5p

Odesszában sebesültek, sérült áramhálózat maradt az orosz dróntámadás után, Szudzsában hatalmast robbant a gázvezeték – de ki lőtt rá?

Odesszában három ember megsebesült a péntek hajnali tömeges orosz dróntámadásban, több helyen tűz ütött ki, egyes városrészekben akadozik az áramszolgáltatás – közölték katonai és helyi közigazgatási forrásokra hivatkozva ukrán hírügynökségek és hírportálok.

Csütörtökön nem sokkal éjfél előtt Oleh Kiper katonai kormányzó az Unian hírügynökség jelentése szerint megerősítette, hogy az Odesszát ért dróntámadás miatt a polgári infrastruktúrában, egyebek többek között egy lakóépületben, egy bevásárlóközpontban és üzletekben is károk keletkeztek.

A városban legkevesebb tizenöt robbanást észleltek, három ember – köztük egy kiskorú lány – megsebesült.

Az elnöki hivatal vezetője, Andrij Jermak megerősítette, hogy az orosz drónok civil objektumokat találtak el, többen megsebesültek.

A helyi áramszolgáltató vállalat hivatalos közleménye szerint Odessza több városrészében nincs áram a lokális vészleállások következtében. Néhány villamosjárat ideiglenesen nem közlekedik.

A légierő parancsnokságának jelentése szerint péntekre virradó éjjel az orosz hadsereg 214 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen, közülük 114 harci drónt lelőtt a légvédelem.

Emellett 81 úgynevezett megtévesztő drón „negatív következmények nélkül” eltűnt a radarokról. Az orosz légitámadás Odessza, Hmelnickij, Szumi és Kijev térségében okozott károkat – áll a légierő hivatalos közleményében.

Ma reggel Ukrajna Fegyveres Erőinek vezérkara hivatalos közleményben utasította vissza azokat az orosz vádakat, miszerint az ukrán védelmi erők lőtték volna az orosz-ukrán határon található Szudzsa gázmérő állomást.

„Ezek a vádak alaptalanok. Az állomást ugyanis maguk az oroszok lőtték többször is”

- hangsúlyozza a vezérkar. A közlemény a tüzérségi támadást az oroszok hamis információs befolyáskeltés céljából véghezvitt provokációjaként értékeli.

„Az oroszok továbbra is számos álhírt gyártanak, és igyekeznek félrevezetni a nemzetközi közösséget. Kérjük, hogy csak a hivatalos forrásokban bízzanak, ellenőrizzék az információkat, és ne engedjenek a manipulációknak” – hívta fel a figyelmet az Ukrán Fegyveres Erők vezérkara.

Ukrán tűzszünet-sértés történt?

Szándékosan felrobbantotta a Szudzsa gázmérőállomást csütörtökön az ukrán hadsereg, a létesítményben jelentős károk keletkeztek – jelentette ki pénteken Szvetlana Petrenko, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) szóvivője.

Közölte, hogy az ügyben terrorcselekmény címén indult büntetőeljárás, amelynek során azonosítják és bíróság elé állítják a bűncselekmény elkövetőit.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kijelentette: az, hogy Ukrajna megsértette az energetikai létesítményekre vonatkozó 30 napos tűzszünet feltételeit, azt jelzi, hogy „mennyire lehet megbízni (Volodimir) Zelenszkij (ukrán elnök) és a kijevi rezsim más képviselőinek szavában”, és erre Moszkva korábban figyelmeztetett. Mint mondta, Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az ukrán energetikai létesítmények támadását tiltó parancsa továbbra is érvényben van.

Az ukrán hadsereg augusztus 6-án hatolt be Oroszország határ menti kurszki régiójába, a harcok még mindig tartanak. Az orosz védelmi minisztérium március 13-án jelentette be Szudzsa város felszabadítását.

(via MTI)

A gázvezetéken és Ukrajnán keresztül 2025-ig szállítottak gázt Európába. Január 1-jén az orosz Gazprom és az ukrán Naftohaz közötti vonatkozó szerződés lejárta után teljesen leállt az üzemanyag-szállítás.

Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy katonái Szudzsa környékén a gázvezetéken keresztül hatoltak be az ukrán védvonalak mögé.

Az orosz védelmi minisztérium közleménye szerint a Kurszk megyéből visszavonuló ukrán egységek által pénteken, 0 óra 20 perckor végrehajtott robbantás a határtól néhány száz méterre található Szudzsa gázmérőállomáson

„szándékos provokáció Kijev részéről, hogy lejárassa az amerikai elnök békekezdeményezéseit”.

A robbantás a közlemény szerint az orosz energetikai létesítményekre mért csapások sorozatába illeszkedik. A tárca rámutatott, hogy a Szudzsa energetikai infrastrukturális létesítmény, amelyen keresztül korábban napi több mint 40 millió köbméter gázt szivattyúztak az európai fogyasztó országokba, 2024. augusztus 7-től mostanáig az ukrán fegyveres erők ellenőrzése alatt állt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Ismét lecsapott az ukrán nemzetbiztonság? Felrobbantottak egy orosz altábornagyot Moszkva közelében
Privátbankár.hu | 2025. április 25. 13:31
Pokolgépes merényletben megölték Jaroszlav Moszkalik altábornagyot, az orosz fegyveres erők műveleti főcsoportfőnökségének helyettes vezetőjét – közölte pénteken az orosz Nyomozó Bizottság (SZK).
Nemzetközi Masszív dróntámadást indított Ukrajna ellen Oroszország
Privátbankár.hu | 2025. április 25. 10:56
Több mint száz drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen az orosz hadsereg péntekre virradóan, a kelet-ukrajnai Pavlohradban három ember – köztük egy gyerek – meghalt, és sok a sebesült – közölték katonai és helyi közigazgatási forrásokra hivatkozva vezető ukrán hírügynökségek és hírportálok.
Nemzetközi Miért nem szabad elismerni Putyin fennhatóságát a Krím-félszigeten?
Káncz Csaba | 2025. április 25. 09:39
Egy orosz Krím elvághatná az amerikai és európai hozzáférést Közép-Ázsiához, miközben Kína számára is rendkívül előnyös lenne. A NATO-tag Törökország, Románia és Bulgária pedig a legtöbbet veszítené. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi Íme, a nagy amerikai béketerv – kettős nyomás nehezedik Zelenszkijre
Wéber Balázs | 2025. április 24. 19:22
Donald Trump szerint sikerült megállapodni Oroszországgal az ukrajnai háborút lezárni hivatott béketervről. De pontosan miről is szól az állítólagos egyezség, ki járna azzal igazán jól, és hajlandó lesz-e Kijev rábólintani? Zelenszkijt Washington a megállapodás elfogadására presszionálja, az ukrán ellenzék ugyanakkor több információt szeretne tudni az alkuról.
Nemzetközi Észak-koreai rakéta pusztíthatott Kijevben
Privátbankár.hu | 2025. április 24. 17:04
Az ukránok ezt állítják.  
Nemzetközi Az éj leple alatt komoly dróncsapást hajthatott végre Ukrajna
Privátbankár.hu | 2025. április 24. 16:03
Azt az orosz védelmi minisztérium is elismerte, hogy sok drónt lőttek le.
Nemzetközi A Vatikán sötét pénzügyei: Ferenc pápa halála előtt tisztázni akarta a gazdálkodást
Privátbankár.hu | 2025. április 24. 15:16
Ferenc pápa halála nemcsak vallási, hanem gazdasági szempontból is fordulópontot jelent: a világ legkisebb állama, a Vatikán vezetőjeként a pápa teljes körű hatalommal irányította az egyház pénzügyeit is. A Szentszék bevételei évek óta csökkennek, a 2024-es költségvetés 83 millió eurós hiányt mutatott, a nyugdíjalap fenntarthatósága pedig egyre nagyobb aggodalomra ad okot.
Nemzetközi „Vlagyimir, FEJEZD BE!” –Trump keményen odaszólt Putyinnak
Privátbankár.hu | 2025. április 24. 14:43
Az amerikai elnök nem nézi jó szemmel a Kijevet ért csapást.
Nemzetközi Zelenszkij hazamegy a súlyos orosz támadás után
Privátbankár.hu | 2025. április 24. 14:14
Újabb részletek a Kijevet ért csapásról.
Nemzetközi Ott ólálkodott egy gyanús repülő, ahol nem kellett volna
Privátbankár.hu | 2025. április 24. 13:29
Svéd vadászgépek fülelték le. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG