Érdekes és a klímaváltozás környezetre gyakorolt hatásait tekintve meglehetősen aktuális kérdést járt körül friss cikkében a Conversation. A lap a szélsőséges éghajlati változásoknak kitett, süllyedő szigetországok – mint a Csendes-óceánban Hawaii és Ausztrália között meghúzódó Tuvalu, Kiribati és a Marshall-szigetek vagy az Indiai-óceánban elterülő Maldív-szigetek – eltűnés utáni jogi státuszát igyekezett felderíteni. 

A Föld felszíne évmilliárdok óta alakul – a gyakorlatban tehát nem meglepő, hogy szigetek tűnnek el vagy éppen jönnek létre. A klímaváltozás ütemének felgyorsulásával azonban kézzelfoghatóbb közelségbe, pontosabban belátható időn belülre került bizonyos területek teljes megsemmisülése. Nem véletlen, hogy a tengerszint emelkedésével területi veszteségeket szenvedő, lassan eltűnő államok lakosainak sorsa évtizedek óta foglalkoztatja nem csak a helyieket, a környezetvédőket és a tudósokat, hanem az egész világot. Arról viszont, hogy ezek a szigetországok jogilag akkor is államnak tekinthetők-e, ha fizikai valójukban megsemmisülnek – vagyis elsüllyednek –, ritkán esik szó. 

Probléma, amit már nem lehet a szőnyeg alá söpörni

A tengerek és óceánok térhódítása miatt a következő évtizedekben többmillió ember veszítheti el otthonát, megélhetését, identitását és kultúráját. Az államiság elvesztése viszont mindezeken felül számos jogtól fosztaná meg a szigetországok egykori lakóit: például a természeti erőforrások ellenőrzése feletti jogtól vagy éppen a különféle nemzetközi szervezetekben betöltött szerepüktől – fejtegette cikkében a lap. 

Állam vagy nem állam, ez a kérdés

Egy állam létezéséhez a nemzetközi jog szerint alapvetően négy elem szükséges: terület, népesség, független és hatékony kormány, valamint a nemzetközi kapcsolatok fenntartásának képessége. Ebből kettő: a terület és a népesség azonnal elvész, ha egy sziget elsüllyed. A másik kettő pedig előbbiek nélkül nehezen működne.

Ugyanakkor a gyakorlatban számos példa van arra, hogyha egy állam egyszer megalakult, akkor is létezik, ha a fennmaradásához szükséges feltételek egy része veszélybe került vagy sérült. Ilyen például Jemen, ahol a 2014-es húszi hatalomátvétel óta polgárháború dúl. 

A terület és a népesség elvesztése viszont annyira súlyos csapás egy állam számára, hogy nem egyértelmű, vajon a nemzetközi jog a süllyedő szigetországok esetében is ilyen rugalmasan értelmezheti-e az államiság fennmaradásának tényét – írta a Conversation. 

Az ENSZ Nemzetközi Bírósága (ICJ) mindenesetre az államok éghajlatváltozással kapcsolatos kötelezettségeiről kifejtett véleményében úgy fogalmazott: ha egy állam egyszer létrejött, az egyik alkotóelem eltűnése nem feltétlenül jár együtt az államiság elvesztésével. Az viszont nem egyértelmű, hogy az ICJ pontosan mire gondolt, ezért a kérdés, hogy mi történik az állammal, ha a fennmaradásához szükséges több elem is megsemmisül, továbbra is nyitott. 

Mi lehet a megoldás?

A mindössze 26 négyzetméteren elterülő Tuvalu – ami népességét tekintve a második legkisebb ENSZ-tagállam, a Vatikán és Nauru után pedig a legkevesebb lakost magáénak tudó ország – nem bízta a véletlenre fennmaradását. Ausztráliával 2023-ban írta alá a falepili uniós egyezményt, ami biztosítja lakói számára a méltóságteljes és zökkenőmentes migráció lehetőségét Ausztráliába úgy, hogy közben Tuvalu szuverenitása és függetlensége nem sérül.

A 2024-ben hatályba lépett szerződés értelmében évente 280 tuvalui lakos kaphat klímavízumot Ausztráliába, amivel ott élhetnek, dolgozhatnak és tanulhatnak. Emellett Ausztrália minden téren anyagi segítséget nyújt a klímakatasztrófa elleni harchoz, valamint az élhető körülmények fenntartásához, ami az oktatástól kezdve a telekommunikációs és közlekedési hálózat fenntartásán és fejlesztésén át gyakorlatilag minden területre kiterjed. A 280 fős éves limitre egyébként a megállapodást aláíró felek szerint azért van szükség, hogy Worldometer adatai szerint 9464 lakost számláló Tuvalu ne ürüljön ki néhány éven belül teljesen.

Az, hogy a korlátozás jó döntés volt, a közelmúltban be is bizonyosodott: a július 18-án lezárult első körös igénylés során ugyanis a tuvalui lakosság 80 százaléka folyamodott klímavízumért. A szerencsés 280-at, akik még idén áttelepülhetnek Ausztráliába, sorsolás útján választják ki – számolt be róla július végén a Live Science.

Előrejelzések szerint, ha a jelenlegi ütemben folytatódik a tengerszint-emelkedés, úgy a négy szigetből és öt korallzátonyból álló óceániai állam egész területe víz alá kerülhet 2050-re: az átlagos tengerszint feletti magasság ugyanis csak két méter.

Tuvalun egyébként már évekkel ezelőtt elkezdték a digitalizálást: a szolgáltatások – beleértve a kormányzati szolgáltatások – online áthelyezését, értékeik digitális térbe mentését, a terület virtuális újrateremtését.

A Maldív-szigeteken, ahol az átlagos tengerszint feletti magasság a legtöbb szigeten alig egy méter, más megoldásokban bíznak. Az egyik lehetséges opció, amit jelenleg is tesztelnek, a szigetek területének mesterséges emelése – hogy ellenállóbbak legyenek a környezeti hatások, ezzel együtt a folyamatos tengerszint-emelkedés ellen. Emellett mesterségesen feltöltött szigetek – mint például Hulhumalé vagy a Riu atoll – létrehozásával is kísérleteznek, ezek kialakítása és fenntartása a tengerfenékről felpumpált homokkal azonban rendkívül költséges és energiaigényes. 

A négy négyzetkilométer hosszú Hulhumalét például 1997-ben kezdték építeni, hogy enyhítsék a fővárosban, Maléban elharapódzó lakhatási válságot. A több fázisból álló feltöltésnek köszönhetően mára a szigetcsoport negyedik legnagyobb szigete lett: 2019-ben több mint ötvenezren éltek rajta. Az első fázis nagyjából 63 millió dollárt emésztett fel (mai árfolyamon körülbelül 21 milliárd forintot), míg a 2015-ös második szakaszra – ami egy ifjúsági központ építését is magába foglalta – 50 millió dollárt irányoztak elő. Néhány éve 130 millió dolláros lakásépítési projekt indult Hulhumalén, ami jól mutatja, hogy a mesterséges szigetek karbantartása és fejlesztése folyamatos és nagy összegű befektetéseket igényel.