2p
Az Alba Takarékszövetkezet magyar állam ellen indított devizahitelekkel kapcsolatos keresetét is elutasította a Fővárosi Törvényszék. A Rajka és Vidéke takarék esetében pedig elhalasztották a döntést.

A döntés szóbeli indoklása szerint a takarékszövetkezet egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő kikötései nem felelnek meg a törvényben rögzített kritériumoknak, így tisztességtelenek és érvénytelenek.

Szintén pénteken a törvényszék egy másik bírája szeptember 12-re halasztotta a határozathirdetést a Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet által az állam ellen indított devizahiteles perben. Ugyanakkor arról már döntött, hogy elutasítja a felperes indítványát arról, hogy az Alkotmánybírósághoz forduljanak és függesszék fel a pert.

Az eddigi mérleg

Ennyi pénzintézet megy neki az államnakAz augusztus 25-i határidőig összesen 79 bank adott be keresetet. A törvényszéknek 30 napja van a keresetek elbírálására, a törvény szerint a másodfokon a táblán folytatódó pereknek is le kell záródniuk októberben jogerős ítéletekkel. Részletek >>>

A múlt héten kezdődtek meg a perek, amelyekben arról kell dönteni, hogy tisztességesek-e a pert indító pénzügyi intézmény egyoldalú szerződésmódosítást - például kamat-, költség-, vagy díjemelést - lehetővé tevő rendelkezései az általános szerződési feltételekben.

Az első ilyen perben a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet keresetét pénteken formai okokból elutasította a bíróság, hétfőn a Milton Hitelezési Zrt. vesztett, a K&H és az MKB devizahiteles perében pedig elhalasztotta az ítélethozatalt a törvényszék. 

Kedden a bíróság kilenc hitelintézeti keresetet, köztük az Erste Bank, az EvoBank, a Sopron Bank Burgenland, a Raiffeisen Bank és a Magyar Takarékszövetkezeti Bank beadványát tárgyalta, ám az ítélethirdetést minden esetben szeptemberre halasztották. Szerdán az AXA Bank Europe SA kérelmét elutasította a Fővárosi Törvényszék, csütörtökön pedig az UniCredit Ingatlanlízing Zrt. ügyében halasztották el a határozat kihirdetését.

Az OTP csoport kereseteinek befogadását formai okokból elutasították, de a csoporttagok ezeket módosított formában ismét benyújtják.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A különadók sem ártottak a CIG Pannóniának
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 08:28
Kiemelkedő nyereséggel zárta 2025-öt a cég. 
Pénzügyi szektor Megszedték magukat az amerikai bankok
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:57
Az amerikai bankok együttes nyeresége tavaly 295,6 milliárd dollár volt, 27,5 milliárd dollárral (10,2 százalékkal) nagyobb az előző évinél – áll az amerikai szövetségi betétbiztosítási társaság (FDIC) honlapján.  
Pénzügyi szektor Kiváló évet zárt az Erste csoport
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:45
Sikeres volt a 2025-ös év – jelentette be az orsztrák bankcsoport. 
Pénzügyi szektor Már a harmadik éve szárnyal ez a megtakarítási forma
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:15
Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavaly – vagyonnal súlyozva – átlagosan 9 százalék feletti nettó hozamot értek el. Ráadásul a pénztári portfoliók harmadának hozamrátái kétszámjegyűek lettek.
Pénzügyi szektor Régóta várt lépésre szánhatják el magukat Varga Mihályék
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 06:31
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, elemzői várakozások szerint közel másfél éve először 25 bázispontos kamatvágás jöhet.
Pénzügyi szektor Nagy Márton szerint túl sok a bank Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. február 17. 12:51
A miniszter csak öt nagy bankot szeretne látni az országban.
Pénzügyi szektor Izmos eredmények – nagyot ment az NGM alá tartozó cég
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 11:51
Kedvezőtlen környezetről számoltak be, ennek ellenére dinamikus növekedést mutattak 2025-ben.
Pénzügyi szektor Az Európai Központi Bank ezzel kilép a globális piacra
Privátbankár.hu | 2026. február 15. 09:01
Az Európai Központi Bank szombaton terveket mutatott be az euró likviditási védőhálójához való hozzáférés kiszélesítésére, globálisan elérhetővé és állandóvá téve azt, hogy megerősítse az egységes valuta nemzetközi szerepét.
Pénzügyi szektor Nőnek, de még nem túl sokáig tartanak ki a nyugdíjpénztári megtakarításaink
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 08:55
Az elmúlt évben tovább nőtt az egy tagra jutó szolgáltatási kiadás átlagos összege az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, és megközelítette a négymillió forintot. Ez az összeg ugyanakkor még mindig csak nem egészen 16 havi átlagnyugdíjnak felel meg.
Pénzügyi szektor Győr Tamás: A beruházások és az ipar elérte lokális mélypontját
PR | 2026. február 10. 13:41
A CIB Bank kkv üzletágigazgatója az elmúlt és az elkövetkező öt év legnagyobb támogatási és ezzel beruházási hullámát várja az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban. Interjú Győr Tamással.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG