3p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Magyarország is aláírta a svájci békecsúcs zárónyilatkozatát, Oroszország közben újabb település elfoglalását jelentette be, egy orosz katona pedig mészárszékről beszél. Összefoglaló.

  • Elfoglalta az orosz hadsereg a Zaporizzsja megyében lévő Zahirne települést a hétvégén, miközben hatból öt frontszakaszon előrenyomult Ukrajnában, és 11 ukrán ellenrohamot vert vissza - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium. A moszkvai katonai tárca szerint az ukrán hadseregnek több mint 1700 katonája esett el vagy sebesült meg súlyosan a harci érintkezési vonal mentén. A minisztérium a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említett egyebek mellett három lőszerraktárt, három harckocsit - köztük egy német Leopardot-, kilenc páncélozott harcjárművet, egy brit Braveheart és egy lengyel Krab önjáró, valamint egy-egy amerikai M777-es és M198-as vontatott tarackot, továbbá tíz drónt.
  • A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek vasárnap ukrán tüzérségi és dróntámadást. 
  • Több mint 90 ország vett részt az Ukrajna békéjéről szóló svájci csúcstalálkozón a hétvégén, és a túlnyomó többségük (80 ország és 4 nemzetközi szervezet) aláírta a zárónyilatkozatot, amelynek fókuszába Ukrajna területi integritása, élelmezésbiztonság és nukleáris biztonság valamint teljeskörű fogolycsere került. Magyarország is ott van az aláírók között:

  • Mivel Magyarország nyitva tartotta a kommunikációs csatornákat Oroszországgal, a béke és további emberéletek megóvása érdekében készen áll a közvetítésre Oroszország felé - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a svájci békekonferencián.
  • Egy orosz katona egy videóban arról beszél, hogy országa hadserege súlyos veszteségeket szenved a Harkivban zajló offenzívában. Anton Andrejev, az 1009. ezred ötödik századának katonája komor képet festett az offenzíváról. Elmondása szerint egységét megtizedelték, 100 katonából mindössze 12 maradt életben, mivel állandó ukrán tűz és dróntáadások érik őket Vovcsanszkban, az orosz előrenyomulás egyik fő célpontjában. "Egyszerűen ledarálnak minket, mint a húst. Géppuskatűz, dróntámadások alá küldenek minket fényes nappal. A parancsnokok pedig csak azt kiabálják, hogy 'előre, előre'" - mondta Andrejev egy videóüzenetben, melyet a The Guardian idéz.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Hatottak a bombák? Irán már tárgyalna
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 09:04
De biztosítékokat kérnek cserébe.
Nemzetközi Hátborzongató dolgok történhettek az Air India gépének pilótafülkéjében
Litván Dániel | 2025. július 13. 06:11
A Boeingnél ünnepelhetnek a katasztrófáról készült előzetes jelentés láttán. De mi játszódhatott le a végzetes másodpercekben a pilótafülkében?
Nemzetközi Háborús vészhelyzet: az EU már a készletek felhalmozásán dolgozik
Kormos Olga | 2025. július 12. 17:04
Az Európai Bizottság ismertette stratégiáját, amelyben vészhelyzet esetére gyógyszereket, generátorokat és nyersanyagokat tárolna.
Nemzetközi A Gatwick repülőtéren leszállt az első elektromos járat
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 15:23
Ezen a héten landolt az első elektromos járat a Gatwick repülőtéren.
Nemzetközi Katonai szakértő: Észak-Korea invázióra készülhet Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 14:45
Michael Clarke katonai elemző professzor szerint a világ nem hagyhatja szó nélkül Észak-Korea egyre bővülő kapcsolatát Oroszországgal.
Nemzetközi Tömeges ólommérgezés egy kínai óvodában
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 13:17
A legtöbb család a nagyobb városokban keres kezelést, miután egy helyi kórházban végzett tesztek sokkal alacsonyabb eredményeket mutattak, mint más intézményekben.
Nemzetközi Kudarc szélére kerültek a gázai tűzszüneti tárgyalások
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 10:21
Állítólag Izrael és a Hamász között megakadtak a tárgyalások. 
Nemzetközi Riasztó betegségben halt meg egy ember az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 10:01
Tüdőpestisben meghalt egy ember egy észak-arizoniai kórház sürgősségi osztályán – közölték a helyi egészségügyi hatóságok.
Nemzetközi Egyre rosszabb bőrben van az orosz gazdaság
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 09:37
Oroszország külkereskedelmi többlete májusában 8,7 milliárd dollár volt, kisebb az egy évvel korábbi 12,1 milliárd dollárnál – áll az orosz jegybank jelentésében.
Nemzetközi Zelenszkij: az Egyesült Államok újraindítja fegyverszállítmányait
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 09:02
Folytatódik a fegyverszállítás Ukrajna részére, újabb szankciók jöhetnek Oroszország ellen – jelentette be Zelenszkij.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG