5p

A magyar kormányfő számára sem a bel-, sem a külpolitikában nem alakultak jól a dolgok a közelmúltban. Német lapértékelések szerint pénteken Olaf Scholz német kancellárhoz egy meggyengült miniszterelnök látogatott el, aki kénytelen lesz engedményeket tenni.

Pénteken Berlinben hivatalában fogadta Olaf Scholz német kancellár Orbán Viktort. A kancellár hivatala szerint a találkozó apropóját az adta, hogy Magyarország július elsején átveszi az EU soros elnökségét.

A magyar kormányfő – aki péntek reggel hevesen ostorozta Manfred Webert, az Európai Néppárt német elnökét, miközben újabb Mercedes-beruházást jelentett be – péntek este, a Scholz-találkozó után azt mondta, hogy az európai ügyek és a német-magyar kapcsolatok kerültek szóba (erről itt írtunk részletesen).

Orbán Viktor és Olaf Scholz a pénteki találkozón – nem barátok
Orbán Viktor és Olaf Scholz a pénteki találkozón – nem barátok
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A "pechsorozat" folytatódik

A meeting természetesen a német sajtó figyelmét sem kerülte el. A konzervatív-liberális Die Welt már előzetesen utalt rá, hogy rövid időn belül ez a harmadik német útja Orbán Viktornak: „a futballőrült“ magyar kormányfő ugyanis a magyar csapat mindkét eddigi mérkőzésén ott volt a lelátón a németországi foci-Eb-n, azaz a kölni Magyarország-Svájc, valamint a stuttgarti Magyarország-Németország mérkőzést is a helyszínen tekintette meg, méghozzá egy szurkolói sállal a nyakában.

Utóbbin jelen volt Olaf Scholz német kancellár is, aki Orbán Viktortól „nem messze” ült a dísztribünön. A magyarországi televíziós közvetítés elején látni lehetett a két vezetőt, akik ugyanabban a sorban, de egy szék távolságra ültek egymástól.

Utóbbi meccsen a magyar csapat 2:0-s vereséget szenvedett, ami azt jelzi – írja a német lap –, hogy Orbán Viktor „pechsorozata” folytatódik.

Felidézik, hogy az Európai Unió Bírósága 200 millió eurós gigabüntetést rótt ki Magyarországra múlt héten, mivel a kormány nem ültette át a gyakorlatba az uniós menekültügyi szabályokat. Ha pedig továbbra sem teszi meg ezt, akkor további egymillió eurós büntetést kell leperkálnia – naponta.

Néhány nappal korábban Orbán Viktor kénytelen volt szembesülni azzal is, hogy pártja rosszul jött ki az európai parlamenti (EP) választásokból. Andreas Bock, a Külügyi Kapcsolatok Európai Tanácsa nevű think tank Magyarország-szakértője a Die Weltnek „történelmi, rossz eredmény”-ről beszélt arra utalva, hogy a Fidesz-KDNP 44,8 százalékos eredményével ugyan megnyerte a választást, de 7,7 százalékpontot gyengült a legutóbbi, 2019-es választáshoz képest. Így mindössze 11 képviselőt küldhet Brüsszelbe a korábbi 13 helyett. Ez „fájó csapás” a sikerekhez szokott magyar kormányfő számára.

A Fidesz „relatív gyengesége” Magyar Péter meglepő felfutásával van összefüggésben, emlékeztet a lap. A Tisza Párt alelnökének személyében egy „konzervatív Orbán-ellenfél” tűnt fel a színen, aki „a Fidesz egykori bennfenteseként” adja el magát, hangosan bírálja az állami korrupciót és mindezzel rendszeresen tízezreket visz ki az utcára. Ezzel pedig további fejfájást okoz a magyar kormányfőnek.       

Miközben pedig a Tisza Párt már csatlakozott is az EP-választásokat megnyerő Néppárt frakciójához, addig a Fidesz egyelőre továbbra is frakció nélküli, és emiatt csak kis befolyással bír az uniós parlamentben.

A meggyengült kormányfő

Orbán Viktornak általában is eltűnőben van az Európa-politikai befolyása a német lap szerint: mivel közel áll a Kremlhez, különösen Kelet-Közép-Európában izolálódott (Szlovákiát kivéve), ahol sok kormány fenyegetve érzi magát az Ukrajna elleni orosz agresszió láttán.

És ha mindez még nem lenne elég, a magyar kormány elvesztette legfőbb uniós szövetségesét is, hiszen Lengyelországban a Fidesz-barát Jog és Igazságosság kiesett a hatalomból. Bár Varsó Moszkva egyik legvehemensebb bírálója, 2015 és 2023 között rendszeresen kiállt a magyar kormány mellett a Brüsszellel vagy éppen az uniós bírósággal folytatott csatározásai során. Ennek a tavaly őszi hatalomváltás óta vége.

A Die Welt összegzése szerint tehát Orbán Viktor meggyengült. Olaf Scholz pedig arra figyelmeztetheti az EU-elnökséget átvevő magyar kormányt, hogy különösen a következő hónapokban tartsa szem előtt Európa érdekeit, például a globális kereskedelem, a migráció és nem utolsósorban Ukrajna támogatásának az ügyében. Soros elnökként ugyanis Magyarország – ha akar – blokkolhat vagy legalábbis lelassíthat bizonyos folyamatokat.    

Orbán Viktornak ugyanakkor az a fontos, hogy megnyerje magának a német kancellárt a Magyarországnak járó, de még blokkolt uniós pénzek megszerzéséért Brüsszellel vívott küzdelemben. Az még kérdés, hogy ez sikerül-e neki, véli Andreas Bock.

És persze legalább ennyire fontosak számára gazdasági szempontból a Magyarországon jelenlévő német befektetők, köztük az autógyárak, amikre részletesen is kitért Orbán Viktor a pénteki találkozó után. Ezért sem érdeke – tesszük hozzá –, hogy nagyon elmérgesedjen a viszonya Berlinnel, azaz ezért is kénytelen lehet kompromisszumokat kötni. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
Nemzetközi Trump szerint Zelenszkij már az ukrajnai béke akadályává vált
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:58
Donald Trump amerikai elnök szerint Volodimir Zelenszkij ukrán államfő nehezebb tárgyalópartner, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök, és egyre inkább akadályozza az ukrajnai háború lezárását. Az amerikai elnök úgy véli, hogy a békemegállapodás akár Zelenszkij részvétele nélkül is létrejöhet.
Nemzetközi Aggasztó figyelmeztetés érkezett az EU-tól az energiaárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:43
Olcsóbb áramot és kisebb terheket kaphatnak a fogyasztók az EU új terve alapján.
Nemzetközi Putyin odaszúrt Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:26
Az orosz elnök szerint előbb kellett volna gondolkodni a támadásokon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG