7p

Mik a legfontosabb aktualitások az ESG és a fenntarthatóság terén?
Mit hoz az EU Omnibus csomagja?
Merre tart a szabályozás? Mik az MNB ajánlásai, elvárásai?
Hogyan birkóznak meg az ESG jelentette kihívásokkal a vállalatok a gyakorlatban?

Klasszis Talks & Wine Fenntarthatóság2025. február 26. Budapest

Részletek és jelentkezés >>

Ha nem is direktben, de a vele készült interjúban rá is kitér Soros György fia.

2022 decemberében a most 39 éves Soros Alex vette át az apja által létrehozott Nyílt Társadalom Alapítvány (angol rövidítéssel: OSF) vezetését. Míg apját, a most 94 éves Soros Györgyöt világszerte csodálják a progresszívek, addig a jobboldal egy globális összeesküvés fejeként becsmérli – némi antiszemita felhanggal fűszerezve, írja a Financial Times.

A cikk szerint Alex Soros és édesapja a baloldal meghatározó alakjai Amerikában. Kamala Harris kampányának legnagyobb adományozói közé tartoztak; több mint 85 millió dollárt támogatták a 2024-es választási ciklusát.

Egyesek szerint Alex Soros a liberálisok Elon Muskja, de ez szerinte tévedés, mondván, ő nem várt hálát Harris támogatásáért.

Alex szerint a megélhetési költségek, és a változó médiakörnyezet volt az, ami kudarcra ítélte a demokraták Fehér Házért való harcát. Úgy véli, Harris a „lehetősége szerinti legjobb kampányt” folytatta, mégsem járt sikerrel.

Január 4-én Joe Bidentől Alex Soros vette át édesapja Elnöki Szabadság-érdemrendjét
Január 4-én Joe Bidentől Alex Soros vette át édesapja Elnöki Szabadság-érdemrendjét
Fotó: Facebook

A cikkíró elmagyarázza, hogy több mint egy évtizeddel ezelőtt úgy tűnt, idősebb féltestvére, Jonathan nagyobb eséllyel lesz Soros György utódja. Alex, az öt testvér egyike azonban azt mondja, őt  mindig is különleges kötelék fűzte az apjához, akit évekig elkísért külföldi útjaira, ahol jegyzeteket készített a külföldi vezetőkkel való találkozókon. Amikor apja már nem utazott Amerikán túlra, Alex képviselte. „Ellentétben a többi testvéremmel, ez egy olyan kapcsolat volt, amely során sok mindent elmondott nekem” – mesél viszonyukról Alex.

Ma ő vezeti az alapítványt, és az egyetlen családtag a Soros Fund Management befektetési bizottságában, amely kezeli a családi pénzeket és irányítja az alapítványi alapokat kezelő befektetési társaságot. Az külön érdekesség, hogy a fedezeti alap öregdiákjai közé tartozik az a Scott Bessent, akit Donald Trump pénzügyminiszternek jelölt – a Wall Street-i hedge fund menedzser és milliárdos pedig Soros György munkatársa volt. Alex azt mondja, nem ismeri jól Bessent, de nem lepődik meg a választáson, mert Trumpnak egyfajta speciális kapcsolata van az apjával és más New York-i gazdag családokkal, mivel tagja akart lenni ennek a klubnak – vagy csak ott „körbenézni”. 

Létszámleépítés az alapítványnál

Alex egyébként a közösségi média lelkes felhasználója, gyakran tesz közzé politikai gondolatokat és híreket a világ vezetőivel folytatott találkozóiról, de ritkán ad interjút. A családi alapítvány irányításának átvétele óta hatalmas létszámleépítéssel kellett szembenéznie. Ez a szervezeten belül, illetve a régi európai ösztöndíjasok körében is elégedetlenségét eredményezett, s az a vád is elhangzott, hogy Soros fiaiból hiányzik apja Európa iránti elkötelezettsége, amire Alex Soros úgy reagált, hogy „Hülyeség!”

2017-re az OSF létszáma 1700 főre duzzadt, most 500 körül mozog.

A Nyílt Társadalom Alapítvány szerint az összes adomány továbbra is körülbelül évi 1,2 milliárd dollár. Alex Soros ragaszkodik ahhoz, hogy elkötelezett európai, rámutatva az OSF bővülő ukrajnai munkájára. Ám mióta átvette a vezetést, az alapítvány inkább az éghajlatváltozásra és a zöld munkahelyekre összpontosít, miközben azért növelte az Egyesült Államokban a polgárjogi csoportokra szánt kiadásokat is, amelyek olyan témákkal foglalkoznak, mint a bevándorlás, a szavazati jog és a politikai egyenlőtlenség.

Alex szerint azért van értelme az Egyesült Államokra összpontosítaniuk, mert ebben az időszakban az igazságosságért és a polgári jogokért folytatott küzdelem igen sürgető.

„Apám inkább azzal foglalkozott, hogyan lehet a zárt társadalmakat nyitottá tenni, nekem pedig az alapítványon belül az a feladatom, hogy miképpen lehet belülről megújítani a nyitott társadalmakat.”

Veszélyben a liberális rend

Véleménye szerint az OSF által régóta támogatott liberális rend veszélyben van, és soha nem látott kihívás elé állítja a nacionalista populista erők növekvő ereje.

„Amikor Trump először nyert, úgy éreztem, hogy a neveltetésem felkészített az ilyen helyzetekre” – emlékszik vissza, bevallva, hogy átélt néhány ritka, történelminek érzett pillanatot, mint például Barack Obama megválasztása, ami miatt egyesek azt gondolták, Amerikában a rasszizmus elleni harcot megnyerték.

„Jelenleg reflektív, egyfajta agnosztikus üzemmmódban vagyok. A Trumppal járó változás dinamikus folyamat, amelyre figyelni kell. De tudnunk kell, mivel állunk szemben. A zaklató emberek ellen harcolsz és hátrálsz. . . Remélem, Marxnak és Hegelnek igaza lesz, hogy először jön a tragédia, aztán a bohózat. De attól tartok, hogy most fordítva fog történni: Trump ciklusának első részét fogjuk bohózatnak látni, ami nagyon rossz és tragikus következménnyel jár sok ember számára.”

Elon Musk is beleszállt az apjába

Az OSF mindenesetre hozzászokott a nyomásgyakorláshoz, az állami tiltásokhoz és a könyörtelen támadásokhoz. A Financial Times cikkírója szerint Orbán Viktor, a Trump által nyíltan csodált magyar miniszterelnök egyszer egy olyan összeesküvés-elméletre alapozva folytatott választási kampányt, amely azt állította, hogy Soros György az Európai Unió migránsokkal való elárasztására törekszik. A Trump-elnökség egy további összeesküvésre hajlamos elemet is hordoz: Elon Musk, aki előszeretettel trollkodja Soros Györgyöt, egy szupergonosz erőhöz hasonlította, amikor az X-en azt állította, hogy „utálja az emberiséget”.

Bár Trump novemberi újraválasztása után egy lehetséges Musk-Soros fegyverszünetre utaló jel merült fel: miután Alex Soros közzétette, hogy Trump nem a népszavazásnak köszönheti a mandátumát, Musk kijelentette, hogy kíváncsi lenne Alex Soros céljainak megismerésére és megértésére. „Nyitott voltam egy találkozóra, nyitni próbáltam felé, de nem válaszolt a megkeresésemre. Szerintem sokkal jobban érdekli a trollkodás, mint a találkozás” – mondta erről.

Figyeli, mi történik Ukrajnában

Alex Soros a lapnak beszélt még az Ukrajna iránti szenvedélyéről, amely a közösségi médiás bejegyzéseiben is megnyilvánul. Ebből kiderül, hogy szoros a kapcsolata Andrij Jermakkal, Volodimir Zelenszkij elnöki irodájának vezetőjével, aki vitathatatlanul Ukrajna második embere.

Arra a kérdésre, hogy egyszer lenne-e politikus, vagy akár indulna-e az elnöki pozícióért, azt válaszolta, nem zár ki semmit, de nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy jelenleg mennyire nincs még csak a közelében sem.

Soros György fia abban is kételkedik, hogy Trump képes lenne-e véget vetni Oroszország ukrajnai háborújának. Mint fogalmazott: „Putyin nem akar Trump idiótája lenni. Korruptnak gondoljuk Oroszországot, és az is, de Putyin bátorsága a hódításban rejlik.” Nincsenek reményei a Közel-Kelet kapcsán sem, ahol a Soros család elkötelezett a béke mellett, finanszírozza az izraeli és palesztin jogvédő csoportokat, és adományoz a J Street-nek, a progresszív, Izrael-barát lobbicsoportnak is az Egyesült Államokban.

Nem szereti az összeesküvés-elméleteket

Alex Sorost sokan a közösségi médiában tapasztalható hiperaktivitásáért kritizálják, miszerint jobban érdekli a hírességekkel való posztolgatás, mint a jótékonysági szervezet munkája. Azt mondja, lehet, hogy ezt valóban túlzásba vitte az elnökválasztás során, de sok elismerést is kapott a közösségi médiában.

„Azért voltam sokat jelen, mert túlzottan a választásokra koncentráltam, és mindent próbáltam megtenni a győzelemért. A közösségi médián keresztül dokumentálom, mit csinálok, mert csak így védekezhetek az összeesküvések ellen. Ugyanis van egy vélekedés, ami nem valós és azt vissza kell szorítani, miszerint egy globális összeesküvés részesei vagyunk. Én pedig azt mondom: nem vagyunk. Bárcsak olyan mindenhatóak lennénk, mint azt egyesek mondják” – mondta a Financial Timesnak Soros György fia.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Egyelőre megmenekült a Temu
Privátbankár.hu | 2025. február 7. 19:11
Itt a bejelentés!
Nemzetközi Donald Trump ledobhatja a gazdasági atomot
Privátbankár.hu | 2025. február 7. 18:18
Ráadásul nagyon hamar.
Nemzetközi Sokkoló ajándékot vittek Donald Trumpnak
Privátbankár.hu | 2025. február 7. 17:14
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök volt ilyen kreatív.
Nemzetközi Magyar Péter pártcsaládja kiállt a fatüzeléses kályhák mellett
Privátbankár.hu | 2025. február 7. 16:51
Az Európai Bizottság elhalasztotta azt a tervét, amely 2027-től betiltaná a nagy károsanyag kibocsátású fatüzelésű kályhák és fűtőberendezések értékesítését, miután cseh és német törvényhozók ellenállásba ütközött.
Nemzetközi „Beszélek Viktorral, hogy egy kisebb üzemet hozzunk ide” – Vučić Orbán Viktorral egyezkedne
Privátbankár.hu | 2025. február 7. 16:39
Így megy ez barátok között.
Nemzetközi Vérfagyasztó videó: négy, állítólag terrortámadásra készülő nőre csaptak le Oroszországban
Privátbankár.hu | 2025. február 7. 15:59
Kamera előtt beszéltek arról, hogy állítólag Ukrajnában képezték ki őket.
Nemzetközi NNGYK: Magyarország nem vesz részt az EU vakcinabeszerzésében
Privátbankár.hu | 2025. február 7. 15:28
Az Európai Bizottság közös vakcinabeszerzésre írt alá keretszerződést a Moderna gyógyszercéggel az mRNS Covid-19 vakcina megvásárlására. Ám Magyarország – ahogy tavalyelőtt és tavaly is – nem vesz részt a közös vakcinabeszerzésben.
Nemzetközi Előre isznak az EU-csatlakozásra? Moldova Brüsszel és Moszkva között
Sasvári Péter | 2025. február 7. 15:08
Vlagyimir Putyin 50. születésnapját még Moldovában ünnepelte egy borászatban, mára azonban még az orosz elnökre emlékeztető borosüvegek is eltűntek a polcokról. Az ország egyik húzóágazata sokáig rászorult az orosz fogyasztókra, de a politika aztán mást diktált. A borászati ágazat helyzete pedig tükrözi az országét is. Moldova energetikai és gazdasági szempontból is függ Moszkvától, de az ukrán háború miatt már évek óta Európába igyekszenek. A helyzetet az oroszbarát, szakadár Transznisztria ügye is bonyolítja, illetve az, hogy az Európa-pártiság és oroszbarátság itt sokszor nagyromán, illetve moldáv nacionalizmust is takar. 
Nemzetközi Trójai falónak nevezték Szijjártó Pétert
Privátbankár.hu | 2025. február 7. 13:34
Szijjártó Péter prágai látogatása és az ellenzék támogatása heves reakciókat váltott ki a cseh kormány részéről.
Nemzetközi Donald Trump begyújtja a rakétákat, Putyin csak pisloghat
Privátbankár.hu | 2025. február 7. 13:17
Donald Trump kész fokozni az Oroszország elleni szankciókat az ukrajnai háború lezárása érdekében – mondta különmegbízottja, Keith Kellogg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG