3p

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök harci drónok gyártásához kérte partnerei segítségét az Ukrajnát támogató nemzetközi összekötő csoportnak a németországi Ramsteinben tartott ülésén.

Mint mondta, a pilóta nélküli repülőeszközök megváltoztatták a hadviselést, Ukrajna pedig gyorsan fejleszti ezen képességeit.

„Kérem fektessenek be Ukrajna ezen erősségébe” – fordult támogatóihoz Zelenszkij.

Akár ilyet is gyárthatnának. Illusztráció
Akár ilyet is gyárthatnának. Illusztráció
Fotó: Depositphotos

Az ukrán elnök egyben még több légvédelmi fegyvert kért szövetségeseitől, különös tekintettel a zaporizzsjai orosz légitámadásra, amelyben 13 ember vesztette életét. Követelte továbbá, hogy erősebb szankciókkal sújtsák az orosz energiaszektort, elvágva ezzel Oroszországot bevételeitől. Zelenszkij kitért arra is, hogy amennyiben partnerei esetlegesen katonai kontingenseket állomásoztatnának Ukrajnában, az megfelelő eszköz lenne Oroszország békére kényszerítésére.

„Legyünk pragmatikusabbak, hogy ezt lehetővé tegyük” – tette hozzá.

Kaja Kallas kül-és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő szerint az EU hajlandó vezető szerepet vállalni Ukrajna támogatásában, „amennyiben az Egyesült Államok nem lenne tovább hajlandó ezt megtenni”. Ugyanakkor úgy fogalmazott, „biztos abban, hogy minden partner és remélhetőleg az Egyesült Államok is kész folytatni Ukrajna segítését”. Egyben azt tanácsolta, hogy nem érdemes jelen pillanatban az amerikai támogatás jövőjéről találgatni. Mint mondta, abból indul ki, hogy bárki is álljon az Egyesült Államok élén, „nem lesz érdekelt abban, hogy Oroszország legyen a világ legerősebb hatalma”.

Mark Rutte NATO-főtitkár szintén Ukrajna további támogatásáért emelt szót. Szerinte létfontosságú a kijevi vezetést a lehető legjobb helyzetbe hozni, hogy valamikor saját kezdeményezésre megindítsa a konfliktus rendezését szolgáló tárgyalásokat. Felhívta a figyelmet arra, hogy amennyiben ezeken az egyeztetéseken nem születne jó megállapodás, akkor azt Kínában, Észak-Koreában és Iránban is észrevennék, és Oroszország sikere őket is erősítené. Hangsúlyozta, hogy nemcsak Ukrajnáról szól a háború, hanem a geopolitikai környezetről.

Boris Pistorius német védelmi miniszter a tanácskozáson további IRIS-T típusú légvédelmi rendszereket ígért a Kijevnek. Bár ezeket a fegyvereket eredetileg a német hadseregnek szánták, most a gyártósorról lekerülve Ukrajnába küldik – mondta.

„Először Ukrajnába szállítunk, aztán töltjük fel a saját készleteinket” – tette hozzá.

Pistorius beszélt arról is, hogy a délkelet-lengyelországi Rzeszówban működő, Ukrajna támogatását is ellátó logisztikai csomópont védelmére Németország az elkövetkezendő hetekben két Patriot-üteget és egy 200 fős katonai kontingenst küld. A NATO-nak alárendelt csapatok előreláthatólag fél évig maradnak Lengyelországban.

(MTI) 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi A világ első 3D-vel nyomtatott szállodája Oroszországban épül fel
Elek Lenke | 2026. július 26. 17:01
Rosztov-Velikijben épül a világ első 3D nyomtatással épített szállodakomplexuma, Jaroszlavl megyében, a festői Nyero-tó partján. A fő épületet, a vendégházakat, az egész évben nyitva tartó úszómedencéket, a hajóállomást és az épületek belsőépítészeti struktúráját egyaránt így hozzák létre. A legmodernebb technológia ellenére maga a komplexum a rosztovi Kreml stílusát idézi. A projekt több mint 1 milliárd rubelbe kerül.
Nemzetközi Francia erdőtűz: Bordeaux evakuálása egyelőre nincs napirenden
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 16:20
A tűz vasárnap alig 15 kilométerre volt Bordeaux városától.
Nemzetközi Amszterdam fokozza a Pride rendezvények biztonságát a berlini támadás után
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 15:20
Amszterdam idén a WorldPride házigazdája. 
Nemzetközi Korlátozzák a moszkvai légi forgalmat a fokozódó ukrán támadások miatt
Elek Lenke | 2026. július 26. 14:26
Az orosz főváros környékén csökkentették a repülőgépek megengedett maximális repülési magasságát az egyre gyakoribb ukrán támadások miatt. A korlátozások növelik a repülési időt és az üzemanyagköltségeket, valamint a madárütközések kockázatát – igaz, az orosz légitársaságoknak ennél komolyabb problémákkal is meg kell küzdeniük. 
Nemzetközi F-16-ossal újabb légtérsértő drónt lőtt le a román légierő
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 13:45
Ez már a harmadik volt két nap alatt.
Nemzetközi Három párizsnyi terület égett le Franciaországban
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 12:50
Szerda este óta mintegy 167 ezer embert kértek meg a térségben, hogy hagyja el otthonát vagy nyaralóhelyét. 
Nemzetközi Kijevi dróngyárat sorozott meg az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 11:44
A Smart Intelligent Systems cég volt a támadás célpontja.
Nemzetközi Mindössze 21 éves a berlini Pride-on elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottja
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 09:13
A gyanúsítottat májusban engedték ki egy javítóintézetből.
Nemzetközi Megint elszabadult a pokol a megszállt Ciszjordániában
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 17:01
Az erőszakos cselekményekben legkevesebb négy palesztin és két izraeli vesztette életét.
Nemzetközi Kemény üzenetet küldött Zelenszkijnek egy nyugat-európai miniszter
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 13:46
Ukrajna gyorsított európai uniós csatlakozása ellen szólalt fel a Die Welt című német lap vasárnapi kiadásának adott interjújában Ausztria európai ügyekért felelős minisztere.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG