Ha ránézünk az új uniós parlamentre, azt látjuk, hogy a jobbközép Néppárt és a radikális jobboldal erősödött, a baloldal szinten maradt, a liberálisok és a Zöldek pedig jelentősen gyengültek a legutóbbi EP-választáshoz képest. Úgy tűnik, hogy az EU jobbra tolódott.

Igen, de nem mindegy, hogy mennyire. A liberálisok valóban vesztettek 22 helyet, a Zöldek 19-et, de a nyereség jó része az Európai Néppárthoz ment át. Tehát nem volt nagy áttörés az Identitás Demokrácia (ID), Európai Konzervatívok Reformerek (ECR) vonalon (az EP két, a centrumtól jobbra álló frakciója – a szerk.). Nőttek ugyan (az ID 9, az ECR 4 plusz mandátumhoz jutott), de a három jobboldali frakciónak még így sincs meg a matematikai többsége, miközben a várakozás az volt, hogy meglesz.

Franciaországban és Németországban ugyan jól szerepelt a szélsőjobb (a francia Nemzeti Tömörülés megnyerte a választást 31 százalékkal, a német AfD a második helyen végzett 16 százalékkal), de több más országban nem voltak ilyen sikeresek ezek az erők – a Svéd Demokraták és a portugál Chega sem hozta a korábbi eredményét.

Politikailag az lesz még izgalmas kérdés, hogy melyik EP-frakcióba fognak beülni a jelenleg egyetlen frakcióhoz sem tartozó pártok, köztük az AfD és a Fidesz.

A legfrissebb számítások szerint a jobboldali többség egyébként – néhány szavazat híján – még velük együtt sem lenne meg.

A Néppárt koalíciója az ECR-rel és az ID-vel eleve csak elméleti koalíció, mert tudjuk, hogy ilyen összefogás nem lesz. A néppárti-szocialista-liberális hármasnak viszont megvan a kényelmes többsége (402 mandátum a 720 fős parlamentben).

Milyen kihatása lehet az eredményeknek az uniós politikára?   

A Néppárt meghatározó lesz. Manfred Weber, a pártcsalád elnöke például már az eredményváróról kifelé jövet feldobta a támadási térképre a belsőégésű motorok betiltásának a visszavonását.

Tehát az egyik izgalmas csata ez lehet – a néppártiak szerint a megerősítést a választóktól azért kapták, mert szembefordultak a green deallel. Ez persze a német esetben valamennyire igaz lehet, a spanyolok esetében biztosan nem az, és a lengyelek esetében is csak erősen korlátozottan az (ennek a három országnak a legnagyobb a súlya a néppárti EP-frakcióban).

Mekkora esélyt lát arra, hogy a néppárti Ursula von der Leyen marad az Európai Bizottság elnöke további öt évig?  

Ennek van a legnagyobb valószínűsége. Megvan a matematikai esélye, és arról ugye „ő nem tehet”, hogy esetleg rá szavaznak majd egyéb frakcióban ülők is. Tehát ügyeskedhet, a szocialistákat is bevonzhatja.

Ezzel együtt biztos, hogy az EP mást fog elfogadni az Európai Bizottságtól a következő évben, mint eddig, és sokkal hangosabb lesz a saját pártja vele szemben. Azaz – mondják a néppártiak – az eddiginél sokkal jobban fogják kontrollálni von der Leyent.

Megválasztását izgalmassá teheti, hogy a francia választások első fordulója (Emmanuel Macron francia államfő a Nemzeti Tömörülés győzelme miatt előrehozott választásokat jelentett be vasárnap éjjel, aminek első fordulója június 30-án lesz – a szerk.) után három nappal szavazhat majd az Európai Tanács von der Leyenről. Kérdés, hogy Macron beáll-e mögé, hiszen ez gyengítheti az otthoni pozícióját.

Francia oldalról egyébként bedobták Roberta Metsola, az EP elnökének nevét is, mint potenciális jelöltet az Európai Bizottság élére. A fogadóirodáknál biztos von der Leyen vezetne, de még korántsem lejátszott ez a mérkőzés.

Visszatérve a jobbközép és a keményvonalas jobboldal erősödésére, mi áll ennek a hátterében? Milyen témákkal tudták megszólítani a szavazókat?

Megélhetési problémák, migráció, valamint a zöld átállás költsége és igazságossága. Migráció témában egyébként Manfred Weber is sokkal radikálisabban fogalmazott, mint a korábbi öt évben, és lényegében orbáni fordulatokat használt. Persze egyik témában sem nagy szakmai vita zajlott, inkább lebutított kampánynarratívákat láthattunk. De ezek azok a témák, amelyek megmozgathatták a szavazókat.

Végül, de nem utolsósorban térjünk ki a magyar vonatkozásokra is. Milyen hatással lehetnek Magyarországra, a magyar-uniós viszonyra ezek az eredmények?

Szuperizgalmas időszak elé nézünk, minden szempontból. Egyrészt Orbán végső erőpozícióját az fogja meghatározni, hogy melyik EP-frakcióhoz csatlakozik majd a Fidesz. Ez egy hónapon belül kiderülhet. Az biztos, hogy a renoméjából elvesz, hogy kevesebb képviselőt  küldhet (11-et), mint 2019-ben (13-at). Ez nem is kérdés, nem jött be a kalkulus. 

Az pedig komoly versenyhelyzetet teremt, ha a Tisza ügyesen veszi be a néppárti struktúrákat.

Ez alatt mit ért?

Ha a Tisza belép a Néppártba (Magyar Péter szerint ez a céljuk, Manfred Weber pedig már a választások előtt jelezte, hogy szívesen látná a pártot – a szerk.), akkor birtokában lesz bizonyos információs csatornáknak, pozíciókat kaphat a pártban vagy a frakcióban, és ügyesen építkezve vissza tudja szerezni a magyar pozíciókat a legnagyobb európai parlamenti pártban. Ez még komoly veszteségeket okozhat Orbánnak. Ehhez persze sok idő, minimum egy fél ciklus munkája kell, hiszen bizonyítani is kell a szaktudásukat a tiszás képviselőknek.

Mindenesetre a hét (ennyi képviselőt küldhet az EP-be Magyar Péter pártja) nem egy rossz szám, körülbelül a hatodik legnagyobb delegációjuk lehet a néppárti frakcióban. Ez szerintem komoly sztori lesz.

Ami a magyar eredményeket illeti, a Fidesz támogatottsága jelentősen, 52,6-ról 44,8 százalékra gyengült 2019-hez képest, a baloldali-liberális ellenzék még jelentősebben visszaesett, miközben az alig pár hónapos Tisza Párt rögtön 29,6 százalékot ért el. Mi ennek az üzenete? Mi történt valójában?

Nem vagyok belpolitikai elemző, de úgy látom, hogy kristálytiszta programot nem tett le a Tisza az asztalra. Ugyanakkor az új pártok esetében a többi európai országban is a reményre, a változásra szavaznak az emberek, illetve klasszikus protesztszavazás történik.

Magyar Péter személyiségén kívül más érvek nem nagyon szerepeltek az asztalon – az emberek inkább arra szavaztak, hogy mit nem akarnak. Ebbe az irányba ment el az európai demokráciák nagyobb része az elmúlt 10-15 évben. Ezt a jelenséget más oldalról nézve populizmusnak hívjuk, tehát protesztszavazókról van szó. Az AfD esetében is azt mutatják a felmérések, hogy szavazóik egyharmada-fele a nagypártokkal elégedetlen demokrata.

Ez azt is jelenti, hogy ezeknek a pártoknak iszonyatosan nehéz egybetartani a saját táborukat, hiszen az ideológiailag nem egységes, hanem valami ellen van.

Ez pedig a viszonyok változásával könnyebben változhat. Ez a Tisza Pártnál is nagy kérdés lehet. Ugyanakkor az a tény, hogy rögtön hét képviselővel lehetnek jelen az EP-ben, komoly lehetőség a számukra.