Moszkvában minden évben egyre pompásabban ünneplik a már szent ünneppé nyilvánított május 9-ét, a Győzelem Napját. A diákok katonának öltöznek, harci dalokat tanulnak és hetek óta gyakorolják a menetelést. Minden moszkvai üzletben van legalább egy plakát a 80. évforduló ünnepléséhez, a volgográdi A Szülőföld Hív logójával, amely az ellenség felé feszíti óriási kardját. Néha egész kirakatokat borítanak be narancssárga és fekete, a nagyhatalmi hazaszeretet jelképévé vált Szent György Szalag színei.
Manipulált ünnep
Vlagyimir Putyin elnök a fasizmus elleni győztes harc folytatásának nyilvánította Oroszország Ukrajna elleni háborúját. A háború sok ellenzője – akik mindenesetre a szenvedésekre és az áldozatok millióira való elmélkedő emlékezést részesítik előnyben a győzelem harcias túlzása helyett –ezt a világháborús halottak emlékének megsértéseként értékelik.
De ez erőteljes ideológiai üzenetet ad a rezsimnek, és azt sugallja, hogy a társadalom egységes a Kreml háborús politikája mögött. Az 1945-ös győzelemről való megemlékezés valóban társadalmi összekötő kapocs, a „különleges hadművelet” viszont inkább megosztó erő.
Fotó: Youtube / Firstpost élő közvetítés
Fekete folt 1939-ben
A putyini rezsim Oroszországot a második világháború hősének beállítva kihagy számos kellemetlen történelmi tényt, és rutinszerűen a „Nagy Honvédő Háború” eufemizmust alkalmazza, hogy kizárólag az 1941 utáni időszakra összpontosítson.
Márpedig a háború nem Németország Szovjetunió elleni támadásával kezdődött, hanem azzal, hogy 1939. szeptember 1-jén náci inváziót indított Nyugat-Lengyelország ellen, amelyet a szovjetek az 1939-es Molotov-Ribbentrop-paktum értelmében engedélyeztek.
A náci Németország és a Szovjetunió közötti megnemtámadási egyezmény egy titkos megállapodást tartalmazott Kelet-Európa felosztásáról a két ország között, a balti államokat és Kelet-Lengyelországot a Szovjetuniónak adva, amelyet a szovjetek 1939. szeptember 17-én, mindössze 16 nappal a náci nyugat-lengyelországi invázió után szálltak meg.
A számítás nem működik
A véres ukrajnai háború zavaró fejleményeinek kizárása érdekében Putyin a múlt héten egyoldalúan háromnapos tűzszünetet hirdetett május 8. és 10. között, remélve, hogy Kijev is csatlakozik. Putyin azon tervét, hogy szüneteltesse a háborút a nagyszerű ünnepségek érdekében, Zelenszkij ukrán elnök azonban meghiúsította, óva intve a moszkvai támadásoktól. A biztonsági probléma beárnyékolja a külföldi vendégek fogadását is, akik a dróntámadások miatt nem biztos, hogy a tervek szerint szállhatnak le.
A Kreml büszke arra, hogy holnap a tervek szerint 29 ország állami vendégei ülnek Putyinnal a Vörös téren a lelátón. Köztük van a legtöbb posztszovjet közép-ázsiai és kaukázusi állam állam- vagy kormányfője, Hszi Csin-ping kínai állam- és pártfő, valamint számos latin-amerikai, afrikai és ázsiai államfő, akiknek nincs komoly kapcsolata az eseménnyel. Az EU-ból Robert Fico szlovák miniszterelnök tervezi az utazást.
A vendéglista azt hivatott megmutatni, hogy Oroszország a nyugati törekvésekkel ellentétben nem elszigetelt.
Változó orosz retorika
Fontos kiemelni, hogy az orosz állami retorika megváltozott Trump elnök újbóli megválasztása óta. A tisztviselők és propagandisták hirtelen már nem beszélnek az Egyesült Államokról, mint a világ minden rosszának kiváltó okáról.
Most azon van a hangsúly, ami közös bennük, amihez az 1945-ös győzelem ismét sikeres mintaként szolgál. Európát és az „eurofasizmust” viszont közös orosz-amerikai ellenségként tüntetik fel, amelyről az orosz külföldi hírszerző szolgálat pár napja írt egy terjedelmes röpiratot. Ez a szélsőség állítólag többek között az állítólagos kijevi „náci rezsim” támogatásában nyilvánul meg.
Összemosni az ukrajnai agresszióval
2022 óta a Győzelem Napja Oroszországban egy átpolitizált látványosság, amely a militarizmust dicsőíti, és Oroszország Ukrajna elleni háborújának támogatását követeli az Oroszország iránti lojalitás követelményeként.
Ennek a torzulásnak a központi eleme, hogy a Kreml a Győzelem Napját arra használja fel, hogy Ukrajna elleni invázióját a „fasizmus” elleni küzdelem folytatásaként fogalmazza meg.
Kijev számára azonban a második világháború emléke elválaszthatatlan a szovjet uralomtól, a kényszerű kollektivizálás, és a Sztálin rezsimje által véghezvitt tömeges éhínségtől Ukrajnában.
Tamara Eidelman orosz történész bizony teljes joggal bírálja azt, ahogyan Putyin egyenlőségjelet tesz a második világháború és az ukrajnai háború közé:
„Teljesen erkölcstelen a fiatalabb generáció elméjét hősiességről és önfeláldozásról szóló beszéddel megmérgezni, majd mindezt szentimentális közhelyekkel tetézni arról, hogy »a mai különleges katonai műveletben részt vevő katonáink nagyapáik és dédapáik nagy hagyományait folytatják, becsülettel és bátran harcolnak az igazságért«. Nemcsak azért, mert ezzel elnézik a jelenlegi háborút, hanem azért is, mert az ilyen beszédek bemocskolják azoknak az emlékét, akik valóban hősiesen harcoltak a fasiszták ellen.”
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
