5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Trump indoklása a hírszerzési és katonai ügynökségek vezetői körében végrehajtott átfogó elbocsátásokra komoly kérdéseket vet fel. Trump szeretője négycsillagos tábornokon is átgázol. Káncz Csaba jegyzete.

Tavaly ősszel az amerikai bulvársajtót elöntötték a képek Trump és 31 éves szélsőjobboldali szeretője, Laura Loomer intim kapcsolatáról. Nos, fél évvel később Loomer már új kutatócégének szolgáltatásait reklámozza a Fehér Ház tisztviselőinek.

Ennél jóval aggasztóbb fejlemény, hogy Loomer a hírek szerint elintézte több magas rangú nemzetbiztonsági tisztviselő, köztük a Nemzetbiztonsági Ügynökség vezetőjének és helyettesének kirúgását Trumppal folytatott Fehér Ház-i találkozón, mivel szerinte ők nem támogatják teljes vállszélességgel a MAGA irányvonalát.

Loomer már korán felhívta magára a figyelmet azzal, hogy azt állította: a 2001. szeptember 11-i támadás „belső munka” volt, azaz a kormány maga hajtotta végre. Önmagát „büszke iszlámgyűlölőként” jellemzi. A választási kampány során többször posztolt olyan üzeneteket, amelyekben gúnyosan Kamala Harris indiai szavazatára utalt. Ha a demokrata nyerné a választást, a Fehér Házban curry-szag lenne, a beszédeket pedig egy call center intézné – írta például. Azt is találgatta, hogy Biden áll-e a Trump elleni merénylet mögött.

Nem akárkiket kaszált el

Trump elnök a múlt héten elbocsátotta a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) és az amerikai kiberparancsnokság (USCYBERCOM) vezetőjét. Bár Trump a szövetségi kormányzat leépítésével kampányolt, Timothy Haugh négycsillagos tábornok Loomer általi eltávolítását kevesen láthatták előre.

Haugh-t az Egyesült Államok szenátusa 2023-ban egyhangúlag erősítette meg az ügynökség és a parancsnokság vezetésére. Bár Haugh-t Joe Biden korábbi elnök nevezte ki a posztokra, nagyrészt politikamentesnek tartották.

A Washington Post szerint a most elbocsátott Haugh több, mint harmincéves tapasztalattal rendelkezik a katonai kibertechnológia területén. Ő volt az egyik vezető személyisége a 2018-as kongresszusi választások védelmének az orosz befolyásolási kísérletekkel szemben. Támadó intézkedéseket szervezett a trollhálózatok ellen, orosz kémkedési célú rosszindulatú szoftvereket tett közzé, és „Hunt Forward” akciókat indított, amelyek kiszorították a külföldi hírszerzési tevékenységeket a kormányzati hálózatokból.

Nem meglepő, hogy a törvényhozók felháborodásukat és aggodalmukat fejezték ki Haugh eltávolítása miatt. „Támadás alatt állunk, és az elnök most felelőtlenül eltávolította a legfontosabb tábornokunkat a terepről” – mondta újságíróknak Angus King szenátor, a szenátus fegyveres szolgálatokkal és hírszerzéssel foglalkozó bizottságának tagja Haugh leváltására reagálva múlt csütörtökön. „Ez egy felháborító döntés” – tette hozzá.

Laura Loomer büszkén szélsőséges, erre építette fel karrierjét
Laura Loomer büszkén szélsőséges, erre építette fel karrierjét
Fotó: Wikimedia Commons/Gage Skidmore

Miért távolították el Haugh-t és helyettesét?

A legjobb magyarázatot Loomer adta a nyilvánosságnak, aki nem sokkal Haugh és Noble kirúgása után a közösségi médiában jelentkezett.

„Tim Haugh, az NSA igazgatója és helyettese, Wendy Noble hűtlen volt Trump elnökhöz. Ezért rúgták ki őket” – írta az X-en közzétett bejegyzésében.

„Biden kinevezettjeként Haugh tábornoknak nem volt helye a Trump-adminisztrációban, tekintettel arra, hogy az a Milley tábornok VÁLASZTOTTA  KI SAJÁT KEZŰLEG (kiemelés Loomer), akit Trump elnök árulással vádolt. Miért akarnánk egy olyan NSA igazgatót, aki azt mondta Kínának, hogy ő melléjük állna Trump helyett!!!?!”.

Tisztogatás a Nemzetbiztonsági Tanácsban

A tisztogatás mélyebbre hatolt, mint az NSA és a USCYBERCOM. Trump a Nemzetbiztonsági Tanács legalább hat tagját is kirúgta, amely az elnöknek ad tanácsot nemzetbiztonsági és külpolitikai kérdésekben. Hétfőn a WhiteHouse.gov hivatalos NSC-oldalán a „404 Page Not Found” hibaüzenet jelent meg.

Az NSC célja, hogy olyan bizottságként működjön, amely tanácsot ad az elnöknek nemzetbiztonsági és külpolitikai kérdésekben, és összehangolja a politikákat a kormányzati ügynökségekkel.

„Az NSC-t 1947-ben hozta létre a törvény, hogy létrehozzon egy tárcaközi testületet, amely tanácsot ad az elnöknek nemzetbiztonsági kérdésekben. Pontosabban az NSC-t azért hozták létre, hogy integrálja a nemzetbiztonsággal kapcsolatos bel-, kül- és katonapolitikát, és elősegítse a katonai szolgálatok és más kormányzati tárcák és ügynökségek közötti együttműködést a nemzetbiztonsági ügyekben” – magyarázza a kongresszus hivatalos honlapja.

Miközben az Air Force One-on tartózkodott, Trump újságíróknak azt mondta, hogy bizony szokás kirúgni azokat az embereket, „akiket nem kedvelünk, vagy akikről úgy gondoljuk, hogy nem tudják elvégezni a munkát, vagy akik esetleg valaki máshoz lojálisak”. Ez mindig így lesz”.

Trump nem fejtette ki, hogy az általa kirúgott emberek kihez voltak hűségesek, de a Haugh tábornokhoz hasonló tisztek az Egyesült Államok alkotmányára tettek hűségesküt, nem pedig egy személyre, beleértve az Egyesült Államok elnökét.

Az elbocsátások nemzetbiztonsági veszélyt jelentenek

Ezek az elbocsátások rávilágítanak Laura Loomer befolyására a Fehér Házban, és az elnök elismerte, hogy szinte példátlan módon van bejárása hozzá. Még a „Kormányzati Hatékonysági Minisztérium” vagy DOGE élére kinevezett technológiai milliárdos Elon Musk sem rendelkezik Trump olyan szintű bizalmával, mint Loomer.

„Ő tesz ajánlásokat dolgokkal és emberekkel kapcsolatban, és néha én is meghallgatom ezeket az ajánlásokat, ahogy mindenkivel teszem. Mindenkit meghallgatok, és aztán döntök” – ismerte el Trump. „Mindig van valami mondanivalója, általában nagyon építő jellegű... ő ajánlott néhány embert állásra.”

Ráadásul az amerikai sajtó szerint hogy Trump anélkül szívlelte meg a tisztviselők hűtlenségére vonatkozó javaslatát Loomer-nek, hogy további betekintést kért volna az ügybe.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi 53 százalékot szerzett az Egyetemista Lista Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:28
A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson. Az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia 38,98 százalékot kapott a választási bizottság hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adatai szerint.
Nemzetközi Megkezdődik az ENSZ nyugat-szaharai békefenntartó missziójának felszámolása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:53
Harmincöt év után véget ér az ENSZ nyugat-szaharai békefenntartó missziója, mert a Biztonsági Tanács nem hosszabbította meg a megbízatását. António Guterres főtitkár vasárnap jelentette be, hogy november 1-jével megkezdődik a misszió felszámolása.
Nemzetközi Netanjahu az amerikai választások után folytatná az Irán elleni csapásokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:32
Az Irán elleni légicsapások lehetőségéről és időzítéséről tárgyalt telefonon Donald Trump amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Axios értesülése szerint. Az amerikai hírportál egy amerikai és egy izraeli forrásra hivatkozva számolt be az egyeztetésről.
Nemzetközi Enyhülni látszik a kereskedelmi feszültség az Egyesült Államok és Kanada között
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 06:42
Közelebb került egymáshoz Washington és Ottawa az új kereskedelmi megállapodás előkészítésében Donald Trump amerikai elnök és Mark Carney kanadai miniszterelnök szerint. A két vezető hétvégi egyeztetése után a tárgyalóküldöttségek a következő hetekben folytatják a részletek kidolgozását.
Nemzetközi Két lövedék talált el egy tartályhajót a Perzsa-öbölben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 06:21
Két, egyelőre nem azonosított lövedék csapódott egy tartályhajóba hétfőn a Perzsa-öbölben – közölte a brit tengeri hajózási biztonsági hatóság, az UKMTO. A támadásban senki nem sérült meg, és környezeti károkról sem érkezett jelentés.
Nemzetközi Kiderült: a pilóták közel negyede úgy repül, hogy túl fáradt
Kormos Olga | 2026. november 1. 16:58
Négyből három pilóta azt mondja, előfordult már, hogy pár percre bealudt a pilótafülkében repülés közben.
Nemzetközi Ki lesz az új izraeli kormányfő?
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 16:22
Jichák Herzog izraeli államelnök várhatóan minden pártvezetőt megkérdez majd, hogy kit javasolnak miniszterelnöknek.
Nemzetközi Egyszerre négy ukrán régiót ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 15:24
Több százezer ember maradt áram nélkül.
Nemzetközi Putyin fősajtósa egyértelmű üzenetet küldött Európának
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 14:24
Kifogásolják, hogy Brüsszel továbbra is Oroszország stratégiai vereségét akarja elérni.
Nemzetközi Orbán Viktor váratlanul megszólalt és üzent
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 13:25
A Fidesz elnöke a lengyelországi helyzetre reagált.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG