok, hogy ők lőtték le az azeri utasszállítót?
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 13:09
Egy levél és hangfelvételek bizonyíthatják, hogy orosz rakéta okozta a tragédiát.
Nemzetközi Putyin telefonált, Orbán Viktor boldog
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 12:36
Üdvözölte a legújabb fejleményeket a magyar miniszterelnök. 
Nemzetközi Irán kitiltja a nemzetközi ellenőröket az atomlétesítményeiből
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 12:07
Ha nincs biztonság, nincs ellenőrzés sem.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG