4p

Az észak-atlanti szövetség átvenné az ukrajnai fegyverszállítások koordinálását, és 100 milliárd dolláros alapot hozna létre Ukrajna támogatására. Szijjártó Péter szerint Magyarország nem fog megszavazni olyan javaslatot, amely közelebb visz a háborúhoz vagy támadási szövetséggé alakítja át a NATO-t. A külgazdasági és külügyminiszter múlt héten lapunknak azt mondta, hogy az ukránok csak tárgyalással szerezhetik vissza elvesztett területeiket.

Jubileumi ülést tartanak szerdán és csütörtökön a NATO-tagországok külügyminiszterei Brüsszelben: csütörtökön lesz ugyanis 75 éve, hogy Washingtonban megalakult az észak-atlanti szövetség.

Fontos döntések előtt

A mostani ülés fő témája persze nem a múlt, hanem a jelen és a jövő, azon belül is az ukrajnai háború lesz, amellyel kapcsolatban a NATO komoly döntésekre készül.

A Politico információi szerint a csúcson a miniszterek egyrészt előkészületeket tesznek majd arra, hogy a szövetség átvegye az ukrajnai fegyverszállítások koordinálását az Egyesült Államoktól.

Szijjártó Péter és Jens Stoltenberg a NATO külügyminiszteri ülése előtt Brüsszelben, 2024. április 3-án
Szijjártó Péter és Jens Stoltenberg a NATO külügyminiszteri ülése előtt Brüsszelben, 2024. április 3-án
Fotó: EPA/OLIVIER HOSLET

Ez a változtatás a remények szerint biztosítja majd keleti szomszédunk katonai támogatásának fennmaradását abban az esetben is, ha Donald Trump megnyeri a novemberi amerikai elnökválasztást és visszatér a Fehér Házba.

A NATO-tagországok attól tartanak, hogy Trump – aki korábban azt ígérte, hogy amerikai elnökként 24 óra alatt befejezi az ukrajnai háborút – leállítaná a katonai támogatást, és nyomás alá helyezné Ukrajnát, hogy területveszteségek árán is kössön tűzszünetet. A republikánusok mindenesetre – belpolitikai okból – már tavaly ősz óta blokkolják az amerikai törvényhozásban az Ukrajnának szánt újabb támogatási csomag elfogadását.

A koordinálás átvállalása mellett Jens Stoltenberg NATO-főtitkár egy 100 milliárd dolláros, ötéves alap létrehozását is javasolja szomszédunk megsegítésére.

Ennek célja szintén az, hogy kvázi megvédje a támogatást Trump esetleges manővereitől. A Financial Times értesülései szerint úgy jellemezte a javaslatot, mint egy eszközt arra, amely „megóvja a mechanizmust a politikai változás szeleitől.”

Stoltenberg az ülésre érkezve megerősítette, hogy az észak-atlanti szövetség a jelenleginél nagyobb szerepet vállalna az ukrajnai fegyverszállítások koordinálásában.

„A NATO-tagországok biztosítják Ukrajna katonai támogatásának 99 százalékát. Ha többet tennénk a NATO égisze alatt, az hatékonyabbá tenné  erőfeszítéseinket”, fogalmazott. 

Megerősítette azt is, hogy az ülésen megvitatnak egy több évre szóló támogatási csomagot is. Erről a júliusi NATO-csúcson születhet majd végleges döntés Washingtonban.

Az Ukrajna melletti kiállás és a támogatás fenntartása azért is sürgős a Nyugatnak, mert katonailag nagyon kedvezőtlen a helyzet Kijev szempontjából a Politicónak nyilatkozó magasrangú ukrán tisztviselők szerint, és nagy a veszélye a front összeomlásának egy koncentrált orosz offenzíva esetén. (Ezt próbálja megelőzni az ukrán hadsereg egy gigantikus védelmi vonal kiépítésével.)

Szijjártó Péter vétózna

Ami a magyar álláspontot illeti, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán előzetesen kiemelte:

Magyarország egyetlen olyan javaslatot sem fog támogatni a NATO külügyminiszteri ülésén, amely a katonai szervezetet közelebb vinné a háborúhoz vagy védelmiből támadási szövetséggé alakítaná át. Szerinte ez súlyos eszkalációs fenyegetéssel járna.

Úgy véli, hogy az ukrajnai háború nem Magyarország és nem a NATO háborúja, a mostani tanácskozás legfontosabb célja pedig ennek az állapotnak a fenntartása, a NATO és Oroszország közvetlen konfliktusának elkerülése. Emiatt ellenállnak minden olyan javaslatnak is, amely egy ilyen konfliktust vetítene előre. Az előzetesen kiszivárgott tervekre nem tért ki.

A külgazdasági és külügyminiszter múlt héten, a lapunknak adott nagyinterjúban azt mondta, hogy nem lát esélyt Ukrajna győzelmére.

„Az oroszokat az ukránok a konfliktus jelenlegi intenzitásában, hacsak nem avatkoznak be szárazföldön nagyon erős NATO-tagállamok, nem fogják tudni megverni. Viszont az oroszok sem tudnak nagy katonai győzelmet aratni, mert a Nyugat a fegyverszállításokkal ott áll Ukrajna mögött. Tehát hogyan lesz mindennek vége? Tárgyalásokkal. A kérdés, hogy mikor” fogalmazott.

Szijjártó Péter nem értett egyet azzal a felvetésünkkel, hogy a magyar kormány által szorgalmazott azonnali tűzszünet jelentős ukrán területveszteséggel járna. Úgy véli, hogy „az ukránoknak a területi integritás helyreállítására a tárgyalás az egyetlen esély.” 

A külgazdasági és külügyminiszter attól nem tart, hogy magyar-orosz határ lesz a jövőben.  

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Joe Biden nem támogatja Izrael esetleges viszonttámadását
Privátbankár.hu | 2024. április 14. 18:07
Az éjszaka Izraelt ért iráni támadás miatt ma nem az ukrajnai, hanem az izraeli eseményeket gyűjtöttük össze. Háborús összefoglaló. 
Nemzetközi Olaszországban tovább emelték a nemzetbiztonsági készültséget
Privátbankár.hu | 2024. április 14. 16:37
Olaszországban a legmagasabb fokozatra emelték a nemzetbiztonsági készültséget az Izrael elleni iráni rakéta- és dróntámadást követően vasárnap. Giorgia Meloni rendkívüli egyeztetést hívott össze a G7-csoport államaival.
Nemzetközi Ennyibe kerül egy kalózhajó
Privátbankár.hu | 2024. április 14. 16:17
Szomáliai kalózok vasárnap kora reggel elengedték az MV Abdullah nevű eltérített hajót és 23 fős legénységét.
Nemzetközi Ferenc pápa is megszólalt, érdemes lenne megfogadni
Privátbankár.hu | 2024. április 14. 13:08
Ferenc pápa „nyomatékos felhívást” tett az „erőszakspirál” ellen, miután Irán rakéta- és dróntámadásst indított Izrael ellen, figyelmeztetve egy potenciális regionális háborúra.
Nemzetközi Irán bekérette a renitens nagyköveteket
Privátbankár.hu | 2024. április 14. 12:46
Irán behivatta az országban dolgozó brit, a francia és a német nagyköveteket.  
Nemzetközi A világ reakciója az iráni támadásra (frissítve)
Privátbankár.hu | 2024. április 14. 11:03
Sorra teszik meg nyilatkozataikat a világ országai az éjjel történt Izraelt érő izraeli támadással kapcsolatban. 
Nemzetközi Újabb rossz hír: a Hamász elutasította a fogolycsere és fegyverszüneti javaslatot
Privátbankár.hu | 2024. április 14. 10:46
Az iszlamista Hamász szélsőséges szervezet elutasította Izrael október 7-én a Gázai övezetbe hurcolt túszokat palesztin biztonsági foglyokra kicserélő és fegyverszüneti javaslatát - jelentette a külföldi biztonsági szolgálat, a Moszad vasárnap.
Nemzetközi Orosz behatolás a Republikánus Pártba – így segít Budapest
Káncz Csaba | 2024. április 14. 10:31
A demokraták évek óta figyelmeztetnek az orosz befolyásra a Trump által túszul ejtett Republikánus Pártban. Most azonban már a kongresszus néhány prominens republikánus tagja is megkongatja a vészharangot. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi Drónok csaptak le éjjel a zaporizzsjai atomerőműre
Privátbankár.hu | 2024. április 14. 10:01
Miközben az orosz-ukrán háborúban is zajlanak az események, Irán éjjel megtámadta Izraelt. Háborús összefoglaló.
Nemzetközi Izrael újranyitotta légterét az éjszakai események után
Privátbankár.hu | 2024. április 14. 09:22
Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét az éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után - jelentette a reptéri hatóság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG