A Tartúsz, Latakia és Hama tengerközeli régiókban élő alavita közösség azután keveredett a megtorlások középpontjába, hogy az országot vasmarokkal irányító, diktatórikus hatalmat gyakorló Aszad elnök december elején elmenekült Szíriából. Az alaviták a muszlimok nagyjából 10-13 százalékát jelentő síítákhoz hasonló hitet gyakorolnak, és az Aszad-család évtizedek óta tartó uralma alatt egyre inkább összefonódott nevük a diktatórikus rezsimmel, ugyanis az uralkodócsalád is a kisebbséghez tartozik, illetve a hozzájuk hű katonai erők, valamint a hírhedten brutális biztonsági szolgálat tagjai is részben a közösségből kerültek ki.

Az országban a több évtizedes traumák és a véres rezsim uralma alóli felszabadulás után is rendkívül feszült a helyzet, miközben az új szíriai kormány igyekszik nemzetközileg is legitimizálni a helyzetét, az előző és a jelenlegi vezetőhöz lojális csoportok közt állandósult a konfliktus.

A Szíriai Emberi Jogi Hálózat (SNHR) jelentése szerint a régióban becsült, több mint 800 áldozat közül 383 embert az Aszadhoz hű fegyveres csoportok öltek meg, köztük 172 állambiztonsági tagot és 211 civilt. Szemtanúk és hitelesített videók szerint ugyanakkor a kormányhoz hű fegyveresek helyszíni kivégzéseket hajtottak végre, miközben egyes harcosok az ország „megtisztításáról” beszéltek.

Az biztos, hogy a gyilkosságok áldozatai közt rengeteg a civil, sokszor egész családokat, nőket, gyerekeket, és harcban részt venni képtelen embereket is kivégeztek, elsősorban az alavita városokban és falvakban; az erőszak kirobbanásának pontos eredetével kapcsolatban azonban sok a kérdés.

Az Economist cikke szerint a legvalószínűbb feltételezés szerint alavita fegyveresek rajtaütöttek a kormányerőkön, és kórházakat fosztottak ki. Válaszul a szunnita arab milíciák, akik az ideiglenes kormányt támogatják, konvojokban vonultak be a térségbe, feldúlták a falvakat és városokat, civileket gyilkoltak meg, házakat gyújtottak fel. Videók mutatják, ahogy fegyveresek kutyaugatásra kényszerítenek embereket, mielőtt agyonlőnék őket. A legtöbb civil áldozatért valószínűleg ezek a szunnita szélsőségesek felelősek, akik a túlélők beszámolói szerint az áldozatok vérének megivásáról is beszéltek.

Tehetetlen vagy szándékosan tétlen?

A lázadóvezérből lett új szír elnök, Ahmed al-Saraa felelőssége nehezen megkérdőjelezhető a mészárlás esetében, hiszen a legsötétebb értelmezés szerint akár az sem kizárt, hogy nem akarta megfékezni saját hívei között megbúvó szélsőségeseket. A legmegengedőbb verzió pedig az, hogy egyszerűen késlekedett a reagálással, viszont ez azt is jelentheti, hogy kormánya nem ura a helyzetnek.

Az alavita területeken kitört erőszak Szíria széthullásának egyik jeleként is értelmezhető. Északon a kurd csoportok saját enklávékkal rendelkeznek, délen pedig más milíciák, köztük a drúzok által vezetettek gyakorolnak befolyást. Külső hatalmak is beavatkoznak: részben azért, hogy megvédjék határaikat a káosztól, részben pedig, mert lehetőséget látnak arra, hogy beleszóljanak Szíria jövőjébe. Izrael a drúzokat támogatja, Törökország a szunnita arab csoportokat, míg Amerika a kurdokat. Oroszország, annak ellenére, hogy az elbukott Aszad-rezsim leghűségesebb támogatója volt, még mindig jelen van, remélve, hogy megőrizheti befolyását és hozzáférését a szíriai lég- és haditengerészeti bázisokhoz.

Az erőszak kontroll alatt tartására az lenne az egyik lehetséges megoldás, hogy több hatalmat összpontosítsanak a kormány kezében, hogy fenntartsa a rendet az országban – mindezt úgy, hogy az egykori dzsihadista al-Saraa elkötelezettsége abban, hogy bevonja a kisebbségi csoportokat is a nemzetépítésbe meglehetősen kérdéses.

Az biztos, hogy Ahmed al-Saraa eddigi teljesítménye kiábrándító, hiszen a szakértők szerint jelenleg is úgy vezeti Szíriát, mint egy milíciavezér. Nem tartotta be az inkluzív kormány megalakításának határidejét, nem adott ki alkotmányos nyilatkozatot, és nem nevezett ki törvényhozást. Világi törvények és a vallási tolerancia iránti elkötelezettsége is kétséges. Azonban kormánya gyengeségei Szíria állami struktúráinak törékenységét is tükrözik. Kevés fegyveres erő áll közvetlen irányítása alatt, a hadsereget és a rendőrséget számbelileg és fegyverzetileg is felülmúlják a különböző etnikai milíciák.

Saraa azóta megígérte a felelősök megbüntetését, és kijelentette, a tömeges gyilkosságok veszélyeztetik az ország egyesítésére irányuló küldetését, és akár saját támogatóinak felelősségre vonását is megemlítette. Kérdés, hogy ez mire lesz elég.

Míg a Nyugat a szankciók feloldásával tud segíteni, addig az elnök feladata az lenne, hogy garanciákat adjon arra, hogy nem készül elnyomásra, elsősorban pedig, hogy megtisztítsa a haderőt a szélsőségesektől, hogy az valóban a rendet tudja képviselni, ne csak a többségi, szunnita hatalom eszköze legyen. Amennyiben ez nem történik meg, egy hasonló mészárlás bármikor megismétlődhet, azt pedig az évtizedes traumákat cipelő ország már nem biztos, hogy túl fogja élni.