3p
Trócsányi László igazságügyi miniszter kedden az elszámolási törvényjavaslat általános vitáját megnyitó parlamenti expozéjában elmondta, hogy a részletszabályok kidolgozására az MNB kap felhatalmazást.

Az elszámolási törvényjavaslat az elszámolásnak csak az általános polgári jogi szabályait határozza meg, a részletszabályok kidolgozására a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kap felhatalmazást. A miniszter a rendeleti szintű szabályozás előnyének tartja, hogy az bármilyen új esetcsoport felmerülése esetén rugalmasabb reagálást tesz lehetővé, mint egy törvénymódosítás.    

Az elszámolás főszabálya, hogy az érvénytelen szerződéses kikötések alkalmazása miatt keletkezett túlfizetést előtörlesztésként kell figyelembe venni - ismertette az igazságügyi miniszter. Ennek lényege, hogy a fogyasztót olyan helyzetbe kell hozni, mintha a szerződéskötés időpontja óta a törvényes árfolyamon és a szerződéskötéskori, eredeti kamatszinten történt volna az elszámolás. A fennálló szerződésekhez kapcsolódóan a pénzügyi intézményeknek újra kell számolniuk a tartozás teljes összegét, valamint meg kell határozniuk a jövőbeni törlesztőrészleteket is.

Jelezte, az új árfolyamon és kamatszinten történő elszámolás következtében mind a tartozás még fennálló összege, mind pedig a törlesztőrészletek csökkenni fognak.

Mi van a lezárt szerződésekkel?

Lezárt szerződéseknél a túlfizetést a pénzügyi intézmény ténylegesen kifizeti majd a fogyasztónak - tette hozzá Trócsányi László, megjegyezve, hogy a bankokat a 2009. július 26. után megszűnt szerződéseknél terheli elszámolási kötelezettség.

A végtörlesztők esetében össze kell vetni a korábban kapott kedvezményt és a túlfizetett összeget, s az esetleges különbözet jár vissza a fogyasztónak. Az árfolyamgátba belépett adósoknál a túlfizetett összeget elsősorban a gyűjtőszámlán írják jóvá - részletezte.

Kivel mikor számolnak el?

A tárcavezető beszélt arról is, hogy elsőként - 2015. január 15-29. között - azok a devizahiteles fogyasztók kapják meg elszámolásukat, akiknek bankja nem indított pert. A pereskedő pénzintézeteknek a devizahiteles adósaikkal a következő hónapban, február 14-28. között - de legkésőbb a per jogerős befejezését követő 60. napon - kell elszámolniuk. A forinthiteleseknek április 16-30., illetve - banki per esetén - augusztus 15-29. - de legkésőbb a per befejezését követő 60. napon - kell megküldeni az elszámolást. A végtörlesztőkkel pedig november 30-ig kell elkészíteni az elszámolást. Tehát "a 2015-ös év a banki elszámolásokról fog szólni" a törvény alapján - összegezte.

Trócsányi László kifejtette, hogy a törvényjavaslat a megszakított végrehajtási eljárásokról is rendelkezik, miután a júliusi devizahitel-törvény alapján több tízezer ilyen eljárás szakadt meg. Fontos elvi rendelkezés, hogy az újraindulással kapcsolatban a végrehajtók nem számíthatnak fel újabb díjakat - közölte.

Alkotmányos-e egyáltalán a törvény?

Legkésőbb 2016. április 30-ig kamatmoratóriumot írnak elő, amelynek értelmében a bankok nem jogosultak egyoldalú kamat-, költség- vagy díjemelésre.

A jelenleg zajló, a bankok által devizahiteles perekről, kitérve ezek közül azokra, amelyekben az eljáró bíró felfüggesztette az eljárást és az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult. Trócsányi László megerősítette: határozott jogi álláspontja, hogy a támadott - a parlamentben júliusban elfogadott - jogszabály megfelel az alaptörvénynek, és kiállja az alkotmányosság próbáját. Ezzel kapcsolatos véleményét a múlt héten megküldte az Ab-nak, és az újabb felfüggesztésekre tekintettel azt ezen a héten további észrevételekkel egészíti ki - közölte.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Magasabb törlesztőt is hajlandók bevállalni az Otthon Start-igénylők?
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:58
Részletesebb statisztikai adatok jelentek meg az Otthon Start hitel első 100 napjáról. Ebből már értékelhető a program indulása és az is kiderül, hogy milyenek a támogatott hitel igénylői. Mennyire alakíthatja át a hitelpiacot az Otthon Start program?
Pénzügyi szektor Már nem a KRÉTA az üzenőfelület, meg is sínyli az állampapírpiac
Imre Lőrinc | 2025. december 22. 16:07
2023-ban még az általános és középiskolás diákok és szüleik számára is fennhangon hirdette a kormány az állampapír vásárlások lehetőségét. Idén nagyot fordult a világ: a piac elcsendesedett, miközben a lakossági államkötvények helyett egyre inkább devizában adósodunk el, mondta kollégánk a Trend FM reggeli műsorában.
Pénzügyi szektor Idén inkább a boltokat rohamozhatják meg a SZÉP kártyások
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 13:32
A december hagyományosan az egyik legforgalmasabb a SZÉP kártyás fizetéseket illetően.
Pénzügyi szektor Bejelentést tett a Bank of England
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 14:10
A várakozásoknak megfelelően, negyed százalékponttal, 3,75 százalékra csökkentette alapkamatát a Bank of England monetáris tanácsa.
Pénzügyi szektor Leáll az egyik legnagyobb hazai kriptovaluta-közvetítő is az új szabályozás miatt
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 08:19
A Revolut után magyar CoinCash is felfüggeszti kripto tevékenységét Magyarországon.
Pénzügyi szektor Mesterséges intelligencia: növekvő profit, csökkenő kiadások – erre számítanak a bankszektorban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 17:00
A KPMG 2025-ös Banking CEO Outlook globális kutatása szerint.
Pénzügyi szektor Ismeretlenek tízmilliárdokkal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 12:56
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Közel 12 ezer befektető vált részvényessé az MBH Bankban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 10:40
Jelentős túlkereslet mutatkozott.
Pénzügyi szektor Hihetetlen, hogy mennyi hitelt vettek fel idén a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 08:37
A babaváró hitelek nem teljesítettek túl jól.
Pénzügyi szektor Népszerű szolgáltatást szüntet meg a Revolut Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. december 8. 13:30
A neobank elérhetetlenné teszi a kriptovaluta-szolgáltatását a magyar felhasználók számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG