3p
Bár örül annak, hogy legalább egy bíró az Alkotmánybíróság elé utalta a devizahiteles ügyet, Figyelőnek nyilatkozó Csányi Sándor nem vár komoly változást, ezért arra készülnek, hogy nemzetközi bírósági fórumok előtt védik meg igazukat.

Csányi Sándor örül annak, hogy volt egy bíró, aki megállapította: a devizahiteles törvény alkotmányossági és nemzetközi jogi egyezmények szempontjából is aggályosak. Túlzott várakozásai azonban nincsenek, nem hiszi, hogy ebben az ügyben komoly változtatásokra lehet számítani. Az OTP arra készül, hogy ha Magyarországon kifutnak a jogi lehetőségek, akkor nemzetközi bíróságokhoz forduljanak.

Ukrjana, Oroszország: gondok

Támogatás: még kitartanakEgy banknak, amikor a jövedelmezősége romlik, mindig felül kell vizsgálnia a költséggazdálkodását, és meg kell próbálnia a kiadásait minimalizálni. Az OTP most több piacon küzd nehézségekkel: Ukrajnában háborús helyzet van, Oroszországban finoman szólva sem dübörög a gazdaság, és a devizahitelesekkel kapcsolatos jogviták miatt Magyarországon sem vagyunk könnyű helyzetben. A költséggazdálkodásunk átgondolása pedig természetesen érinti a szponzorációs politikánkat is. Csökkentették az ezzel kapcsolatos kereteket, de ez a Prima Primissima Alapítványt nem érintette – mondta Csányi Sándor.

Az OTP elnök-vezérigazgatója a Figyelőnek nyilatkozva szerint folyamatosan kalkulálnak az ukrán–orosz konfliktus miatti veszteségekkel kapcsolatban, erről a közvélemény – tőzsdei cégként – először a negyedéves gyorsjelentés kapcsán fog értesülni. A krími fiókjaik csak akkor működhettek volna tovább, ha bejelentkeznek az orosz jegybank alá, ezt azonban nem tehetik meg, mert ebben az esetben az európai szankciók alá esne a bank. A mostani háború által érintett keleti területeken több mint 40 egységük van - több helyen fiókokat raboltak ki, a nyitva tartás pedig szinte mindenhol erősen korlátozott. Az ügyfeleket sem lehet elérni, problémás a hitelek behajtása. Probléma a hrivnya 40 százalékos gyengülése is, mert Ukrajnában is szép számmal vannak devizahiteleik. Ezzel együtt folytatják az üzleti tevékenységet, és próbálnak aktívak lenni azokon a területeken, ahol lehet. Oroszországban is kedvezőtlenek a folyamatok: nő az élelmiszerek ára, stagnál a gazdaság, ez pedig pont azokat a rétegeket érinti leginkább, akik fogyasztási hiteleket vesznek igénybe. Márpedig az OTP a fogyasztási hitelek területén nagyon aktív Oroszországban. A bank ugyanakkor az uniós szankciók hatásait közvetlenül nem érzi.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG