1p
A devizahitelesek mellett a forintban eladósodottak is bajban vannak, hiszen mindkét csoportra érvényes kockázatok vannak jelen Magyarországon - nyilatkozta Csányi Sándor
A devizahitelesek mellett a forintban eladósodottak is bajban vannak, hiszen mindkét csoportra érvényes kockázatok vannak jelen Magyarországon - nyilatkozta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában szerda este.

Hozzátette: a devizahitelesek védelmét túlzottan hangsúlyozó kommunikáció ugyanakkor láthatóan csökkenti a fizetési hajlandóságot az adósok körében is. Csányi Sándor úgy látja: túlzott a magyar kormánytól elvárt deficitcsökkentés üteme és mértéke, az IMF-fel kötendő megállapodás viszont jelenleg csak egy jó pont lenne a magyar deviza és a gazdaság megítéléséhez - a költségvetés finanszírozásához 2011 végéig nincs rá égető szüksége az országnak. 

A bankoknak minden bajba került hitelessel foglalkozniuk kell. Lehetőség a törlesztőrészletek befagyasztása, amivel párhuzamosan megnő a hitel futamideje. Meglehetősen nagy a bankok mozgástere - mondta Csányi Sándor, aki szerint a bankok akarnak is "mozogni". "A banknak nem érdeke egy ügyfél kilakoltatása, tönkretétele; a bankok érdeke az, hogy egy ügyfél tartósan jó ügyfél maradjon" - szögezte le az OTP vezetője. Hozzátette: a mai válsághelyzetben, amikor láthatóan több ember kerül bajba önhibáján kívül, mint normál gazdasági helyzetben, a bankoknak az adósvédelmi programokat még fokozottabban kell alkalmazniuk.

PSZÁF: a devizahitelesek tartsák be, amit aláírtak

Megjegyezte: probléma, hogy nagyon sok szó esik a hitelesek védelméről, miközben sokan vannak, akik tudnának fizetni, csak ehhez saját háztartásuk kiadásait kellene átrendezni. Ám ők is inkább az állami segítségre vagy a bankok segítségére szorulnak. "Úgy gondolom, hogy ez a fajta kommunikáció folyamatosan növeli a nem fizető adósok számát, miközben e körön belül csökken azok aránya, akik valóban nem tudnak fizetni" - tette hozzá. 

Csányi kérdésre válaszolva megerősítette: igenis érezhető, hogy a kormányzat bejelentése nyomán, miszerint minden eszközzel megvédik a devizahiteleseket a kilakoltatástól, csökkent az adósok körében a fizetési hajlandóság.

Nem a bankok okozták a bajt
"A bankok számára sértő, amikor a devizahiteleseket védik, mert nem a bankok okozták a bajt, talán annyival, hogy egyáltalán van Magyarországon devizahitel" - mondta az OTP első embere.

Kifejtette: a fő probléma a forint gyenge árfolyama. Ez pedig az elmúlt nyolc év, elsősorban a Gyurcsány-kormány  költségvetési politikája által generált jelentős költségvetési deficitre vezethető vissza, ami aláásta a forint megbízhatóságát, és emiatt gyengült a magyar fizetőeszköz.  "A bajt tehát nem mi, bankok okoztuk, hanem az elmúlt nyolc év gazdaságpolitikája" - szögezte le Csányi Sándor.

Nem biztos, hogy érdemes szabadulni a devizahiteltől

Még nem került ki a veszélyzónából a forint

A szakember úgy látja: ha hiszünk abban, hogy rövid időn, négy-öt éven belül képesek leszünk bekerülni az eurozónába, akkor az árak és a bérek is az euró övezethez konvergálnak, ezért nincs alapja annak, hogy euró hitel se legyen Magyarországon. Az egyéb devizában való eladósodást azonban maga sem támogatná, hiszen utóbbi esetben az adósoknak nem csak a forint-euró árfolyam kedvezőtlen alakulásától kell tartaniuk, hanem attól is, hogy az euró árfolyama gyengül a svájci frankkal vagy más valutával szemben, ami még kevésbé belátható kockázat egy adós számára.

Csányi bízik abban, hogy a kormányzat tartani tudja az idei 3,8 százalékos hiánycélt, a költségvetési politika pedig a forint valamelyes erősödéséhez vezet majd, a hitelpiacok, tőkepiacok pedig bíznak majd ebben a gazdaságpolitikában. Ilyen szempontból talán rosszul jár az, aki átváltja devizahitelét forint alapúra. Megjegyezte: tippet nem szeretne adni, még saját családtagjainak sem, de ő személy szerint most nem váltana át devizahitelt forintra.

Igazságtalan a bankadó - jó lenne, ha nem élne túl hosszan
Az OTP elnök-vezérigazgatója a Duna Televízióban úgy nyilatkozott: sokan félreértelmezték korábbi, bankadóval kapcsolatos kijelentését. Megerősítette: már akkor sem örült a bankadónak, amikor bejelentette azt a kormány, mert igazságtalannak tartja csak egy szektort ezzel terhelni, miközben vannak más, jobb jövedelmezőségű szektorok is.

Az OTP mégis el tudja fogadni ezt az adót akkor, ha a költségvetési deficit csökkentésére fordítja a kormányzat. Az OTP számára ugyanis Magyarország megítélése, így hitelképessége nagyon fontos, sokkal fontosabb, mint minden más, külföldi tulajdonosú bank számára. "´Ha Magyarország nem hitelképes, akkor az OTP sem az" - szögezte le a bankvezető.


Csányi kijelentette: bankjuk nyeresége kibírja ugyan az extra adót, ugyanakkor a bankok hitelezési hajlandóságát jelentősen csökkenti ez a külön elvonás. Ez pedig együtt járhat a GDP csökkenésével vagy kisebb mértékű növekedésével. Ha a vállalkozók és a lakosság nem tud a megszokott módon hitelhez jutni, akkor a beruházások és a fogyasztás sem tud olyan mértékben nőni, mint normál hitelkihelyezés esetén - hangsúlyozta. 

"Ezzel a hatással is számolni kell. Ezért az lenne a jó, egészséges, ha ez a bankadó viszonylag rövid időn belül megszűnne és csökkenő mértékű lenne" - szögezte le Csányi Sándor.

Túlzott a deficitcsökkentés elvárt üteme
A kormány az IMF és az EU felé vállalt kötelezettségét, hogy jövőre 2,8 százalék lesz a GDP arányos deficit, tartani kell, "amíg nincs más megállapodás" - szögezte le Csányi Sándor.

Másfelől a bankvezető túlzottnak tartja a deficitcsökkentés ütemét, mivel kétsége sincs afelől, hogy az ehhez szükséges pénzt a gazdaságból vonják majd ki. Emiatt kevesebb pénz lesz a gazdaság terheinek csökkentésére, gazdaságélénkítésre, munkahelyteremtésre. "Örülök, hogy ilyen a kormány megközelítése, hogy tartani akarja a célt, de mint a reálgazdaság szereplője, nem örülök, hogy be kell tartania ezt a célt a kormánynak" - hangzott az érvelés.

Nem kell égetően, de jó, ha van IMF-megállapodás
Csányi Sándor kijelentette: mindenki árgus szemekkel figyeli, hogyan hajtjuk végre az idei költségvetést, és milyen lesz a jövő évi büdzsénk. "Főleg az utóbbi hetekben a kockázatvállalási készség jelentősen lecsökkent a piacokon általában is, a magyarországi országkockázati felárak pedig 1,69 százalékról felmentek 3,56 százalékra, ami rendkívül magas. Mindez nem csak a hitelhez jutás kérdését veti fel, hanem ha kapunk is hitelt, jelentősen megnöveli annak az árát. Ez nem jó a költségvetésnek és a gazdaság szereplőinek sem" - mondta a szakember.

Csányi ugyanakkor leszögezte: még a jelenlegi, nem túlzott kockázatvállalási készség mellett is 2011 végéig finanszírozható a piacokról a magyar költségvetés, ilyen szempontból tehát az IMF-megállapodásnak nincs nagy jelentősége. "Ugyanakkor ha van egy IMF-megállapodás, amelynek kapcsán nem hívunk le hiteleket, csak ott van, mint tartalék, az jelentősen növelheti az ország iránti bizalmat. Természetesen mérlegelni kell, hogy egy ilyen megállapodás milyen feltételek mellett jöhet létre és megéri-e a kormánynak így megkötni, vagy folytatni a tárgyalásokat a valutaalappal. Jó, ha van az IMF-fel megállapodásunk, mert az egy piros pont, de sok piros pontból tevődik össze, hogy bíznak-e egy ország valutájában vagy sem" - nyilatkozta Csányi Sándor a Duna Televízióban.   

Privátbankár

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG