3p

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint az Egyesült Államok akarja működésképtelenné tenni a Török Áramlat gázvezetéket.

Az Egyesült Államok működésképtelenné akarja tenni a Török Áramlat gázvezetéket – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter keddi moszkvai évértékelő sajtótájékoztatóján.

„Nagyon erős az a meggyőződésem, hogy az Egyesült Államoknak semmilyen területen sincs szüksége versenytársra, kezdve az energiaszektorral, amelyben habozás nélkül engedélyt ad az Európai Unió energetikai jólétének alapjait leromboló terrorcselekmények végrehajtására, és amelyben arra ösztökélik ukrán ügyfeleiket, hogy az Északi Áramlat után még a Török Áramlatot is tegyék működésképtelenné” – mondta a tárcavezető.

Az Északi Áramlatot 2022-ben robbantották fel
Az Északi Áramlatot 2022-ben robbantották fel
Fotó: EPA/SWEDISH COAST GUARD

Az orosz védelmi minisztérium kedden közölte, hogy január 11-én kilenc ukrán drón próbálta megtámadni a Gaj-Kodzor községben lévő, a Török Áramlatot ellátó Russzkaja kompresszorállomást. A tárca szerint az összes drónt lelőtték, az egyiknek a roncsai kisebb kárt okoztak a gázmérőállomás épületében és berendezéseiben. Személyi sérülés nem történt.

Lavrov a sajtótájékoztatón bírálta a távozó demokrata amerikai kormányzatot, amelynek tagjai, mint mondta, nem tudják „végigülni a választások és a beiktatás közötti három hónapot” anélkül, hogy munkája elkezdése előtt „ne ártsanak” a hivatalba lépő vezetésnek. Emlékeztetett arra, hogy Barack Obama volt elnök is így tett, amikor három héttel Donald Trump előző hatalomátvétele előtt „kirúgott 120 orosz diplomáciai alkalmazottat” az Egyesült Államokból.

„Amikor már nem választottak meg téged és a csapatodat, amely olyannak látja Amerikát, amilyennek az amerikaiak többsége nem támogatta, nos, tisztán etikai szempontból, nemcsak politikai, hanem emberi tisztességből is, üld ki ezt a valahonnan a választás és a beiktatás közé került három hónapot. Ülj és vedd észre, hogy az emberek más politikát akarnak” – nyilatkozott Lavrov.

A miniszter így kommentálta azt az amerikai követelést, hogy Szerbia csökkentse nullára az orosz Gazprom és a Gazprom Nyefty részesedését a Szerbiai Kőolajipari Vállalatban (NIS). Washington indoklása szerint Belgrád csak így kerülheti el, hogy kockáztassa a két ország közötti stratégiai együttműködést.

Elmondta, hogy egyelőre nem érkezett javaslat Donald Trump megválasztott amerikai államfő csapatától egy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tartandó találkozóra.

„Várni fogjuk a konkrét kezdeményezéseket. Putyin elnök többször kijelentette, hogy kész találkozni, de egyelőre nem volt javaslat” – mondta. Közölte, hogy Oroszország a beiktatását követően fogja tanulmányozni Trump megválasztott amerikai elnök Ukrajnára vonatkozó végleges álláspontját. Megjegyezte, hogy a kaliforniai tűzvész több mint 150 milliárd dolláros kárt okozott, ami több, mint amennyit az Egyesült Államok Ukrajnába „pumpált”.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Súlyos döntést hoztak Washingtonban – ez nagyon sok embernek fájni fog a világon
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:31
Az amerikai képviselőház éles politikai viták után péntek hajnalban elfogadta a külföldi segélyprogramok és médiatámogatások összesen 9 milliárd dolláros csökkentéséről szóló törvényt.
Nemzetközi Telefonált Zelenszkij – újabb francia szupergépeket kaphat Ukrajna
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 17:31
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közösségi oldalain nyilvánosságra hozta, hogy pénteken telefonon beszélt Emmanuel Macron francia elnökkel.  
Nemzetközi Megint lecsaptak az orosz drónok Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 17:07
Az orosz hadsereg dróntámadást hajtott végre péntek reggel, az éjszakai csapás után a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszk megyében lévő Kamjanszke járás ellen, egy férfi és egy nő életét vesztette, 11 ember pedig megsérült – közölte Szerhij Liszak, a régió kormányzója a Telegramon.
Nemzetközi Ki nem találná, melyik európai országban a legzsúfoltabbak a börtönök
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 15:31
Továbbra is növekvő túlzsúfoltság jellemzi az európai börtönöket, ami a tagországok egyharmadában komoly kihívást jelent – közölte az Európa Tanács pénteken.
Nemzetközi Illegális bevándorlás: szigorít az EU a schengeni határokon
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 14:46
Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta a schengeni külső határellenőrzés szigorítását és felgyorsítását lehetővé tevő úgynevezett digitális regisztrációs határigazgatási rendszer (EES) fokozatos elindítását hat hónapon belül – közölte az uniós tanács pénteken.
Nemzetközi Belgium is bekeményít a bevándorlókkal szemben
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 13:31
A belga szövetségi parlament csütörtök éjszaka elfogadta a családegyesítési szabályokat szigorító migrációs jogszabályt is, amelyet Anneleen Van Bossuyt menekültügyi és migrációs miniszter terjesztett elő.
Nemzetközi Izrael több helyen a földig rombolja, ami Gázából megmaradt
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:13
Izrael több ezer épületet rombolt le Gázában, mióta márciusban kilépett a Hamásszal kötött tűzszünetből, és az elmúlt hetekben egész városokat és külvárosokat – amelyek egykor több tízezer embernek adtak otthont – rombolt le.
Nemzetközi Megvan az oroszokkal szembeni 18. uniós szankciós csomag – az Orbán-kormány sem vétózott
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:40
Az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő szerint ez az eddigi egyik legszigorúbb retorzió.
Nemzetközi 16 éves választási korhatár: kitaposott utat követnének a britek – kedvet kaphat a Fidesz is?
Kormos Olga | 2025. július 18. 10:12
A brit kormány 16 évre csökkentené a választási korhatárt. Európában ez lenne a hatodik ország, ahol a fiatal szavazóknak nagyobb jogosítványt adnának. 
Nemzetközi Nagyon kiakadt az Orbán-kormányra a lengyel külügyminiszter
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 07:05
Radoslaw Sikorski szerint Magyarország barátságtalan cselekedet hajtott végre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG