6p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Egy oknyomozó portál szerint az akkori egyik kormánypárt, a nemzeti liberálisok (PNL) fizetett az influenszereknek a TikTok kampányért, amit a párt szerint azonban meghekkeltek. Elindult a politikai lavina.

A hétvégén nyilvánosságra került dokumentumok szerint érdekes csavarral bővült az érvénytelenné nyilvánított romániai elnökválasztás botránya. Az elnökválasztás november 24-ei első fordulójának érvényesítését először az azt követő péntekről hétfőre halasztották, amikor érvényesnek deklarálták, de titkosszolgálati információk alapján a rákövetkező pénteken, december 6-án, amikor a december 8-ára kitűzött elnökválasztás második fordulója külföldön már elkezdődött, mégis érvénytelenné minősítették. Emiatt az egész elnökválasztást egy későbbi időpontban meg kell ismételni.

Ami a szélsőjobboldali elnökjelöltet, Călin Georgescut az első fordulóban — hatalmas meglepetésre — az élre röpítette, nagy mértékben a TikTokon folytatott kampánya volt, amely hihetetlen mértékben berobbant. Az eddigi információk alapján orosz befolyásolást sejtettek az ukrajnai háború és a NATO ellen fellépő szélsőséges jelölt győzelme mögött.

A TikTok már Románia zászlajára is felkerülhetne?
A TikTok már Románia zászlajára is felkerülhetne?
Fotó: Privátbankár

A nemzeti liberális párt fizetett

A Snoop oknyomozó portál értesülései szerint a román országos adóhatóság, az ANAF a napokban zárta le vizsgálatát, amely megerősítette, hogy a „Egyensúly és vertikalitás” kampányt a TikTokon az akkori kisebbik kormányerő a Nemzeti Liberális Párt (PNL) finanszírozta. Az információt egy, az ANAF vizsgálati eredményeit ismerő bizalmas forrás közölte, és azt később megerősítették a kampányt kivitelező Kensington Communication céggel folytatott megbeszélések és levelezések is – számolt be róla a Hotnews.ro.

Erről magyar nyelven a Maszol közölt írást, és a Politico is foglalkozott az üggyel.

A bevett kommunikációs cég

A PNL korábban is dolgozott a Kensington Communications céggel, amikor a pártelnök Nicolae Ciucă könyvét népszerűsítették. Most is hasonlóan járt el a cég.

A PNL által megbízott Kensington Communication mintegy 130 influenszerrel működött együtt a FameUp platformon keresztül. A cég állítása szerint azonban a kampány bizonyos elemeit, például a hashtageket, nem az ő jóváhagyásukkal változtatták meg. Példaként említik, hogy a cégük által javasolt „#echilibrusiseriozitate” (egyensúly és komolyság) hashtaget valaki „#echilibrusiverticalitate”-ra (egyensúly és feltörekvés) módosította, de az ő közreműködésük nélkül.

Amikor a Snoop megkérdezte, hogy miért használtak továbbra is a PNL-től származó pénzt, annak ellenére, hogy valaki módosította a kampányt, a cég nem adott választ.

A kommunikációs cég most a hatóságokhoz fordul. A Kensington Communication kijelentette: „Ha a kampányt egyik vagy másik jelölt javára klónozták vagy eltérítették, kérjük az illetékes szerveket, hogy ellenőrizzék és tegyék meg a szükséges jogi intézkedéseket.”

A kampány

  • Az „egyensúly és feltörekvés” hastag kampány teljes egészében Călin Georgescu népszerűsítésére készült – állapította meg a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) titkosítás alól feloldott dokumentumaiban, valamint a Szakértői Fórum nevű civil szervezet is hasonló eredményre jutott jelentésében.
  • A kampány 2,4 millió megtekintést ért el, és az influenszerek előre megírt, „copy-paste” forgatókönyv alapján mutatták be Călin Georgescut. Bár nem nevezték meg őt konkrétan, az általuk használt jellemzések Georgescu saját szavait tükrözték vissza – írja a Szakértői Fórum.
  • „Az egyensúly és feltörekvés kampány narratívája megegyezik az Orosz Föderáció által Ukrajnában folytatott Testvér a Testvérért kampányéval” – állítja a CSAT egyik minősített dokumentuma.

A Snoop elemzése szerint, amely a PNL által felkért cég által benyújtott dokumentumokon alapul, az influenszerek a PNL párt utasításai szerint jártak el.

A függetlenként indult szélsőjobboldali elnökjelölt Călin Georgescu az előtérben mosolyog
A függetlenként indult szélsőjobboldali elnökjelölt Călin Georgescu az előtérben mosolyog
Fotó: Facebook/Calin Georgescu

A TikTok irányelveinek megkerülése

A CSAT dokumentuma szerint az influenszereket külön kiképezték arra, hogyan kerüljék el a TikTok irányelveinek megsértését.

A dokumentumból az is kiderül, hogy a kampányt hivatalosan a szavazás fontosságára felhívó figyelemfelkeltő akciónak tüntették fel, ám valójában politikai célt szolgált: mégpedig Călin Georgescu népszerűsítését.

A CSAT dokumentumai nem említik konkrétan a Kensington Communication nevét, de a Snoop saját forrásai révén megerősítette, hogy a kampány a PNL pénzéből valósult meg.

Elindult a lavina

A romániai helyzet értékeléséhez Parászka Boróka erdélyi újságíró a következőket teszi hozzá Facebook-bejegyzésében:

„Bukarestben pedig most valami olyan játszma zajlik, amilyent eddig nem láttunk. Tudom, hogy már a választásokra is ezt mondtuk, de az igazán sokkoló ügyek most jönnek elő.

Tegnap (szombaton – a szerk.) a snoop.ro illetve a hotnews.ro portálok közzétettek egy tényfeltáró anyagot arról, hogy a Nemzeti Liberális Párt hogyan finanszírozta Călin Georgescu kampányát. Leírom mégegyszer: a Nemzeti Liberális Párt beszállt Călin Georgescu kampányának finanszírozásába.

Hagyom, hogy ezt emésszétek, két kiegészítő információt adok még hozzá:

1. Romániával kapcsolatban az a legelterjedtebb közhely, hogy nem az államnak van titkosszolgálata, hanem a titkosszolgálatnak állama. A szolgálatok fölötti kontroll – elvileg – a mindenkori elnök kezében összpontosul, vagyis most a nemzeti liberális párt elnökéből államelnökké előlépő Klaus Iohannisében. A hírszolgálatokat tavalyig Eduard Hellvig, a nemzeti liberális párt korábbi politikusa vezette. Eduard Hellvig két nappal a botrányos államelnökválasztás első fordulója után visszairatkozott a PNL-be.

2. A minden jel szerint román hírszerző szolgálatok által (is) sarokba szorított román szociáldemokrata párt (PSD) még hivatalban lévő miniszterelnöke, Marcel Ciolacu minden idők legbarátságosabb megbeszélését folytatta a Bukarestbe látogató Orbán Viktorral. Az a PSD, amely egészen a tegnapi pillanatig a lehető legkínosabban tartotta a távolságot az Orbán rezsimtől.

A lavina, ami Romániában elindult, most kezd igazán dagadni.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Alaszkában nem a hideg miatt rágják a körmüket az emberek
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 19:16
Rendkívül szoros a szenátorválasztás állása a korábban stabilan republikánus államban.
Nemzetközi Történelmi pofont kaptak Trumpék, de mire mennek ezzel a demokraták?
Litván Dániel | 2026. november 4. 11:02
Minden előzetes várakozást felülmúló győzelmet aratott a Demokrata Párt az amerikai félidős választásokon. De mi következik ebből?
Nemzetközi Muszlim szenátor is lesz az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:04
A demokrata Abdul El-Sayed legyőzte a Donald Trump amerikai elnök által támogatott Mike Rogers republikánus szenátorjelöltet a michigani szenátusi választáson.
Nemzetközi Elemző: az iráni háborúba buktak bele a republikánusok
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:54
Demkó Attila szerint a perzsa állam ellen indított háború okozta a republikánusok vereségét az amerikai félidős választásokon.
Nemzetközi Amerikai választások – történelmi tettet hajtott végre egy afroamerikai politikus
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:44
Wisconsin első afroamerikai kormányzójává választották David Crowley-t. 
Nemzetközi Amerikai választások – kíméletlen véleményt mondtak a demokraták
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:58
Donald Trump elnök növekvő népszerűtlenségével magyarázta a republikánusok szenátusi vereségét Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője az amerikai félidős választások után.  
Nemzetközi Egyszerre vétóval fenyeget és egyezkedne is Trump
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:03
Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal – jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott interjúja alapján.
Nemzetközi Mennybe mentek a demokraták? Így alakult át az amerikai törvényhozás egy éjszaka alatt
Kollár Dóra | 2026. november 4. 07:03
A félidős választás győztesei a demokraták.
Nemzetközi Beindult a választás utáni Trump-trollkodás
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:31
Donald Trump szerint elsöprő győzelmet arattak volna a republikánusok, ha ő is indul. 
Nemzetközi Nem csak egy pofon jutott Texasban a republikánusoknak
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:13
A kormányzó is demokrata lesz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG