6p

Putyin és Zelenszkij mintegy öt és fél évvel ezelőtt találkozott utoljára egymással. Csütörtökön viszont ismét egy asztalhoz ülhetnek Isztambulban – hogy ez megtörténik-e, az már csak az orosz elnökön múlik. Egy orosz forrás szerint a delegáció összetételét szerda este hozhatják nyilvánosságra. Ha Putyin igent mond, akkor Trump is elrepül a török fővárosba.

Angela Merkel, Emmanuel Macron, Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij érkezik egy találkozóra Párizsban 2019. december 9-én az alábbi videóban:

Az ukrán és az orosz elnök egymással szemben foglal helyet. Putyin mosolyogva még oda is szól valamit Zelenszkijnek, aki jóval fiatalabbnak tűnik mostani önmagához képest.

Anno a találkozóra a francia elnöki palotában, Párizsban került sor. Azzal a céllal találkoztak az úgynevezett normandiai formátumban – tehát az akkori német kancellár és a francia elnök társaságában – , hogy átültessék a gyakorlatba a minszki egyezményeket, azaz lépéseket tegyenek az ukrajnai Donbász régióban öt éve zajló háború lezárására. 

Ez végül nem sikerült – 2022. február 24-én Oroszország totális háborút indított Ukrajna ellen, amely jelenleg is tart.    

Csütörtökön ismét találkoznak?   

A párizsi egyeztetés az első és mindeddig utolsó hivatalos találkozó volt Putyin és Zelenszkij között. Csütörtökön azonban csaknem öt és fél év után ismét egy asztalhoz ülhetnek Isztambulban, miután szombat este az orosz elnök – meglehetősen váratlanul – „komoly tárgyalásokra” invitálta Ukrajnát a háborúról.

A meghívás közvetlen előzménye, hogy Kijev és az európai vezetők egy része 30 napos tűzszünetre szólította fel Moszkvát hétfői kezdettel. A Kreml erre nem válaszolt érdemben, és ezen a héten is folytatta a támadásokat Ukrajna ellen.     

Vasárnap Zelenszkij mindenesetre jelezte, hogy elfogadja a meghívást: „Várni fogok Putyinra Törökországban csütörtökön.”

Az ugyanakkor továbbra is bizonytalan, hogy az orosz elnök ott lesz-e, vagy mást küld maga helyett. 

Az orosz állami hírügynökség, a TASS korábbi jelentése szerint Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője annyit közölt, hogy „Oroszország halad az előkészületekkel a megbeszélésekre, amelyekre várhatóan csütörtökön kerül sor”. Hozzátette, hogy nem terveznek további információt adni erről.

Szerdán Peszkov annyit mondott, hogy egyelőre nem kaptak utasítást az elnöktől az orosz delegáció összetételére vonatkozóan. Leonyid Szlutszkij orosz parlamenti képviselő szerint azt szerda este hozhatják nyilvánosságra.        

Trump is beszállna

Eközben a közel-keleti körúton tartózkodó Donald Trump – aki vasárnap a meghívás elfogadására presszionálta az ukrán államfőt – felvetette, hogy csatlakozna hozzájuk. „Azt hiszem, hogy a két vezető ott lesz. Gondolkodtam azon, hogy átrepüljek. Nem tudom, hol leszek csütörtökön.” 

Keith Kellog, az amerikai elnök oroszországi és ukrajnai különmegbízottja szerint Trump részt vesz a találkozón, ha Putyin is ott lesz.     

Mihajlo Podoljak, az ukrán elnök tanácsadója szerint Zelenszkij csak az orosz elnökkel hajlandó tárgyalni. Zelenszkij azt mondta, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnökkel fog tárgyalni Ankarában, de ha Putyin valóban megérkezik, akkor hajlandó átrepülni Isztambulba.    

Zelenszkij reméli, hogy találkozik Trumppal, és ha az amerikai elnök valóban ott lesz, az Putyint is részvételre ösztönözheti. „Trump tényleg segíthet. Ez egy olyan helyzet, amikor az Egyesült Államok jelenléte fontos garanciákat jelenthet”, mondta az ukrán elnök.         

Egy ukrán diplomáciai forrás a Reutersnak úgy fogalmazott, hogy az ukrajnai lépések a béketárgyalások ügyében attól függnek, hogy „Putyin fél-e eljönni Isztambulba, vagy sem”.        

Bendarzsevszkij Anton, a posztszovjet térség szakértője lapunknak hét elején azt mondta, hogy a két elnök közötti találkozó „még odébb van”, mivel az jelentős előkészületeket igényel. Később közösségi oldalán úgy fogalmazott: „Érdekes nap lesz, ha netán csütörtökön újra találkozik Zelenszkij és Putyin, de azért nagy összegű pénzzel ne fogadjunk rá.”

Eközben „egyébként” az uniós tagállamok – köztük Magyarország – szerdán sorrendben a 17. szankciós csomagot fogadták el Oroszországgal szemben. Ez többek között újabb 200, orosz olajat szállító hajót (amelyek az úgynevezett orosz árnyékflotta tagjai) sújtanak büntetőintézkedésekkel. Az EU egyúttal jelezte: ha Moszkva nem egyezik bele a tűzszünetbe, újabb szankciók jöhetnek.  

A bizalomhiány komoly akadály

Persze még ha létre is jön egy Putyin-Zelenszkij találkozó, hiú remény lenne áttörő eredményt várni tőle.    

„Meg kell értenünk, hogy mi a célja a találkozónak. Ő és én nem tudunk egyből mindenben megegyezni – ez lehetetlen. De találnunk kell egy formátumot a háború befejezésére”, mondta az ukrán elnök a francia Libération című lapnak.       

Szerinte ha létrejön a találkozó, akkor „politikai győzelemmel” kell felállniuk az asztaltól: ez lehet egy tűzszünet, egy teljes fogolycsere vagy valami hasonló.

A bizalomhiány azonban komoly akadályt jelent. „Az oroszok nem fognak bízni bennünk, és mi nem fogunk bízni az oroszokban.” Szerinte csak külső közvetítők biztosíthatják bármilyen egyezmény fenntartását, és potenciális garanciaként számít az Egyesült Államokra.      

Ezzel összhangban Bendarzsevszkij Anton úgy véli, hogy „a béke messze van”. Az orosz és az ukrán célok között – akár a területi kérdéseket, akár az ukrajnai biztonsági garanciákat nézzük – egyelőre óriási ellentétek vannak. Relatív kisebb horderejű megállapodás elképzelhető, és most érződik egyfajta „pozitív dinamika” a kapcsolatokban, mondta az elemző.

Putyin részvételének lebegtetése – tesszük hozzá – alighanem taktikai húzás is Moszkva részéről. Így szinte az utolsó pillanatig bizonytalanságban tartják Zelenszkijt, és növelik a rá nehezedő pszichikai nyomást.       

   

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Rajtunk is bosszút állna Putyin az ukrán olajtárolók miatt? Ez Viszont Privát
Gáspár András – Havas Gábor – Izsó Márton – Király Béla – Wéber Balázs | 2026. szeptember 25. 19:41
Bombaként robbant a hír, hogy az ukrán Naftohaz és a Mol kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítményeket építhet az ukrán-magyar határ magyar oldalán. Kijev a folyamatos orosz támadások miatt menekítené ide a készletei egy részét. Magyar Péter miniszterelnök éles hangon utasította el a tervet. De jogos volt-e a felháborodás? Valóban bosszút állna a NATO-tagállam Magyarországon Moszkva, vagy a politika erősen túlreagál egy üzleti beruházást?
Nemzetközi Sejtelmesen nyilatkozott Ruszin-Szendi Romulusz: eurómilliárdos tétje is lehetett a német védelmi miniszter budapesti látogatásának
Litván Dániel | 2026. szeptember 25. 17:59
Egyelőre nem árulta el a miniszter, milyen további beszerzéseket tervez a Honvédség. De mi a helyzet az 1,2 millió forintos egyenruhákkal?
Nemzetközi Magas rangú vendég látogatott a New York-i magyarokhoz
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:55
A magyar köztársasági elnököt a tengerentúli közösség látta vendégül.
Nemzetközi Magyar Péter után újabb állami vezetővel találkozott a pápa
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:01
Emmanuel Macron XIV. Leó pápát fogadta, aki négynapos apostoli látogatásra érkezett Franciaországba.
Nemzetközi Technikai szintű béketárgyalások jöhetnek Ukrajna és Oroszország között
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 12:53
Az Egyesült Államok újabb diplomáciai egyeztetéseket készít elő az ukrajnai háború lezárásának előmozdítására – közölte Volodimir Zelenszkij, ameyről a Portfolio számolt be. Az ukrán elnök szerint első lépésként technikai szintű találkozóra kerülhet sor, amelynek egyik lehetséges helyszíne Abu-Dzabi. Egyelőre nem világos, hogy Oroszország milyen formában venne részt a folyamatban.
Nemzetközi Alkotmányozó többséget szerzett Putyin pártja az orosz parlamenti választáson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 12:34
A 450 képviselői helyből 349-et szerzett meg a kormányzó Egységes Oroszország az orosz parlament alsóházában – ismertette a választás végeredményét Ella Pamfilova, a Központi Választási Bizottság elnöke, amelyről az MTI számolt be. Ezzel a Vlagyimir Putyin elnököt támogató párt továbbra is rendelkezik a 300 mandátumot meghaladó alkotmányozó többséggel. Az Egységes Oroszország saját összesítése szintén 349 mandátumról számolt be.
Nemzetközi Macron újabb orosz mozgósítást és európai drónfenyegetést emleget
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:09
Franciaországot is érheti olyan, robbanóanyaggal felszerelt drónokkal végrehajtott támadás, amilyenre augusztusban a lipcsei repülőtéren volt példa – erről Emmanuel Macron beszélt csütörtök esti televíziós interjújában, amelyről az MTI számolt be. A francia elnök szerint közben egy újabb, mintegy 300 ezer fős orosz mozgósítás is reális forgatókönyv lehet.
Nemzetközi Szijjártó Péter szelleme kísértett Brüsszelben: furcsa alkuk és baljós jelek az Oroszország elleni uniós szankciók körül
Litván Dániel | 2026. szeptember 25. 05:46
Váratlan helyről nyomták át az Orbán-kormány régi követelését. De miért vettek le két orosz oligarchát az uniós szankciós listáról, és mi jöhet ezután?
Nemzetközi NATO-elnök: megvannak a válaszaink az orosz hibrid fenyegetésekre
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:55
A NATO kidolgozta „az összes lehetséges válaszlépést” az Oroszország részéről érkező kibertámadások és más, úgynevezett hibrid fenyegetések kezelésére, és szükség esetén alkalmazni is fogja azokat, hogy az észak-atlanti szövetség továbbra is erős maradhasson – jelentette ki a NATO főtitkára csütörtökön azon a New York-i megemlékezésen, amelyet a 2001. szeptember 11-i terrortámadások 25. évfordulója alkalmából tartottak az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű plenáris hetéhez kapcsolódva.
Nemzetközi Ukrajnáról, 1956-ról és bizalmi válságról beszélt Baka András az ENSZ-közgyűlésen
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:35
Azt a szabadságot, amelyet a magyarok 1956-ban maguknak követeltek, ma az ukránok számára is meg kell védenünk – jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG