A Közel-Kelet a totális háború szélén táncol, miután Izrael agresszív választ adna a 12 gyermek halálával járó múlt szombati rakétacsapásra a Golán-fennsíkon. Az Egyesült Államok, Németország, Nagy-Britannia és Franciaország hétfőn utazási figyelmeztetést adtak ki állampolgáraiknak, felszólítva őket, hogy azonnal hagyják el Libanont, vagy kerüljék az oda utazást, mivel a konfliktus veszélye egyre nagyobb.
Az esetleges regionális konfliktus komolyan érintené Peking és Moszkva térségbeli érdekeltségeit is.
A kínai behatolás
Kína gazdasági és politikai szerepvállalása a Közel-Keleten megugrott az elmúlt évtizedben, különösen az Arab Tavaszt követően és az Egyesült Államoknak a régióból való kivonulásával párhuzamosan. A 2013-ban indított kínai Övezet és Út kezdeményezés (BRI) jelentősen növelte Kína szerepvállalását a régióban, és 2016 óta Peking az elsődleges külföldi befektető lett.
Fotó: Depositphotos
Peking kezdetben az energiaágazat kereskedelmére és beruházásaira összpontosított, de aztán regionális szerepvállalásának hatókörét kiterjesztette az infrastruktúrára, a technológiailag fejlett intelligens városok projektjeire, az innovációs központokra és az 5G mobilhálózatokra.
Ahogy Peking gazdasági súlya nőtt a Közel-Keleten, úgy nőtt a regionális hatalmak elismerése is Kína stratégiai értékéről.
A közel-keleti vezetők, akik egyre inkább kiábrándultak az Egyesült Államok politikájából - beleértve Irak 2003-as invázióját, az Arab Tavasz 2011-es támogatását, az Afganisztánból való elsietett kivonulást és az Iránnal folytatott nukleáris tárgyalásokból való kivonulást -, Kína mint potenciálisan megbízhatóbb partner felé fordultak.
Különösen az Öböl-menti Együttműködési Tanács (GCC) országai számára a Kínával való kapcsolat egyre inkább stratégiai jellegűvé vált. Kína képessége és hajlandósága a regionális szereplőkkel való együttműködésre - anélkül, hogy politikai vagy emberi jogi eszméket erőltetne rájuk -, összhangban van a közel-keleti vezetők elképzeléseivel. Ez a stratégiai megközelítés a regionális kapcsolatok és pozíciók átrendeződésére utal, amelyben Kína kulcsfontosságú gazdasági és fejlesztési partnerként egyre nagyobb szerepet kap.
Kína kereskedelme a hat tagú GCC-országokkal drasztikusan megugrott: a 2000. évi 10 milliárd dollárról 2021-re több, mint 230 milliárd dollárra nőtt, ami tovább növeli a nyugati befolyás csökkenését a régióban. Kína növekvő érdeklődése a technológia iránt és a technológiai autonómiára való törekvése szintén jelentősen befolyásolta a Közel-Kelettel való kapcsolatát.
A katonai együttműködés
Ezen túlmenően Kína fokozatosan halad előre a közel-keleti katonai felszerelések piacán is.
Mivel az USA nem hajlandó eladni legújabb fegyverhordozó drónjait egyes országoknak olyan konfliktusok miatt, mint a jemeni háború, az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia és mások Kínához fordultak alternatívákért. Az olyan események, mint az Egyesült Arab Emírségeknek az Egyesült Államokkal az F-35-ösről szóló tárgyalások felfüggesztése, valamint a kínai kiképzőgépekre vonatkozó későbbi megrendelések, hangsúlyozzák Kína növekvő befolyását a régió védelmi ágazatában. Azon jelentések, amelyek szerint Rijád ballisztikus rakétákat fejleszt kínai segítséggel, tovább illusztrálják ezt a fejlődő dinamikát.
Egy geopolitikai tényező, amely befolyásolta Kína közel-keleti megközelítését, Oroszország ukrajnai inváziója volt. A lehetséges nyugati gazdasági szankciókkal kapcsolatos aggodalmak és az USA közel-keleti partnereinek az orosz-ukrán konfliktussal szembeni ambivalens hozzáállása arra ösztönözte Kínát, hogy kiterjessze valutájának használatát az olajban gazdag Öböl-országokkal folytatott tranzakciókban. Például az Egyesült Arab Emírségekkel és Szaúd-Arábiával a digitális jüan-tranzakciók terén folytatott együttműködés, valamint az olyan nemzetközi tranzakciós platformok, mint az mBridge elindítása jól mutatja Kína arra irányuló erőfeszítéseit, hogy elmélyítse gazdasági kapcsolatait a régióban.
Diplomáciai téren Kína a Szaúd-Arábia és Irán közötti 2023. márciusi diplomáciai áttöréshez nyújtott kiemelkedő tevékenysége példázza a közel-keleti politikai szerepvállalás kiterjesztésére irányuló erőfeszítéseit. A közeledés nemcsak Kína növekvő diplomáciai súlyára mutatott rá, hanem hangsúlyozta szélesebb körű stratégiai érdekeit is a Közel-Keleten, beleértve az energiaellátás biztosítását és az olyan kínai globális kezdeményezések előmozdítását, mint a BRI, a Digitális Selyemút és a Globális Biztonsági Kezdeményezés.
Kína válasza a gázai háborúra
Peking számára az izraeli-palesztin konfliktus kevésbé a palesztinokról vagy az izraeliekről szól, sokkal inkább saját helyzetéről a régióban, az arab országokkal, Iránnal és a Globális Déllel kapcsolatos érdekeiről, valamint az Egyesült Államokkal kapcsolatos stratégiai helyzetéről.
A közelmúltban, és különösen a gázai háború idején Kína az Egyesült Államokkal folytatott szuperhatalmi versenyében eszközként használta fel a konfliktust.
Kína arra használja fel a konfliktust, hogy lejárassa az Egyesült Államokat, miközben saját pozícióját erősíti. Kína fontos célja az is, hogy arab és muszlim támogatást szerezzen a Hszincsiangban folytatott politikájához, miközben képmutatónak minősíti a Peking emberi jogi politikáját ért nyugati és különösen amerikai kritikákat. Így Kína stratégiája a gázai háború alatt végig az arab világ érdekeihez való igazodás, miközben megkülönbözteti álláspontját az Egyesült Államokétól.
Kína döntése, miszerint a Fatah és a Hamász közötti palesztin megbékélési tárgyalások házigazdája lesz idén áprilisban és júliusban, kevésbé a palesztin egység előmozdítására irányult, hanem inkább arra, hogy politikai szereplőként és - feltételezhetően - közvetítőként jelenjen meg a Közel-Keleten.
Bár mindkét fél pártatlan közvetítőként tekinthet Kínára, Peking nem rendelkezik a szükséges szakértelemmel, mély kapcsolatokkal és befolyással ahhoz, hogy aktívan közvetítsen közöttük. A tárgyalások megtartásával Kína arra törekszik, hogy csatlakozzon azokhoz az arab nemzetekhez, amelyek a palesztin egységet alapvető fontosságúnak tartják a palesztin állam felé való közeledéshez és a stabil Közel-Kelet elérésének kulcsához.
A legújabb közvélemény-kutatási adatok azt mutatják, hogy Kína megközelítését az arab közvélemény pozitívan fogadta az Egyesült Államokkal szembeni növekvő kritika közepette.
Az egyiptomi, iraki, tunéziai és törökországi válaszadók kedvezőbben ítélik meg Hszi Csin-pinget és Vlagyimir Putyint, mint Joe Bident: az adatok szerint Hszi Csin-ping 33,8 százalékos, míg Biden 21,7 százalékos támogatottságot élvez.
Előre tekintve, bár Kína közel-keleti stratégiai manőverei a közvélemény támogatását élvezik és kihívást jelentenek az Egyesült Államok számára, hosszú távú hatásuk továbbra is bizonytalan. A régió összetett dinamikája és az USA politikai és katonai hatalmának kritikus szerepe arra utal, hogy Kína befolyása jelentős korlátokba ütközhet. Ahogy a geopolitikai helyzet alakul, és a régió egyre fontosabbá válik, a kínai ambíciók és az amerikai válaszok közötti kölcsönhatás továbbra is alakítani fogja a Közel-Kelet jövőjét.
Moszkva játszmája
Július 24-én Bassár el-Aszad szíriai diktátort Moszkvába hívták egy titkos találkozóra Putyin elnökkel, ugyanazon a napon, amikor Netanjahu miniszterelnök az amerikai kongresszus együttes ülésén felszólalt. A látogatást csak másnap jelentették be, amikor el-Aszad már Damaszkuszban tartózkodott, ami aligha volt véletlen.
Oroszország kapacitása az el-Aszad-rezsim támogatására és ellenőrzésére egyre csökken, miközben Szíria a szintetikus amfetamin, a Captagon (fenetillin) előállítására és exportjára szakosodott narkó-állammá mutálódott. A katonai beavatkozás, amely korábban az orosz hatalom kivetítésének fő eszköze volt, egyre nehezebben tartható fenn, mivel a Fekete-tengeri Flotta az ukrán csapások miatt meggyengült, és mozgása blokkolva van a szorosok török lezárása miatt.
Kína diplomáciai közvetítése a Hamász, a Fatah és számos más palesztin frakció közötti megállapodás megkötésében az orosz intrikák újabb hullámát váltotta ki a térségben. Moszkva már korábban is megpróbált előmozdítani egy ilyen megállapodást, és meglepődött azon, hogy Peking anélkül érte el ezt a sikert, hogy ápolta volna kapcsolatait a különböző meggyőződésű palesztin csoportosulásokkal, köztük a Hamásszal.
Csökkenő befolyás
A legvalószínűbb magyarázat erre a pénz, és míg Oroszország folyamatosan új hitelkereteket nyit ügyfelei és baráti államai - köztük Irán számára -, addig Kína pénztára sokkal kevésbé korlátozott.
A közel-keleti orosz tevékenységekkel az a probléma, hogy a túlzó Amerika-ellenesség és az Izraellel szembeni újonnan megerősödött kritika a közmondásos „arab utca” számára vonzó lehet, de a pragmatikus és önző elit számára sokkal kevésbé. Putyin megvetéssel tekint az elégedetlenkedő tömegekre, és fél a hirtelen haragkitöréseiktől. Ugyanakkor igyekszik tiszteletet szerezni az uralkodóktól, akik kiválóan el tudják rejteni valódi érzéseiket és szándékaikat a demonstratív tiszteletadás mögé.
Pontosan tudják, hogy Oroszország hangzatos beszédét nem támogatja a htalom kivetítési képessége, amelyet az utánpótlás és az erőforrások hiánya csökkent. Erre még inkább rávilágított a múlt hétvégén Mali északi részén egy Wagner zsoldosokból álló hadoszlop megsemmisítése.
Nem kérnek a rendbontásból
Oroszország az USA által uralt világrend lebontásáért folytatott küzdelem bajnokaként igyekszik feltüntetni magát, de az alternatíva nem csak homályos, hanem veszélyes is. Oroszország Ukrajna elleni brutális agressziója bizonyítja, hogy a többpólusú világról alkotott elképzelésében benne rejlik az erőszakos rendbontásra való hajlam.
Sok közel-keleti uralkodó inkább biztonságos távolságot tart az európai háborútól, de tudják, hogy az agresszió legyőzése - ahogyan azt 1991-ben Kuvaitban tették - az egyetlen módja annak, hogy kordában tartsák az instabilitást a konfliktusokban gazdag régiójukban.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
A sorkatonaságtól 2011-ben búcsúzott el Szerbia, de lehet, hogy csak ideiglenesen. 
