2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Imane Helif meg akarja védeni olimpiai bajnoki címét a 2028-as olimpián Los Angelesben.

Az ITV-nek adott, kedden nyilvánosságra hozott interjúban azt mondta: nem fogja megfélemlíteni Donald Trump.

„Egyenes választ fogok adni: nem vagyok transznemű (…) Nem aggaszt, nem félemlít meg”, mondta Helif az al-Dzsazíra szerint.

Hozzátette: “Ahogy Algériában mondjuk: akiknek nincs mit rejtegetniük, azoknak nincs mitől félniük.”

Az amerikai elnök múlt hónapban egy elnöki rendelettel kitiltotta az amerikai női sportból a transznemű atlétákat, az azt követő beszédében pedig férfi bokszolónak nevezte Khelifet. Jelezte azt is, arra fogja ösztönözni a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (amely a transzneműek részvételének szabályozását a nemzetközi sportszövetségekre bízza), hogy nyíltan „a nemeknek megfelelő részvételt” támogassa a 2028-as Los Angeles-i nyári olimpia előtt.

Helif címvédésre készül
Helif címvédésre készül
Fotó: EPA/MOHAMMED BADRA

A bokszolónő beszélt arról is, hogy szeretné megvédeni a 2024-es párizsi olimpián szerzett bajnoki címét. 

Helifet, aki az észak-afrikai ország első aranyérmét szerezte női ökölvívásban, hazájában hősként ünnepelték a győzelme után.Párizsban az összes ellenfelét egyhangú pontozással győzte le – köztük a magyar Hámori Lucát is  –, kivéve az olasz Angela Carinit, aki az első menetben feladta a mérkőzést.

A fiús kinézetű sportolónőt kritikusai azzal vádolták meg, hogy biológiailag férfi. Ő ugyanakkor nőnek vallja magát.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Még szorosabbra fűzi a barátságot Oroszország és Észak-Korea
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 10:08
Feltétel nélkül támogatja Észak-Korea az orosz célok elérését Ukrajnában. Jönnek az újabb katonák?
Nemzetközi Ausztrália nem ad biankó háborús csekket
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 09:44
Majd akkor döntenek ausztrál katonák bevetéséről, ha aktuális lesz.
Nemzetközi Hatottak a bombák? Irán már tárgyalna
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 09:04
De biztosítékokat kérnek cserébe.
Nemzetközi Hátborzongató dolgok történhettek az Air India gépének pilótafülkéjében
Litván Dániel | 2025. július 13. 06:11
A Boeingnél ünnepelhetnek a katasztrófáról készült előzetes jelentés láttán. De mi játszódhatott le a végzetes másodpercekben a pilótafülkében?
Nemzetközi Háborús vészhelyzet: az EU már a készletek felhalmozásán dolgozik
Kormos Olga | 2025. július 12. 17:04
Az Európai Bizottság ismertette stratégiáját, amelyben vészhelyzet esetére gyógyszereket, generátorokat és nyersanyagokat tárolna.
Nemzetközi A Gatwick repülőtéren leszállt az első elektromos járat
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 15:23
Ezen a héten landolt az első elektromos járat a Gatwick repülőtéren.
Nemzetközi Katonai szakértő: Észak-Korea invázióra készülhet Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 14:45
Michael Clarke katonai elemző professzor szerint a világ nem hagyhatja szó nélkül Észak-Korea egyre bővülő kapcsolatát Oroszországgal.
Nemzetközi Tömeges ólommérgezés egy kínai óvodában
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 13:17
A legtöbb család a nagyobb városokban keres kezelést, miután egy helyi kórházban végzett tesztek sokkal alacsonyabb eredményeket mutattak, mint más intézményekben.
Nemzetközi Kudarc szélére kerültek a gázai tűzszüneti tárgyalások
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 10:21
Állítólag Izrael és a Hamász között megakadtak a tárgyalások. 
Nemzetközi Riasztó betegségben halt meg egy ember az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 10:01
Tüdőpestisben meghalt egy ember egy észak-arizoniai kórház sürgősségi osztályán – közölték a helyi egészségügyi hatóságok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG